Meghalt 81 éves korában az agydaganatban szenvedő John McCain arizonai republikánus szenátor.

„III. John Sidney McCain szenátor 2018. augusztus 25-én hunyt el délután 16 óra 28 perckor. A szenátorral volt halálakor felesége, Cindy és családjuk. Hatvan éven keresztül, haláláig hűségesen szolgálta az Amerikai Egyesült Államokat”

– áll a közleményben.

„A szívem megtört. Annyira szerencsés vagyok, hogy átélhettem azt a kalandot, hogy szerethettem ezt a lenyűgöző férfit 38 éven át”

– írta Cindy McCain a Twitteren. „Úgy halt meg, ahogy élt, a saját feltételei szerint, a szerettei körében, azon a helyen, amelyet a leginkább szeretett” – tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök szintén a Twitteren reagált John McCain halálhírére.

„Mély együttérzésem és tiszteletem John McCain szenátor családjának”

– írta az elnök.

„Egy olyan embert veszítettünk el, aki rendíthetetlenül képviselte országunk legjobb eszméit”

– mondta James Mattis védelmi tárcavezető.

Meghalt John McCain

Barack Obama és George W. Bush volt elnökök mellett több vezető amerikai politikus is kifejezte részvétét. Obama szerint egykori riválisával osztották azt a nézőpontot, hogy az Egyesült Államok olyan hely, ahol minden lehetséges – az állampolgárság pedig a mi hazafias kötelezettségünk, hogy ez mindörökké így is maradjon. „Kevesek estek át olyan próbatételeken, mint John egykor, vagy kellett olyan bátorságot mutatniuk, mint neki. De mindannyian törekedhetünk arra a bátorságra, hogy a közös jót helyezzük saját érdekeink fölé” – tette hozzá Obama.

A vietnami háború veteránját, aki 2008-ban alulmaradt Barack Obamával szemben az amerikai elnökválasztáson, egy éve kezelték az agydaganat gyógyíthatatlan és agresszív formájával, glioblasztómával.

McCain családjának pénteki közlése szerint orvosai a szenátor kérésére abbahagyták a kezelést.

Cikk- és címlapkép: AFP/Robyn Beck

(MTI)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nyugodjék békében, Ő egy igaz EMBER volt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@Commenter: a profi diplomata Goodfriend helyére a politikában tapasztaltan Colleen Bellt delegálja. Ekkor szólalt fel McCain, aki elmondta, hogy ő érti, hogyan működik a politika, nem is a politikai kinevezésekkel van gondja, de

„most itt áll egy ország, annak a peremén, hogy feladja függetlenségét egy neofasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Putyinnal, mi pedig a Gazdagok és szépek producerét küldjük oda nagykövetnek.”
Mikor is volt ez? Négy évvel ezelőtt? Itthoni "gobdolkodóink" meg még mindig azon hezitálnak,hogy vajon autokrácia-e már,vagy még nem? Még véletlenül sem akarják felismerni,és kimondani aztán végképp nem az igazat-az igazat mond,ne csak a valót!
Commenter
@kereső: most már van nekünk saját magunk gyártotta "gazdagok és rútak". De még Colleen Bell is kiakadt rájuk:
hvg.hu/itthon/20151028_Magyarorszag_ennel_sokkal_jobb__kemeny_b

nemhogy Goodfriend és Eleni Kounalakis...
Eladott Ország
@papa.49: Vitya meghívója a Fehér Házba, egyre távolibb ködbe vész. Nem csak Orbánt nem fogadták 2001 óta a Fehér Házban, de egy 2012 őszi Martonyi János-Hillary Clinton találkozó óta külügyminiszteri szintű vizit sem volt. Trump győzelme óta, nem nagyon kapkodta magát, hogy beszéljen, egy hozzá hasonló tahóval. Viszont, a beiktatásra sem hívta meg.
kripton
@papa.49: Nyugodjék, de mitől volt igaz ember? Hogy elment idegen országba gyerekeket bombázni?
Eriksson
@kripton: Inkább háborús bűnösnek mondható mert nem a hazáját védte, hanem agresszor volt.
bence
Vérbeli demokrata volt . Legyen könnyű neki a föld . Nyugodjék békében !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.