Egy nap leforgása alatt több mint 2600, súlyos bűntények elkövetésével gyanúsított bűnözőt vettek őrizetbe országos rendőrségi razziában Brazíliában – jelentette a Globu televízió.

A híradás szerint az ország 26 szövetségi tagállama közül 17-ben voltak razziák, amelyekben 7800 ezer rendőr vett részt. Összességében 2627 embert vettek őrizetbe, akik közül többet már évek óta hasztalanul köröztek. A hatóságok 146 lőfegyvert és 383 kilogramm kábítószert foglaltak le a Cronos fedőnevű közbiztonsági műveletben.

A Brazil Közbiztonsági Fórum nevű nem kormányzati szervezet adatai szerint tavaly rekordot döntött a gyilkosságok száma az országban.

A gyilkosságokban, fegyveres rablásokban, súlyos sérülések következtében és a kényszerintézkedések idején 63 880-an haltak meg,

vagyis százezer lakosra jutott 31 haláleset, ami három százalékos növekedést jelent a tavalyelőtti évhez képest.

Rio de Janeiróban tavalyelőtt nyári olimpiai játékokat tartottak, és azóta ott is fellángolt az erőszak a rivális kábítószer-kereskedő bűncsoportok leszámolásai miatt.

Az ottani helyzet súlyosságáról tanúskodik, hogy Michel Temer brazil elnök februári rendeletében a hadseregre bízta Rio de Janeiro szövetségi tagállamban a szervezett bűnözés elleni harc parancsnokságát. Kedden legalább 13 ember halt meg a brazil rendőrség és hadsereg drogellenes razziáiban a nagyváros szegénynegyedeiben.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.