Donald Trump amerikai elnök megakadályozta, hogy a Fehér Ház olyan közleményt adjon ki, amelyben a szombaton elhunyt John McCaint méltatják – írja a Washington Post.

Trump holtában belerúgott a háborús hős amerikai szenátorba

Miközben a republikánus szenátort még az ellenzékből is többen kedves szavakkal búcsúztatták – köztük egykori ellenfele az elnöki kampányban, Barack Obama – Trump mindössze röviden részvétet nyilvánított egy Twitter-bejegyzésben.

A Washington Post úgy tudja, hogy Sarah Huckabee Sanders szóvivő, John Kelly kabinetfőnök és más fehér házi tanácsadók összeállítottak egy olyan közleményt, amelyben írtak a hosszú éveket vietnami hadifogságban töltő McCain érdemeiről és hősnek nevezték, ám Trump végül nem engedte a közlemény kiadását.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ismét sikerült a Trumplee-nak nem megtagadni önmagát és erkölcsi, szellemi nívóját. Az ellenkezője nagyobb revelációt okozott volna.
Az amcsik legalább olyan büszkék lehetnek a választottjukra, mint mi. (már aki erre voksolt)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Neki, még holtában sem lehet megbocsátani, mert annyira más volt! =))
Levendula
Mit lehet várni egy olyan embertől, aki a terhes feleségét megcsalta?
RonaGyuri
Kíváncsi vagyok

bár azon sem lepődnék meg, ha elsummantanák

Mint ismert „Elhunyt John McCain. arizonai republikánus szenátor ”. A média teli van a részvétnyilvánításokkal.
Magyart még nem láttam! =))
kereső
Milyen ócska kis pitiáner ember a nagy USA elnöke.
namihami
Ismét sikerült a Trumplee-nak nem megtagadni önmagát és erkölcsi, szellemi nívóját. Az ellenkezője nagyobb revelációt okozott volna.
Az amcsik legalább olyan büszkék lehetnek a választottjukra, mint mi. (már aki erre voksolt)
karma1
A twitterhuszar csak magarol allitja ki a szegenysegi bizonyitvanyt - senki nem var tole ennel tobbet: csak hozza a formajat.
Nem csodalkoznek, hogyha Huckabee nemsokara lemondana a szovivosegrol - igy is a legtobb szemetet neki kellett kaviarkent talalni a plebsznek.
trumpli szerintem irigy a vietnami hosre, aki megsebesult, es 5 evet harcolt a hazaja neveben, mikozben trumpli playboy nyuszikkal kufircolt...
kripton
Háborús hős? Hmm...
"Vietkong" támpontokat (értsd, falvakat) bombázott és géppuskázott. Mivel a vietkongok nem voltak otthon, hanem hazátvédeni voltak, többnyire öreget, nőket és gyerekeket gyilkolt.
kripton
@karma1: Én inkább kufircolnék playboy nyuszkókkal, mint "hős hazavédőként" a saját hazájukban élő terhes nőkből préselném ki a magzatot a bombáim légnyomásával.
Mi is elmentünk a Don-kanyarba védeni a hazánkat, de annak nem ilyen a sajtója.
RonaGyuri
@Shikari: @kripton: jellemző, hogy egy igazi konzervatív republikánussal szemben az Orbán-bagázs hogy viselkedik! =))
kakambuki
Mitől volt hős ez az ember, akármilyen politikai beállítottságú is lett később? Egy agresszív támadó háború résztvevője volt, nem a hazáját védte fegyverrel vagy anélkül. Mázlija volt legfeljebb hogy megúszta a dolgot, sok tízezer besorozott szerencsétlen honfitársával ellentétben akiknek mindez (egyáltalán) nem adatott meg.
kripton
@RonaGyuri: Én azt látom jellemzőnek, ahogy magyarországi, Amerika seggét nyaló, hajdani komcsikból, mára "demokratává" vedlett lipisik szerint, "háborús hős" és konzervatív republikánus (méghozzá IGAZI!!!), viszonyul egy neki nem tetsző elnökhöz, és a nem az ő politikai izlésének megfelelő kormányokhoz.
Te gyurrrikaaa! Hofival szólva: Nektek mindig kell egy nagy segget kerenetek? Nem akarjátok egyszer a nyelveteket fagylaltba tenni?
Commenter
@kereső: amilyen nagy ócska pitiáner a kis Mo. miniszterelnöke, akiknek a nagy USA jelenlegi elnöke a példaképe.
kripton
@Eriksson: Tuskó Hopkins: ha te olvasod a névsort, senkinek nem tűnik fel, hogy nem vagy rajta

Ha tudod, hogy az elnök utál mint a szart, és nem akar majd elmenni a temetésedre, nyilatkozd azt, hogy nem szeretnéd, ha ott lenne...
Eriksson
@kripton: Ó, hát ha tudom, hogy utál mint a szart, akkor szóba se hozom.
Szerintem itt McCain nagyképűsködött.
Nem tudom, milyen névsorra gondolsz? Talán a temetési meghívókra?
advocat
Már bocsánat! Ezt a háborút a vietnami komcsik kezdték, velük volt Kína és a nagy Szovjetúnió. Úgy indult ez mind a Koreai háború. Terjeszteni akarták a kommenizmust (ld:ugyanakkor Dél-Amerika - Che Guevara). a jenkik csak fenn akarták tartani Dél-Vietnamot (ld: mi a különbség a két Korea, a volt NDK és Nyugat-Németország, Kuba, stb.) Hol jobb élni? Szerintem. És én már akkor is öreg voltam, tehát elég jók az ismereteim. És hova is tűntek azok a dél-vietnami politikusok akik akkor is a komenizmust akarták. Valahogy eltűntek. Hova? Kik voltak 1975-ben Párizsban? Modjatok egy nevet. Sajnos már nem mindenki jut eszembe. Tévedhetek.
kripton
@Eriksson: „Csülökék arra voltak kíváncsiak, hogy tudja lebukás nélkül megúszni Tuskó Hopkins a névsorolvasást. Aztán megrökönyödve látták, milyen egyszerű trükköt talált ki. Ő olvasta a névsort.” (Rejtő Jenő: Az elátkozott part)”
kripton
@advocat: "Ezt a háborút a vietnami komcsik kezdték"
Jól megtámadták a usákokat a Tonkini-öbölben (Észak-Vietnam partjánál. Ugyan, mit kereshettek ott az amerikai rombolók békeidőben?)

Slusszpoén: 2005. november 30-án az NSA néhány titkos dokumentumát nyilvánosságra hozták, amelyek azt bizonyítják, hogy az észak-vietnámi támadás nem történt meg, az elnököt félreinformálták.
Buksisimi!
advocat
Pesze, úgy hogy a tonkini támadást előre megszervezték. Azért a KGB sem ment tanácsért a CIA-hoz! Valamiért csak ott voltak. Valóban "félreinformálták" az elnököt? Ügyesek voltak a komcsik.
kripton
@Shikari: A Forrestal? Vitte a demokráciát.
kripton
@advocat: Te vagy hatalmas zseni vagy, vagy hatalamas seggfej. Én az utóbbira gondolok.
kereső
@advocat: szerintem lúdtalp miatt kiszuperálták.
kripton
@advocat: Azt megmondanád, hogy intézte el a KGB, hogy az USS Forrestal a rombolóival Vietnam partjához pancsikáljon?
Csizmás Kond
...méltatni lehet, csak az igazat ne mondják ki róla mert akkor a pokolra kerül...
Eriksson
@advocat: No, én is elég öreg vagyok és úgy emlékszem először a franciák voltak ott érdekeltek, a komcsik később.
Rákerestem: "A vietnámi háború alapvetően az (első) indokínai háború folytatásának tekinthető, amelyet Franciaország vívott volt gyarmata, Indokína visszaszerzéséért a Ho Si Minh vezette, Viet Minh nevű függetlenségi mozgalom csapatai ellen"
hu.wikipedia.org/wiki/Vietn%C3%A1mi_h%C3%A1bor%C3%BA

"A becslések 800 ezer és 3 millió közé teszik a vietnámi áldozatok számát. A háborúban valamivel több mint 58 000 amerikai vesztette életét."
Akik megúszták mint McCain, azok a hősök. Akik meghaltak azok nem számítanak.
karma1
@advocat: Majd akkor itelem el a vietnami haborut, amikor elmagyarazza nekem valaki, hogy Matyas kiraly peldaul hogyan is csinalt honvedo haborut, amikor mondjuk Becset szallta meg? Azzal ugye csak a hazankat vedtuk? Meg amikor nyugatra portyaztak hos eleink, akiket a mar regota ott elok muszajbol el kellett hogy viseljenek? Mint hogyha mi sem palmaagakkal jottunk volna a Karpat medencebe? Es akik itt eltek, azok hova lettek? Az avarok, peldaul? Csak nem kiirtottuk oket, hogy elvegyuk az eletteruket?
De ez nem is erdekes, - az ember akkor vivja ki a tiszteletet igazan, ha kepes az ellenfeleirol is melton megemlekezni. De McCain raadasul szinten republikanus volt, tehat elmeletileg egy partban is dolgoztak.
ellenfelet lebecsulni - a letezo legnagyobb bunkosag nyilvanos elismerese...
bencemacska
@kereső: ma, 08:07
Csak annyira, mint orbánviktor nevű méltatója!
Tudod: madarat tolláról...
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 10:51
Ezek szerint Hirosimáért sem az USA felelős, hanem az Enola Gay!!!
bencemacska
@Shikari: @kripton: Vietnam francia gyarmat volt, ezért a vietnamiak felszabadító háborút indítottak a gyarmattartók ellen, amely az ország kettéosztásával, a franciák kivonulásával végződött.
Észak Vietnam szovjet , dél Vietnam pedig amerikai befolyás alá került. A háborút a két nagyhatalom vívta egymással a vietnami lakosság ágyutöltelék szerepe mellett!!!
Talán őket kellene megkérdezni!
Jozefina
Trump most is bizonyította, hogy mennyire tud tapló, bunkó lenni!!!??
magyarbakancs
Amerikai csótány szövetség elnöke Trampli úr?
bencemacska
@Shikari: Nem is vitattam.
A lényeg, amit szeretnék hangsúlyozni: nem a Vietnamban/Don-kanyarban harcoló katona, pilóta a felelős, hanem aki oda küldte!
sokanvagyunk
Trump "visszafogottságát" Vietnam majd egy dísztáviratban honorálja meg neki.
kripton
@bencemacska: "Észak Vietnam szovjet , dél Vietnam pedig amerikai befolyás alá került."

Nem tudom, ezt honan vetted, de magadnak tennél jót, ha gyorsan elfelejtenéd!
Észak-Vietnám Kínával volt határos, nem a Szovjetunióval. (Mint Korea) Akkotájt a szovjet-kínai viszony minden volt, csak baráti nem. Még fegyveres határvillongásig is eljutottak az Usszuri folyónál. KÍna nem tűrte volna, a szovjet befolyást - ahogy Koreában sem tűrte - közvetlenül a határa mellett. Hoyg az "internacionalista" segítséget nem akadályozta, sőt segítette, az teljesen más dolog.

Grátisz: Mao Ce Tung még javában élt.
bencemacska
@kripton: ma, 13:15
Nem vagyok a történelem tudományok nagy tudója, sőt nem is szeretem, mert szerintem hamisítások tömkelegéből áll.
De a két vietnami háború között ismertem szocialista ösztöndíjasokat, egy vietnami lányt a kollégiumból is ismertem elég közelről.
A kínai ösztöndíjasok pl. maradtak, de újak nem jöttek. A vietnamiak is maradtak, és minden vasárnap a követségen voltak "eligazításon". Az albánokat pl hazarendelték. A bolgárok is maradtak, de fiatalabbak nem jöttek!
Ez volt a szovjet - kínai viszály egyetemi vetületben, én ezt ismerem.
A vietnamiak viszont nem beszéltek a kínaiakkal való viszonyukról. Nagyon jó hírszerzőnek kellett lenni, ha valaki megtudott valami érdemlegeset a nézeteikről.
A háború kitörésekor már elvesztettem velük a kapcsolatot, a követség sem volt hajlandó felvilágosítást adni! Pedig ők biztos tudták hol élnek, vagy hol dolgoznak!
fekete
Kulomben is Mc Cain csaladja egy nyilatkozata'ban ,hogy NEM kivanatos a Trump es rozombokjai Mc Cain temete'sen!
Csizmás Kond
@bencemacska: Az usa igen de a repülő nem...esetleg a pilóta.
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 17:54
A repülő is az USA tulajdona, nélküle nem sikerülhetett volna.
Csizmás Kond
@bencemacska: sőt a bomba is az volt...nélküle sem sikerülhetett volna...és leginkább az volt a hibás mer ő robbant nem más...
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 19:10
Igazad van. Sőt, akkor Oppenheimert az "atombomba atyját" sem felejthetjük ki.
A végén kiderül: minden mindennel összefügg!
Rockxy
Háborús hős az kicsoda?
Aki a legtöbb embert öli meg?
Vagy aki kevesebbet, mint az, aki többet?
papa.49
A trampli egy tajtbunkó, ő rá még emlékezni se fognak, mit várjon az ember egy ilyen harsány, frivol majomtól, hát pont ennyit !!!
sokanvagyunk
@karma1: (11:20) "az ember akkor vivja ki a tiszteletet igazan, ha kepes az ellenfeleirol is melton megemlekezni." - akkor emlékezzünk meg név szerint arról a hős törökről is, akit eléggé el nem ítélhető módon Dugonics Titusz lerántott a mélybe.
karma1
@sokanvagyunk: Figyelmedbe ajanlom @advocat 10.20-as hsz-et - annakidejen a gimnaziumban a toritanarunk nekunk is ugy vezette le ezt a haborut, ahogy O, advocat teszi.
Csak eppen akkoriban egy Mao Ce Tunggal, vagy Ho Shi Minh-el nem lehetett nagyon viccelni, de a koreai kinyiltsszem elvtars, polpot voros khmer-rel sem, mert azonnal kirobbant volna a
3.VH...
Igen, valoban jottek errefele a hos torokok letamadni a Nyugatot, de mi is eljutottunk St Gallenig, ami azert nem a szomszed falu...
Ha McCain-nek nem a vietnami veteran multjara tesszuk a hangsulyt, akkor is marad egy patriota ember, aki a republikanus partban erezte kiteljesedni magat, ahol nem mellekesen trump a parttarsa volt. Ha csak azt nezzuk, hogy azonos elveik vannak a politikaval kapcsolatban, mar ennek is elegnek kellett volna lennie ahhoz, hogy kulturaltan viselkedjek trump. Most lattam a hirekben, hogy az ujsagirok kerdeztek trumpot a szalonjaban, a felesege tarsasagaban, hogy mondjon nehany szot McCainrol, es trump ugy csinalt, mint egy strucc: elforditotta a fejet a kerdezotol, (aki 3 x ismetelte meg a kerdeset), es nem valaszolt neki, mikozben kivulrol a felhaborodott emberek hangja jott be a kepbe.
Ja, a baltas gyilkos nemzeti hos Azerbajdzsanban. Es ezen kozben tudjuk, hogy alijev es orban ket jobarat...
Mondom, szamold le, hogy "haborus hos" volt McCain, csak azt szamold, hogy a parttarsarol kellett volna 3 hivatalos mondatot elmondania ennek a fo"tahonak...
Mert en ehhez szoltam hozza. Senkinek a hazafisagat megitelni nincs modomban.
KisGenyo2
@Shikari: +1
Szerintem is kevesebb a sátán befolyása a világon, amióta nincs velünk.
Mondjuk Trump halálakor is ugyanezt érezhetjük majd... XD
Rockxy
A háború a legnagyobb ipar a világon.
Aki mást mond, az vagy érdekelt benne, vagy teljesen hülye.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.