Sehova sem utazott nyaralni az idén Szlovákia lakosságának nagyobb hányada, többnyire anyagi okok miatt – derült ki a Go4insight piackutató ügynökség felméréséből, amelynek megállapításait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség tette közzé hétfőn.

Szlovákiában az emberek többsége idén nem ment nyaralni

Az augusztusban készült felmérés szerint csak a megkérdezettek 46 százaléka tudott szabadságra utazni az idei nyári szezonban, miközben a felmérés készítői azt vették nyaralásnak, ha valaki kifejezetten üdülési céllal legalább egy hetet tudott tölteni lakóhelyétől távol. Azoknak a nagy többsége, akik nem jutottak el nyaralni az idén, ezt azzal magyarázta, hogy egyszerűen nem futotta rá anyagilag, ugyanakkor az otthonmaradók mintegy negyede, saját vagy családjuk egészségügyi problémáival indokolta a döntést. A nyaralást az idén kihagyók túlnyomó többsége, mintegy háromnegyede, a hatvan évnél idősebbek, az átlagosnál alacsonyabb bevétellel rendelkezők és az ezernél kevesebb lakossal rendelkező települések lakói közül került ki.

A felmérés szerint azok közül, akik az idén eljutottak nyaralni, a legtöbben (a megkérdezettek 74 százaléka) a szezon alatt egy alkalommal utazott el szabadságolni, ugyanakkor több, mint ötödük (a megkérdezettek 22 százaléka) két nyaralást is megengedett magának, 4 százalékuk pedig hármat vagy annál is többet. A szlovákiai turisták döntő többsége (a megkérdezettek 76 százaléka) külföldön nyaralt az idén. A külföldi nyaralóhelyek közül az idén is Horvátországot választották a legtöbben (a külföldön nyaralók 30 százaléka), amit Olaszország, Csehország és Görögország követett a sorban. Érdekességnek számít, hogy bár Szlovákiában a nyaralóhelyek tekintetében hagyományosan a horvát tengerpart számít a legfelkapottabbnak, a felmérés szerint a lakosság több, mint egyharmada még sohasem szabadságolt tengerparton.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az urizálás az elmúlt években ismét visszatért a hazai politikába. Kastélyok és luxusvillák, jachtok és luxusvadászatok váltak a kormánytagok mindennapi életének részévé. Kit érdekel, ha Magyarország polgárai éheznek, halálra fagynak, vagy kórházak váróiban halnak kínhalált. Az általuk is befizetett adóból van pénz arra, amire csak kell. A kert végében felhúzott stadiontól, egészen az Adrián ringatózó luxus jachtig. Orbán Viktor és keresztény kormánya napról napra tudatosítja bennünk, mit is jelent számukra a nemzeti, keresztény gondolkodásmód. Mi is a fontossági sorrend akkor, amikor az emberek életének megsegítése és a saját jólétük között kell dönteni. A magyar ember rettegjen és érje be az Orbán Viktor által személyesen (és persze közpénzből) adományozott alamizsnákkal, ameddig ők a mi pénzünket külföldre menekítve nevetnek a markukba. Azt hiszik, a magyar embert hülyének nézhetik minden egyes nap, azt hiszik, nincs elegünk abból, hogy hétpróbás nímandok élnek luxus életet, a mi pénzünkből. Ezek az élősködők, akik azt sem tudják mi az, hogy munka, mi az, hogy dolgozni, költik el az általunk megtermelt forintokat. Noha Józsi bácsi és Mari néni keményen dolgozik a futószalag mellett napi 8-12 órában, fizetésének fele mégis az államot illeti meg. Ez a pénz nagyrészt a mi ellátásunkat szolgálná, az utak felújítását, az idősek gondozását. Ehelyett ennek a pénzösszegnek egy jókora része – közpénz jellegét elveszítve – mindenféle senkik bankszámláján köt ki, hogy ők azt helikopterezésre és kastélyok felhúzására költsék el. Ők ezt már megszokták, sőt, természetesnek veszik. Miközben luxus utakon vesznek részt és kastélyokat építenek, addig mi vagyunk azok, akik ezekért a valós munkát elvégzik. Mi vagyunk azok, akik megteremtik ennek az anyagi hátterét. Hogy van pofájuk ehhez? Hogy képzelik, hogy miközben magyar családok ezrei nyomorognak egyik napról a másikra, ők elveszik ezen családok pénzét, hogy azt sajátjukként kezeljék?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Noha a kormány már kismilliószor bejelentette, hogy megszűnt a munkanélküliség, a szegénység és a gyermekéhezés, mindenki pontosan tudja, hogy ez nem igaz. Magyarázzák ezt azoknak a családoknak, amelyek napról napra élnek és minden vágyuk, hogy egyszer ne a másnap miatt kelljen aggódni, ne amiatt, hogy lesz-e pénz megvenni a téli kabátot a gyereknek a hideg beköszönte előtt. Ezek azok a családok, akik a Mikulást ugyan ismerik, mégsem találkoztak vele soha. Ezek azok a gyerekek, akikhez minden évben legfeljebb a Krampusz jár.
A vidék az elmúlt évtizedekben elnéptelenedett, mert aki megtehette elmenekült. Ez azonban nem mindenkinek sikerült. Családok százai, ezrei nyomorgnak jövő és remény nélkül, a világtól elzártan, valahol a semmiben. Egy zsákfalu nyomorát, vagy a tanyavilág szegénységét pedig csak az értheti meg, aki azt egyszer már látta. Ott nem jön a Mikulás, sem a Jézuska. Nekik csak a nyomor és a szegénység marad, miközben oligarchák országa lettünk. Ahol a fogalmatlan disznószerelő a rossz útviszonyok miatt helikopterrel közelíti meg a bélmegyeri vadászkastélyát.
infogram.com/a-legszegenyebb-es-a-leggazdagabb-haztartasok-egy-fore-eso-netto-jovedelme-2010-2016-1hmr6go9dlzo4nl
simmering73
Itthon nem készített független piackutató ügynökség hasonló felmérést? Igen csak lehangoló lenne. Ja, hogy itthon nincs ilyen.
advocat
A probléma nem egészségügyi, hanem egészségi. De üssék fel a firkászok a magyar nyelv értelmező szótárát. Hátha valamelyikünk okosabb lesz.
vladimir putin
Ki nem szarja le, hogy milyen szar helyzetben vannak a szlovákok, amikok Magyarország többsége MEGY NYARALNI!
A legnagyobb többség, azaz Orbán Viktor Miniszterelnök Úr már volt is!
csipetke
Nálunk ugyanaz a helyzet.Egyelőre a pénztároslőrinc-félékből kevesebb van,akiknek az egész életük nyaralás a főmaffiózó jóvoltából,és többmillióan vannak azok,akiknek kenyér-gondjaik vannak,és egyik napról a másikra élnek.Vagy ittvannak az otthon beteg gyereket ápolók,akik ötvenegynéhány ezerből élnek,nem is gondolhatnak nyaralásra,de pártunk és kormányunk szerint nemtomhány százalékkal így is fel lett emelve a pénzük.Azért azt szívesen megnézném,hogy bármelyik fideszes parlamenti maffiózónak meddig lenne elég az 56 ezer.Egy napig?Kettőig?Szégyen,ami ebben az országban folyik.
Eladott Ország
@m73: Elég sok szlovák hangot hallani (nyugdíjast is) a magyar gyógyfürdőknél, sőt románt ukránt is például Hajdúszoboszlón.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.