Oroszországban egy év alatt jelentősen megerősödött az idegenellenesség – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont egy hétfőn megjelent felméréséből.

Egyre nagyobb az idegenellenesség Oroszországban
Fotó: Pixabay

Legjobban a cigányok megítélése romlott: amíg 2017-ben a megkérdezettek 17 százaléka nem látta őket szívesen Oroszországban, addig mára ez az arány 43 százalékra növekedett. A megkérdezettek 27-27 százaléka szerint a kínaiakat és a csecseneket "nem kellene beengedni" az országba, 26 százalék szerint a vietnamiakat (az ő esetükben ez a mutató tavaly csak 12 százalékos volt), 22 százalék szerint pedig az ukránokat kellene távol tartani.

A felmérés készítői szerint míg a cigányok esetében "alapvető, a maga nemében történelmileg kialakult" xenofóbiáról van szó Oroszországban, addig a kínaiakban és a vietnamiakban sokan konkurens munkavállalót látnak, elsősorban a piaci árus kategóriában.

A válaszadóknak a tavalyi 10-zel szemben  19 százaléka értett egyet az "Oroszország az oroszoké" megállapítással. Tíz százalékuk helyeselte, 29 százalék pedig megértően viszonyult azokhoz az álláshirdetésekhez, amelyek nemzeti vagy vallási alapon kirekesztenék a potenciális bérlők egy részét. További 27 százalék közömbösen állt a kérdéshez és csak 21 százalék háborodott fel a problémán.

Egy év leforgása alatt 58-ról 67 százalékra nőtt a migrációt ellenzők aránya.

A közvélemény-kutatást elemző szociológusok szerint a július második felében elvégzett felmérés alapján feltételezhető, hogy az idegenellenes hangulat felerősödése az oroszok egyéb irányú, a nyugdíjreform miatti elégedetlenségének, a fogyasztói és a társadalmi hangulat romlásának az eredménye.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Nos...egy ilyen felmérés newm ártana nálunk sem...sírásra görbülne a szátok jogvédő marhák!!!
Jozefina
Ezzel egyenes arányban nő az is, hogy orosz emberek is egyre hülyébbek!!??
wagabund
..."Egyre nagyobb az idegenellenesség Oroszországban"...

..."Legjobban a cigányok megítélése romlott: amíg 2017-ben a megkérdezettek 17 százaléka nem látta őket szívesen Oroszországban, addig mára ez az arány 43 százalékra növekedett"...

ami nem szerepel a hírekben:...az eredeti hazájukban is ugyanez a szitu...érthetetlen, miért ez a nagy "siker"...
Gauntlet
Vajon mikor jönnek rá hogy nem az idegen hozzá rájuk a törvényt hanem egy 20 éve fizikailag leválthatatlan alakulat? Mikor? Pedig azt gondolom az orosz nem egy buta ember.
vladimir putin
A lényeg annyi, hogy épül a Paks kettő, a demokrácia diadala!
fekete
Nem csak az Oroszoknal nagyobb az idegenellenesse'g!Mindehol Europaban,Csak az achtunge'kna'l szeretik ezeket a Dzsungel fiait!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.