Orbán Viktor miniszterelnök kedden találkozott Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, ahol a hírek szerint abban állapodtak meg, hogy mindkettejük közös ellensége Emmanuel Macron francia elnök lesz. Orbán szerint az Európai Néppártban két nagy erő van, az egyiket Emmanuel Macron vezeti, és fel akarja robbantani az Európai Parlament pártrendszerét, ahogy tette azt a francia pártrendszerrel. Végre megszólalt Macron is, aki épp Dániában van, hogy Margrethe Vestager mellett lobbizzon a hamarosan megüresedő EU-bizottsági elnöki posztra, és újságíróknak azt nyilatkozta, Orbán és Salvini jól teszi, ha engem tart közös ellenfélnek. Macron azt is elmondta, hogy látványosan erős ellentét kezd feszülni a progresszívek és a nacionalisták között, de ő semmit nem fog engedni azoknak, akik gyűlöletbeszédet népszerűsítenek. Szerinte szankciókat kellene kivetni azokra az országokra, amelyek nem hajlandóak együttműködni a menekültkérdés elosztásában, de saját magunkank kedvezményeket követelnek a...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: TASzSz
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
A francia elnök nagyon jól látja és ki is mondja: igen ez a retardált törpe a józan ész ellensége; buta, műveletlen arrogáns paraszt-suttyó, aki utál mindent, ami polgári és európai! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
durbincs: Gondolom,Te már eléggé kiszáradtál a napon narancsos seggynaló köcsög Sügér???
tulipan
@RonaGyuri: Pontosan! Szerintem megértett sz, cssk nem illet bele az egyeduralkodóii gondolatmenetébe!!!
lenyűgöző volt, elsősorban azért, hogy láthattuk, hogy ez a seggfej minidiktátor egy jottányit sem értett abból, amit hallott. csak ült ott durcás buta pofával és hápogott! =))
tulipan
Hat igen. Sorry, tudom, hogy ez nem ide tartozik, de csak ugy fel füllel emlitenem meg. A 60-as evek gyereke vagyok. Bejartam az USA-t, Canadat, Angliat, Nemetorszagot eltem kint 40 evet.
Mivel belefaradtam a hajtasba, gondoltam az utolso 30 evemet nyugodtan fogom a szülöföldemen Magyarorszagon leelni. Hat ecsem. 1 eve vagyok itt, de pakolok es vissza megyek akarhova is nyugatra. 1 even belül többet hazudtak nekem itt, többször csaptak, többször loptak meg mint a 40 ev alatt nyugaton. Nem hogy fejlödött az orszag a 60-as evekhez viszonyitva, de nem latok külömbseget a magyarok, romanok es az arabok, törökök között egy hajszalnyit sem. Ugyan az a beallitottsag, ugyan az megbizhatatlansag, ugyan az a trehanysag. Sem közlekedesi, sem eletviteli fegyelem. Null. Tudja az Orban elvtars ,hogy mit csinal. Tudja az Orban elvtars, hogy a magyarok 99 %-a birka es ugy is kell banni velük. Ha levaltjak, vagy Sem 4 ev, vagy 5 ev mulva ,szarik bele. Mig ti eheztek, lerongyolodtok addig ö röhög rajtatok es mint többszörös EUR milliomos elvezi a hatralevö eveit. Igazan sajnalom, hogy a magyarok nem elöre hanem vissza fele hanyatlottak. Szegyen!!!
tulipan
durbincs: Gondolom,Te már eléggé kiszáradtál a napon narancsos seggnyaló köcsög Sügér???
Ha mégsem, akkor irány a szolárium!
tulipan
" S a sirt,hol nemzet süllyed el,népek veszik körül, s az emberek szemében gyászkönny ül"
tulipan
durbincs: Gondolom,Te már eléggé kiszáradtál a napon narancsos seggynaló köcsög Sügér???
Netán felszipózott szarból, pótolsz valami folyaékot is? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.