Orbán Viktor miniszterelnök kedden találkozott Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, ahol a hírek szerint abban állapodtak meg, hogy mindkettejük közös ellensége Emmanuel Macron francia elnök lesz. Orbán szerint az Európai Néppártban két nagy erő van, az egyiket Emmanuel Macron vezeti, és fel akarja robbantani az Európai Parlament pártrendszerét, ahogy tette azt a francia pártrendszerrel. Végre megszólalt Macron is, aki épp Dániában van, hogy Margrethe Vestager mellett lobbizzon a hamarosan megüresedő EU-bizottsági elnöki posztra, és újságíróknak azt nyilatkozta, Orbán és Salvini jól teszi, ha engem tart közös ellenfélnek. Macron azt is elmondta, hogy látványosan erős ellentét kezd feszülni a progresszívek és a nacionalisták között, de ő semmit nem fog engedni azoknak, akik gyűlöletbeszédet népszerűsítenek. Szerinte szankciókat kellene kivetni azokra az országokra, amelyek nem hajlandóak együttműködni a menekültkérdés elosztásában, de saját magunkank kedvezményeket követelnek a...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: TASzSz
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
A francia elnök nagyon jól látja és ki is mondja: igen ez a retardált törpe a józan ész ellensége; buta, műveletlen arrogáns paraszt-suttyó, aki utál mindent, ami polgári és európai! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Chon Bendit sem gondolhatta komolyan, hogy Orbán egyszer visszatér a demokrácia védelmezői közé, de azért bedobta... Csoda, hogy nem röhögték ki emiatt.
RonaGyuri
A francia elnök nagyon jól látja és ki is mondja: igen ez a retardált törpe a józan ész ellensége; buta, műveletlen arrogáns paraszt-suttyó, aki utál mindent, ami polgári és európai! =))
RonaGyuri
@Commenter: lenyűgöző volt, elsősorban azért, hogy láthattuk, hogy ez a seggfej minidiktátor egy jottányit sem értett abból, amit hallott. csak ült ott durcás buta pofával és hápogott! =))
Commenter
@nezelodo: nem is gondolta komolyan. Csak azért mondta hogy emlékeztesse orbánt: valaha még demokratának "vallotta" magát liberális korában.
RonaGyuri
@nezelodo: egyébként erősen félreinformálták, ez a buta-paraszt sohasem volt demokrata! =))
kereső
@RonaGyuri: dehogynem!Még Bajnai is kirohant 2014-ben Brüsszelbe,hogy elmondhassa orbán viktor demokrata!
Rockxy
"progresszívek és a nacionalisták között"
Hát ja.
Az a progresszív, aki igyekszik elfeketíteni Európát.
Logikus, nem?
Rockxy
A címben ellenség van a nagyobb hatás miatt, de aztán már ellenfél-lé szelídül, mert a firkász tudja, hogy a többség csak a címet olvassa el és hatásosabb az uszítás.
Szabad sajtóban mindent szabad, de most még diktatúra van, hogy a rosseb enné meg.
Commenter
@kereső: pedig a get-zi már posványoson eltemette ezt a generációt. Elfelejtette hogy a demokrataság nem életkor függő, ahogy sajnos a diktátorság sem! Remélem Macron és Cohn Bendit temetni jön orbánt és nem dicsérni.
tudode
Az EU-ban FEJÉRE OLVASSÁK, szépítés nélkül amit az ORSZÁG ALMA rafcsi megkaparintásával megenged magának ez a CSÁVÓ, sőt szeptember 11-én helybe megy a kokikért, sallerokért
.
----- Orbán Viktor részt vesz a Sargentini-jelentés vitáján

www.borsonline.hu/aktualis/orban-viktor-reszt-vesz-a-sargentini-jelentes-vitajan/159481
.
Ahányszor megkapja AZT AMI JÁR NEKI ugyanúgy sunyorog, mint 1993-ban, mikor FEJÉRE OLVASTÁK a székházeladásból BÁNYÁVÁ alakult lóvé elkommunizálását:
.
www.youtube.com/watch?v=8NS7JC4Ykis&t=243s
.
Az óta "is" minden CSINYTEVÉSÉT, hidegháborút, meg csatát, meg TÁMADJÁK a MAGYAROKKAL kimosakodik azzal, hogy SPORTMANKÉNT nem ragadt rá annyi sportszerűség, mint egy hangyára!!!
.
Oszt' a bánya ÚGY OSZTÓDIK, mint a csodálatos halszaporítás:
.
www.google.hu/search?q=orb%C3%A1n+csal%C3%A1d+gazdagod%C3%A1sa&oq=Orb%C3%A1n+csal%C3%A1d&aqs=chrome.1.69i57j69i59j69i61j69i59j0l2.5868j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Pedig CSAK RAJTA MÚLOTT, hogy megmaradjon a tisztesség talaján!
Rutymorgó
Pedig a Viktor leveri Macront mint a rothadt tököt , a migráció elfogadása baromság , csak az a baj a nép érdekeit senki se nézi . Mondjuk miért engedik be ide az ukrán munkavállalókat tömegével ? Erről persze nem akar beszélni senki..
wagabund
Macronnak még nagy az arca...aztán eljön az idő, amikor a szétrohasztott országában bíróság elé állítják..akárcsak Merkelt...de akkor már baszhattyák...
nevemnick
Remélem, hogy Macron felteszi a pontot az ,,i"re, és a zsebhokis lejtmenetbe kapcsol.

:D
nevemnick
trutymó, ne ugass bele a felnőttek dolgába, kevés vagy hozzá mint a berva segédmotor a Harley Davidsonhoz.
Eladott Ország
"Csak" Párizs lakossága jóval több, mint Magyarországé! Mi meg "dübörgünk" az elefánt mellett!
RonaGyuri
Zsóti beleböffentett a témába:

Makro-bornírtság

A derék 5számú olyat mondott, ami még tőle is sok(k)

A vezércikke címe és vonatkozó kijelentése csak és csupán a tőle, tőlük megszokott ordas torzítás. A cikk címe „MACRON ELLENFELE”, majd így ír „maga Macron is hevesen helyeselte, hogy az ő legfőbb ellenfele bizony Orbán”. mondanom sem kell, hogy Macron semmi ilyesmit sem mondott. „If they want to see me as their main opponent, they’re right,” –ként idézil a világsajtó abból a koppenhágai nyilatkozatából, hogy „« ne cédera rien aux nationalistes et à ceux qui prônent un discours de haine. S’ils ont voulu voir en ma personne leur opposant principal, ils ont raison »”!
Azaz szó sincs róla, hogy ő ellenfélnek tekintené ezt a kis dagadt retardált törpét, csupán jelezte ellenzi, sőt határozottan ellenzi mindazt, amit az összehord! =))
Azonban ennek a szellemi szegényháznak még ez sem volt elég a hazudozásból, egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Macron éppen ezért kapaszkodik Orbánba, hogy ennek révén megpróbáljon némi népszerűséget összekaparni odahaza.”! =))
tulipan
Mondhatom,ez isteni!! A mitugrász narancsos Dagadék, még azt képzeli, hogy valaki lehet!! Hahaha :)
tulipan
@RonaGyuri: Tökéletesen egyetértek!!
A francia elnök nagyon jól látja és ki is mondja: igen ez a retardált törpe a józan ész ellensége; buta, műveletlen arrogáns paraszt-suttyó, aki utál mindent, ami polgári és európai! =))
RonaGyuri
@tulipan: a lényeg abban van, hogy nem csak kimondja, de próbál is tenni ellene. Szemben Merkel-anyóval, aki pontosan ugyanúgy látja és érzékeli - nem kell nagy ész hozzá, hisz Orbán nem titkolja, hanem büszke rá -, hogy kicsoda-micsoda, de nem nevezi nevén, csal morgolódik, időnként a térdére ülteti és próbál a lelkére hatni, de ennek semmi eredménye, mert ez egy igazi hülye-gyerek, aki ettől még ordenárébb lesz! =))
Commenter
@RonaGyuri: ordenáré zsóti hozta a formáját. ha valaki itt kapaszkodik orbánba akkor ő az., sőt nem csak ő hanem a csürhéje a CÖF és a Békemenet is.
RonaGyuri
@Commenter: dilinyósok, de nem csak most derült ki
tulipan
@durbincs: Na ne mond! Tán Te, szarosszájú Sügér, Te kiálsz , hogy alaposan megsüljél, az arabok vacsorájának??
csak úgy....
@tulipan: Csak sablon szövegeket küldözget leningrádból... nyeponye májes.
tulipan
@durbincs: Hát,ha választani lehet SEMIMIKÉPPEN se hozzád, mert Te nagyon búzlesz, Te szarosszájú narancSnyik Sügér, tátogj csak, úgysem érdekelsz a világon SENKIT!
tulipan
@csak úgy...: Nem is képes másra! :) Agya, AZ nincs!
csak úgy....
@tulipan: ö a mi grísánk a spájzból,a jó moszkvai nénikéjét...
tulipan
@RonaGyuri: Ugyan, minek is kéne értenie? Hidegen hagyja, mit beszélnek! Majd ha előkerül a PÉNZ, amit remél, az elmaradó Uniós pénzek kompenzálásár, ne izgulj, nyomban kinyilik a csipája!!
csak úgy....
@tulipan: Kinek jó? Szerintem neki,anyagilag...
RonaGyuri
@tulipan: oh nehogy azt hidd, hogy kevesebbet fog lopni! =))
csak úgy....
@durbincs: te tudni kicike francia lamúr ? kejföl torony tövibe ,grísenyka? te rubelért vagy forintér vagy kurva?
Eladott Ország
Orbán monológja.
Tisztelt hölgyeim, uraim Nekem nagy terveim voltak. Először az Amerikai Egyesült Államok elnöke akartam lenni. Amikor megtudtam, hogy az nem lehetek, eltört bennem valami. A lelkemben. Miféle szemétség az, hogy nem lehetek csak azért, mert nem ott születtem? Aztán az Európai Unió új lehetőséget kínált. Annak már lehetek én az elnöke, hiszen itt születtem. A faluban. Dolgoztam, tepertem, hogy elérjem a célomat. Már majdnem úgy volt, hogy sikerülni fog, de aztán kiderült, hogy mégsem. Ezek engem Európában kiröhögnek. Semmibe vesznek. Megvetnek. Lenéznek. Barátaim, ezek magasabbak, mint én! Majdnem mindegyik! Tudjátok, milyen nyomasztó mindig, mindenhol a legkisebbnek lenni? És azt tudjátok, mennyire szar, hogy állandóan hazudoznom kell? Ott is meg itthon is. Ott azt hazudom, hogy mindenben együttműködöm velük, itthon meg azt hazudom, hogy harcolok, mint az állat. Közben meg attól fosok, hogy egyszer elfelejtem bevenni a gyógyszeremet és nem fogom tudni, éppen hol is vagyok és mit kell hazudnom. Én annyira, de annyira nagy ember akartam lenni, drága barátaim ! De mindig szembesülnöm kell vele, hogy nem tudok késsel-villával enni, nincs az az öltöny, ami normálisan állna rajtam, fogalmam sincs, hogy kell viselkedni társaságban és mindig ott látom a gúnyt a többiek szemében, mert ők olvasottabbak, műveltebbek, tudják, milyen színű nyakkendőt kell felvenni, nem gyűrődik úgy a gatyájuk, mint az enyém és ráadásul hiába húzom ki magam teljes erőből, akkor is én vagyok a legalacsonyabb. Kivéve, ha kínai delegációval hoz össze a szerencse, mert akkor nem.
tulipan
durbincs: Gondolom,Te már eléggé kiszáradtál a napon narancsos seggynaló köcsög Sügér???
tulipan
@RonaGyuri: Pontosan! Szerintem megértett sz, cssk nem illet bele az egyeduralkodóii gondolatmenetébe!!!
lenyűgöző volt, elsősorban azért, hogy láthattuk, hogy ez a seggfej minidiktátor egy jottányit sem értett abból, amit hallott. csak ült ott durcás buta pofával és hápogott! =))
tulipan
Hat igen. Sorry, tudom, hogy ez nem ide tartozik, de csak ugy fel füllel emlitenem meg. A 60-as evek gyereke vagyok. Bejartam az USA-t, Canadat, Angliat, Nemetorszagot eltem kint 40 evet.
Mivel belefaradtam a hajtasba, gondoltam az utolso 30 evemet nyugodtan fogom a szülöföldemen Magyarorszagon leelni. Hat ecsem. 1 eve vagyok itt, de pakolok es vissza megyek akarhova is nyugatra. 1 even belül többet hazudtak nekem itt, többször csaptak, többször loptak meg mint a 40 ev alatt nyugaton. Nem hogy fejlödött az orszag a 60-as evekhez viszonyitva, de nem latok külömbseget a magyarok, romanok es az arabok, törökök között egy hajszalnyit sem. Ugyan az a beallitottsag, ugyan az megbizhatatlansag, ugyan az a trehanysag. Sem közlekedesi, sem eletviteli fegyelem. Null. Tudja az Orban elvtars ,hogy mit csinal. Tudja az Orban elvtars, hogy a magyarok 99 %-a birka es ugy is kell banni velük. Ha levaltjak, vagy Sem 4 ev, vagy 5 ev mulva ,szarik bele. Mig ti eheztek, lerongyolodtok addig ö röhög rajtatok es mint többszörös EUR milliomos elvezi a hatralevö eveit. Igazan sajnalom, hogy a magyarok nem elöre hanem vissza fele hanyatlottak. Szegyen!!!
tulipan
durbincs: Gondolom,Te már eléggé kiszáradtál a napon narancsos seggnyaló köcsög Sügér???
Ha mégsem, akkor irány a szolárium!
tulipan
" S a sirt,hol nemzet süllyed el,népek veszik körül, s az emberek szemében gyászkönny ül"
tulipan
durbincs: Gondolom,Te már eléggé kiszáradtál a napon narancsos seggynaló köcsög Sügér???
Netán felszipózott szarból, pótolsz valami folyaékot is? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.