Életét vesztette Olekszandr Zaharcsenko kelet-ukrajnai szakadár vezető pénteken, miután pokolgép robbant egy donyecki kávéházban – közölték orosz és ukrán híradások.

Robbantásos merényletben meghalt Zaharcsenko, a donyecki szakadár vezető – Moszkva rápirított az ukránokra

Az UNIAN ukrán hírügynökség a life.ru orosz hírportál helyszínről származó értesüléseire hivatkozva jelentette, hogy Zaharcsenkót a Szepar nevű kávéházból sérülésekkel kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét. A robbanásban az előzetes információk szerint megsérült az oroszbarát szakadár "népköztársaság" egy minisztere is.

A Fokusz ukrán hírportál szerint a kávéház, ahol a robbanás történt, Donyeck központjában van, mintegy 400 méterre az EBESZ-küldöttség donyecki irodájától.

A 42 éves Zaharcsenko 2014. november 4-e óta volt az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság vezetője, korábban már több, ellene irányuló merényletkísérletet túlélt.

Moszkva: Kijev állhat a gyilkosság mögött

Minden alap megvan azt feltételezni, hogy Olekszandr Zaharcsenkónak, a donyecki szakadár köztársaság vezetőjének meggyilkolása mögött az ukrán kormány állhat – mondta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő újságíróknak pénteken Moszkvában.

"Donyeckben terrorcselekmény következtében életét vesztette Donyecki Népköztársaság vezetője, Alekszandr Zaharcsenko" – közölte a szóvivő, oroszul ejtve az Ukrajnától önhatalmúlag elszakadt oroszbarát terület szakadár vezetőjének nevét.

"Minden alap megvan azt feltételezni, hogy meggyilkolása mögött a kijevi rezsim állhat, amely nem egyszer alkalmazott már hasonló eszközöket a másként gondolkodók és a kellemetlenné vált személyek kiiktatására"

- tette hozzá.

Zaharova szerint "a kijevi háborús párt" ahelyett, hogy teljesítené a minszki megállapodásokat és keresné a rendezés lehetőségét, "terrorista forgatókönyvet valósít meg", tovább súlyosbítva az amúgy is súlyos helyzetet a régióban.

"A békeígéreteiket nem teljesítve, úgy tűnik, úgy döntöttek, hogy a véres háborúra váltanak át" – hangoztatta.

"A nemzetközi közösségnek azt kell követelnie – de figyelembe véve Ukrajna politikai rendszerének bábjellegét, az kell ellenőriznie –, hogy ezt a békés polgárok szeme láttára elkövetett bűncselekményt részrehajlás nélkül vizsgálják ki"

- fogalmazott Zaharova.

Konsztanytyin Koszacsov, az orosz parlament felsőháza külügyi bizottságának elnöke a TASZSZ-nak nyilatkozva kijelentette: "most csak az világos, hogy aki ezt elkövette, semmiképp sem érdekelt a Donyec-medencei konfliktus békés és politikai rendezésében".

Nyikolaj Kovaljov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt igazgatója ugyancsak a TASZSZ-nak azt mondta, biztos benne, hogy a merénylet mögött az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) áll.

Zaharcsenko egy Donyeck központjában, a Szepar elnevezésű étteremben elkövetett robbantás következtében halt meg.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ne már pofátok az van; ti likvidáljátok azokat, akiknek nem tetszik a ti rezsimetek, ez pedig fegyveresen harcolt az országa ellen! =))
Jozefina
Az oroszok, börtönbe zárják a nekik nem tetsző ellenzékieket, esetleg "véletlen baleset" éldozatai lesznek, vagy rosszabb esetben bárhol a világon méreggel végeznek velük!!!?? A ukránok meg védeni próbálják a saját területüket!!??
papa.49
Olyan ,,diszkrét bája,, van a muszkák tiltakozásának, gondolom most a orosz medve bekeményít Ukrajnával szemben !!!
Elképzelem ahogy a Lavrov hörgött a sajtótájékoztatón !!!
A Putyin mindent megtesz, hogy a volt szovjet birodalmat visszaállítsa !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.