A török rendőrség megakadályozta a Szombati Anyák nevű csoport isztambuli békés tüntetését – adta hírül a helyi média szombaton.

A hatóságok páncélozott vízágyúkkal vonultak a városközpontban található Galatasaray térre. A rendőrség az ország délkeleti, kurdok lakta részén fekvő Diyarbakirban is meghiúsított egy hasonló megmozdulást. Ez lett volna a Szombati Anyák 701. felvonulása.

Női tüntetés sem fér bele Törökországban

Fotó: BULENT KILIC/AFP

A hatóságok múlt héten könnygázgránátokat és gumilövedékeket vetettek be a részben idősebb asszonyokból, rokonaikból és támogatóikból álló tömeg ellen. Akkor legalább 20 embert állítottak elő.

Az elsősorban nőkből, rokonaikból és támogatóikból álló csoport 1995 óta tüntet, hogy felhívja a figyelmet azokra a családtagjaikra, akik az 1984 óta tartó török-kurd konfliktus zűrzavaros évei során tűntek el, és akik közül sokan feltehetően életüket vesztették. Céljuk, hogy az állami archívumok megnyitásával független vizsgálatot indítsanak a tisztázatlan sorsú eltűntek ügyében. A megmozdulások egyik jelképes alakja a 82 éves Emine Ocak, akinek fiát, Hasant 1995-ben vették őrizetbe és soha többé nem látták.

"Azért vagyunk Galatasarayban, mert nem büntették meg az elkövetőket, annak ellenére, hogy kilétük ismert a hatóságok előtt"

- mondta a csoport a Cumhuriyet című török napilapnak.

Beszámolók szerint a megmozduláson a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) és a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) tagjai is megjelentek.

A szervezők közölték, hogy a hatóságok tilalma ellenére jövő szombaton is tüntetésre készülnek.

Süleyman Soylu török belügyminiszter a hét elején azzal indokolta a megmozdulások betiltását, hogy a Törökország, az Európai Unió és az Egyesült Államok által is terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PPK) kihasználja az anyákat. Soylu szerint a PKK azért támogatja a mozgalmat, hogy legitimálja a terrorizmust.

A Kurdisztáni Munkáspárt 1984 óta folytat fegyveres felkelést a török kormány ellen a kurd autonómiáért. A konfliktusban eddig mintegy 40 ezren vesztették életüket.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
És ez Viktor barátja! Ott lőhetnek!
"A hatóságok múlt héten könnygázgránátokat és gumilövedékeket vetettek be a részben idősebb asszonyokból, rokonaikból és támogatóikból álló tömeg ellen. Akkor legalább 20 embert állítottak elő."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.