Szívet az uszítás helyett (Herz statt Hetze) jelszóval néhány ezer ember gyűlt össze szombat délután a németországi Chemnitzben, hogy tüntessen az idegenellenesség ellen. Kora este ugyancsak ezrek részvételével megkezdődött a tüntetés a szövetségi kormány menekültpolitikája ellen is.

Megint két tüntetőcsoport feszült egymásnak Németországban a menekültek miatt

Ellentüntetők az idegenellenesség ellen – Fotó: Monika Skolimowska/dpa/AFP 

Szombatra eredetileg az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom és a szövetségi kormány menekültpolitikájának és bevándorlási politikájának bírálatára összpontosító Alternatíva Németországnak (AfD) ellenzéki párt hirdetett tüntetést Chemnitzbe, miközben tüntetésekre szólítottak fel az idegenellenességet és a szélsőjobboldali törekvléseket elítélő szervezetek is.

Elfogytak a rendőrök

A tartományi rendőrség nagy erőkkel vonult fel a megmozdulásokra, vízágyúkat és lovas egységeket is Chemnitzbe irányítottak és más tartományokból is érkezett erősítés. A szintén szászországi Drezdában elhalasztották a Bundesliga második osztályában szereplő labdarúgó egyesület, a Dynamo Dresden és a Hamburger SV szombati találkozóját, mert a chemnitzi demonstrációk miatt nem maradt elég rendőr a városban a mérkőzés biztosítására.

A demokráciát és a nyitottságot hirdető, az idegenellenességet elítélő békés tüntetés résztvevői között ott volt a szövetségi koalíciós és az ellenzéki pártok több vezető politikusa. Üzenetet küldött a résztvevőknek Heiko Maas szociáldemokrata külügyminiszter, aki a város lakóit a demokrácia védelmére szólította fel. Az egyik fő szónok, a szociáldemokrata SPD alelnöke, Manuela Schleswig aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a szélsőjobboldal – mint fogalmazott – túszul akarja ejteni a várost és a tartományt. Ezért tüntetni kell a gyűlölet, az uszítás, az erőszak ellen – hangsúlyozta. Annalena Baerbock, az ellenzéki Zöldek elnöke az egész német társadalmat a demokrácia és a jogállamiság védelmére szólította fel.

A szászországi nagyváros polgármestere, Barbara Ludwig az egykori náci párt egyenruhájának színére utalva hangsúlyozta, hogy a város "nem barna", és ezt "szóval és tettel kell bizonyítani".

Egy gyilkosság miatt tüntetnek

Az egy hét óta tartó demonstrációkat egy emberölés váltotta ki, amely múlt vasárnap történt, az áldozat egy német férfi volt, a bűncselekménnyel egy iraki és egy szíriai férfit gyanúsítanak, őket előzetes letartóztatásba helyezték.

Megint két tüntetőcsoport feszült egymásnak Németországban a menekültek miatt

Tüntetők viszik a bevándorlók által meggyilkolt német áldozatok fotóit – Fotó: John MACDOUGALL/AFP

A városban ezt követően magasra csaptak magasra az indulatok, hétfő este a Pro Chemnitz szervezet felhívására csaknem 10 ezren vettek részt egy bevándorlásellenes, erőszakba torkollott tüntetésen, miközben a rendőrség alig 500 fővel igyekezett fenntartani a rendet. Az erőszakos cselekményekben 20 ember sebesült meg, 18 tüntető és két rendőr.

Ezzel összefüggésben az AfD szászországi szervezetének vezetője, Jörg Urban a Deutschlandfunk országos közrádiónak azt mondta, hogy egyre súlyosabb gond a külföldiek bűnözése a tartományban, ezt jelzi, hogy a szászországi börtönökben már nagyjából 50 százalék a külföldiek aránya. Andreas Kolbitz, az AfD brandenburgi tartományi vezetője szombati nyilatkozatában

Angela Merkel kancellárt vádolta a német férfi múlt vasárnapi meggyilkolásáért.

Kora este megkezdődött a Pegida mozgalom és az AfD közös tüntetése, valamint a Pro Chemnitz (Chemnitzért) nevű, szélsőjobboldalinak tartott, bevándorlásellenes civil szervezet megmozdulása is. Hírügynökségi jelentések szerint a két tüntetés résztvevői nem sokkal később közös menetben egyesültek. A hatóságok közlése szerint mintegy 4500-an vonultak a város központja felé. A hatóságok az idegenellenesség ellen tüntetők számát 3500-ra becsülték.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
"a szászországi börtönökben már nagyjából 50 százalék a külföldiek aránya"...látjátok libsik...és ezek nem norvég meg svéd külföldiek!! ezek ugyanolyan nem idén barnultak,mint nálunk a börtönlakók zöme...de nektek ez kell...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
@Shikari: Tök mindegy, hogy definiálgatod magad.. Remélem most nem az jön, hogy tulajdonképen te vagy a mérsékelt objektív, gondolkodó a komcsikhoz meg nácikhoz képest..!:) Elhiszem, hogy kis propandafüzetedben a liberális szó, aminek jelentésével sem vagy tisztában degrandálandó. Baloldaliság és szabadelvűség közé te rakahtsz egyenlőség jelet, de ez senkit nem érdekel, azokon a birka suttyókon kívül, akiknek az egyenlőség jel mögé azt is rakhatnád hogy bab konzerv...:) Üzenem a munkáltatóidnak, hogy valaki azt mondta, "hogy ez egy szabadságszerető nép" Ezt majd ne felejtse el, amikor a jobb és baloldali gondolkodó, polgári többség kirángatja a teleszart búvárruháját a parlamenttből, mert a hazugságvár 1 nap alatt fog ledőlni.
kereső
Még mielőtt itt valakik!(királyi többes), elalélnának a gyönyörtől,és Merkel bukását és vele együtt az afd győzelmét kezdenék ünnepelni: a "városka" lakóinak száma közel negyedmillió,azaz a (csak a gyengébbek kedvéért) 250000 Fő.Ebből tüntetett 4500-ellentüntetett 3500. Bukik Merkel!,mert a német polgárok életszinvonala a 2010-es magyar életszinvonalon áll,és bizonytalanok,meg keresik az intenditásukat-ja azt orbán keresi épp. Kirgizisztánban-na menjetek a jó büdös francba a valóság elhajlitásokkal.Lehet,hogy ezt meg lehet etetni Magyarországon 2-3 millióval,de egy hangyafüttyel nyugatabbra nem igazán.Ha meg ez nem tetszik,lehet keresni nektek is az intenditásotokat arra a keleti sztyeppéken.putyin ,erdogan repesve vár benneteket.
Ja,csak úgy kérdezem,mit szóltok(már megint csak királyi többes)az elite honvéd kórházi fejleményekhez?
SystemError
@Shikari: Nem ellenkezek, amíg nem másztok bele az ember arcába. Azt meg nagyon benézitek, hogy európa közepén elő lehet adni, amit Putyin meg Erdogan. Másnap lennétek eltakarítva.. Nem mellesleg te voltál már oroszországban? Ajánlom, hogy menj el és nézd meg, hogy mennyire jól működik a medvebarlang..:) Az is kurva nagy hazafi, hogy a kegyencek óriás terepjárókkal nyomulnak a többi 80% meg éhendöglik. Igazából mindegy, mert ahogy látom kb. erősebb kutya baszik szinten vagy. Csak aztán ne legyen meglepődés, ha ezt nem csak te fogod így majd fel...
Pálinkás Pál
"a szászországi börtönökben már nagyjából 50 százalék a külföldiek aránya"...látjátok libsik...és ezek nem norvég meg svéd külföldiek!! ezek ugyanolyan nem idén barnultak,mint nálunk a börtönlakók zöme...de nektek ez kell...
SystemError
@Shikari: És szerinted, ami ott van az kéne ide is? Szerinted Putyin olyan vezető, aki a saját népének rosszabat akar, mint más népeknek. Amúgy két év az ügynökképzés csak? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.