Vizsgálatot indítottak a Schild & Vrienden (Pajzs és barátok) nevű flamand bevándorlásellenes ifjúsági mozgalom ellen csütörtökön Belgiumban, miután egy helyi tévécsatorna bemutatta a szervezet tagjai által írt rasszista, szexista és antiszemita megjegyzéseket.

A VRT flamand közszolgálati televízió előző napi riportjában olyan internetes üzenetváltásokat mutattak be, melyekben a szervezet egyes tagjai "elfogadhatatlan" kijelentéseket tettek, illetve horogkeresztes és a feketéket állatokhoz hasonlító képeket osztottak meg.

Vizsgálat indult az Orbánnal haverkodó flamand szélsőjobbos szervezet ellen Belgiumban

Fotó: Facebook/Schild & Vrienden

A műsor szerint az eredetileg a Genti Egyetemen szerveződött Schild & Vriendenben "fajok háborújáról" beszélnek és arról, hogy készen kell állni akár erőszakkal is megállítani a bevándorlás jelentette fenyegetést.

Koen Geens belga igazságügyi miniszter csütörtök délután bejelentette, hogy a vádhatóság vizsgálatot indított az ügyben. A Genti Egyetem pedig felfüggesztette a mozgalom alapítóját, Dries Van Langenhove-t, fegyelmi eljárást indítva ellene.

Mint kiderült, a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) ifjúsági szervezetének mintegy húsz tagja bizonyos szinten benne van a Schild & Vriendenben is. Bart De Wever, az N-VA elnöke megdöbbenésének adott hangot, s arról számolt be, hogy meg fogják vizsgálni az érintettek kizárásának kérdését. Hozzátette: "nincs helye a pártban a szélsőségességnek és az ilyen gyomorforgató kijelentéseknek".

"Ez nem az én Flandriám" – közölte Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár, akiről korábban közös fényképek készültek a mozgalom tagjaival.

Van Langenhove ugyanakkor puszta vádaskodásnak nevezte a tévéműsorban megfogalmazott állításokat, és visszautasította a rasszizmus és az antiszemitizmus vádjait.

A szervezet nemrég azzal került be a hírekbe, hogy tagjai megzavartak egy, a migrációs helyzet humánusabb kezeléséért meghirdetett demonstrációt Gentben.

A mozgalom augusztus elején olyan videót közölt a Facebookon, amelyen Dries Van Langenhove beszélget Orbán Viktor kormányfővel a tusnádfürdői szabadegyetemen.

(MTI)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@simmering73: kiváló függelék a Sargentini jelentéshez!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
Szép kis banda. Méltó a fideszhez. Már Belgiumban is összefújta a szemetet a szél...
Commenter
@simmering73: kiváló függelék a Sargentini jelentéshez!
namihami
A jövő reménységei a múlt szégyenével. Ez van, amikor két világ találkozik.
Horthy-fan a Hitler-fanokkal. Közös nevező...
Cicamama55
Régebben láttam egy képen, hogy Ghaith Pharaonnal is együtt vacsizott miniszterelnökünk. A történelem könyvekbe nem tudom ezek a hírhedt személyekkel készült fotók majd helyet kapnak-e?!
verőce21
Egyféle szellemi munkaterületen nyüzsgő lipsi alnép nem bírja megbocsátani, hogy meg akarjuk védeni Európát, Ázsia és Afrika - útlevél és papírok nélkül, hódítóként érkező - beözönlő bűnbandáitól.
Inkább kollaborálnak a nemzetközi kóser szervezetekkel, amelyek San Franciscótól-Moszkváig, történelmének egyik legveszedelmesebb játékát játssza.
SystemError
"Ázsia és Afrika - útlevél és papírok nélkül, hódítóként érkező - beözönlő bűnbandáitól. " A beözönlő alatt a 13 emberre gondolsz, amire több kórháznyi pénz elment, ahol közvetett módón ennél sokkal több Magyar halt meg. Az a baj, hogy én innentől nem értem ennek a kérdésnek a "nemzetieskedő" mivoltát. Tehát 13 külföldi basztatása(jogos vagy nem) többet és egy nagymagyarnak mint 300 ember vagy a saját országának "valós" közügyei. Kérlek csak abba nem menjünk bele, hogy félni kell a félelemtől és ezzel saját szánktól vegyük el a kaját.
justhpeter
Az ész nélküli, folyamatos harc oda vezetett, hogy már meg sem gondolja mit csinál. A lényeg, hogy istenítse az, akivel összejön. Most ez a marhacsorda jutott neki.
Ludmilla
ha ez tisztességes ország lenne,Orbán és bandája ellen már rég elindult volna a vizsgálat
Ludmilla
@verőce21: véletlenül lájkoltam,egyetlen szóval sem értek egyet
RonaGyuri
@Ludmilla: ahogy tetszik mondani: "rasszista, szexista és antiszemita" igen ez valóban Orbán! =))
verőce21
@Ludmilla: (06:32) Kár! Pedig jó lenne, ha megszívlelnéd amit írtam!

Meg kell védeni Európát, de főleg Magyarországot a betolakodó hódító hordáktól! Ha megszavazzák ezek a lipsi gender gennyek, hogy vegye fel Európa a soros kölcsönt is - úgy 30 milliárdnyi eurót -, mi is ugyanúgy törlesztenénk. És nálunk is ugyanannyi segélyt kapna egy analfabéta félmajom afrikai vagy arab, mint Németországban. Mindjárt vonzó lenne számukra Magyarország, hiszen itt többet kapna a segélyéért. Pénzt, paripát, fegyvert, házat...
Csizmás Kond
...ja hogy ilyenkor egyből ugranak, de amikor tudnak a terroristák hollétéről, terveikről miért várják meg hogy tömeggyilkosságot okozzanak és csak azután ugranak ?
parasutyo
hehehe, a tokaszalonna mellé kiválogatták a hasonló kalibereket, azért kár, hogy ovisok nincsenek a sorban... lenne kik fölé magasodni! bár szellemileg még csak a léc sem rezegne... XD
bencemacska
Nekem nagyon tetszik Gréczy Zsolt megjegyzése a déli hírekben:

"Gréczy Zsolt frakciószóvivő szerint mindent elmond Orbán Viktor elszigeteltségéről, hogy európai államfők jó ideje nem hajlandóak vele találkozni, csak másodvonalbeli politikusokkal és fiatal fajgyűlölőkkel tud mutatkozni. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: "hiába magyarázkodik majd az Orbán-rendszer a keresztény értékekről, ezeket a fiatalokat maximum horogkeresztényeknek lehet nevezni." Megjegyezte: az ügy egy újabb ok arra, hogy a DK-sok megszavazzák a Sargentini-jelentést."
tulipan
@Shikari: Jellemző, hogy a SZEMÉT sok azonnal rámozdultak a hazafiakra, akik nem akarják átadni a hazájukat a vadembereknek! Kizárólag támogathatja minden hazáját szerető európai ezeket a fiatalokat és Orbán is elismeri őket!
Vesszen a liberális diktatúra, kergessük el a mocskokat!
tulipan
@Shikari: Jellemző, hogy a SZEMÉT narancsosok azonnal hszafiaknsk nevezik a náci bandákat, Kizárólag ellenezheti minden hazáját szerető európai ezeket a fiatalokat és Orbán azt sem tudja kik is ők és nem is érdekli, túl messze vannak neki! Kiváncsi leszek az ellenük indított ügyészségi vizsgálat eredményére!!!
Vesszen a narancsos diktatúra, kergessük el a mocskokat!
tulipan
@Shikari: : Mi vagyunk a többség, akik a Fideszre szavaztunk. Immár harmadjára döntő kétharmaddal!
Fidesz= Rablás és CSALÁS!!
CSALÁSSAl KÖNNYŰ. DE TI mocskos csalók és hazugok, még igy sem vagytok nem is voltatok soha TÖBBSÉGBEN!
tulipan
@Shikari: Jellemző, hogy a SZEMÉT sok azonnal rámozdultak a hazafiakra, akik nem akarják átadni a hazájukat a vadembereknek! Kizárólag támogathatja minden hazáját szerető európai ezeket a fiatalokat és Orbán is elismeri őket!
Vesszen a liberális diktatúra, kergessük el a mocskokat!
tulipan
@Shikari: Fidesz = Rablás és Csalás!
Magyarország nem A FIDESZ tulajdona!! Nem!
tulipan
@Shikari: @Shikari: Jellemző, hogy a SZEMÉT, maffiiózó narancsosok azonnal rámozdultak erre az újnácia bandára ! Kizárólag utűálhatak minden hazáját szerető európai ezeket a fiatalokat és Orbán AZT SEM TUJDA, KIK IS ŐK, NEKI TÚL MESSZE VANNAK, NEM ÉRDEKLI !!!
Vesszen a NÁCI NARANCSOS diktatúra, kergessük el a mocskokat!
tulipan
@Shikari: Fidesz = Rablás, Csalás, Hazugság!
Magyarország nem A FIDESZ tulajdona!! Nem!
tulipan
@Shikari: Jellemző, hogy a SZEMÉT, maffiiózó narancsosok azonnal rámozdultak erre az újnácia bandára ! Kizárólag utálhatja minden hazáját szerető európai ezeket a fiatalokat és Orbán AZT SEM TUDJA, KIK IS ŐK, NEKI TÚL MESSZE VANNAK, NEM ÉRDEKLI !!!
Vesszen a NÁCI NARANCSOS diktatúra, kergessük el a mocskokat!
Aki Én
@verőce21: @Shikari: @Csizmás Kond: Nálatok ostobább, egysíkúbb embereket nehéz lenne találni. Képtelenek vagytok fejlődni, tájékozódni, tanulni, értelmezni.
orbán a ti esetetekben elérte célját. Ha megdörren az ég, ti akkor is csak és kizárólag migránsoztok.
De érdekes módon azt elnézitek neki, hogy idehordja őket.
Egyszerűen abnormálisak vagytok. Erre nincs más magyarázat.
verőce21
@Aki Én: (09:24) Értem én, hogy neked a kócos, széles csípejű Sargentini lyány tetszik, - Olyan hat kenyeret kidagasztó, boglyahányó hatalmas szűz, aki maga sem tudja miért van kitaszítva abból a világból, ahol neki nem nyílik virág. :)
Aki Én
@verőce21: Ez az érv? Európa tegnap világossá tette, hogy elítéli az orbán-rezsimet.
Ennyi. Se több, se kevesebb.
verőce21
@Aki Én: (15:59) De számodra is legfeljebb ennyi, ne felejtsd el!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.