Élesen bírálta Donald Trump egész elnökségét pénteken elődje, Barack Obama, aki ezzel bekapcsolódott a november időközi választások előtti kampányba,

Illinois államban mondott beszédében a volt elnök azt hangoztatta, hogy

Donald Trump olyan veszélyt jelent az országra, ami miatt részt kell vennie a kampányban és fel kell emelnie a szavát.

Obama azt fejtegette, hogy szerinte a helyzet rosszabb, mint amire a 2016-os elnökválasztás előtt számított. Akkor alkalmatlannak minősítette Donald Trumpot az elnökségre.

Azért jöttem ma ide, mert döntő fontosságú pillanatokat élünk, amikor az Egyesült Államok minden polgárának muszáj döntenie arról, kik vagyunk és mi mellett állunk ki

– fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy nem volt elnökként, hanem

egyszerű állampolgárként üzeni azt, hogy mindenkinek el kell mennie szavazni, mert – ahogyan fogalmazott – a demokráciánk függ ettől.

A novemberi félidős választásokat – amikor a szövetségi képviselőház egészét, és a szenátus csaknem harmadát választják újra, valamint több tagállamban kormányzóválasztást is tartanak – minden korábbinál fontosabbnak nevezte. Azt mondta: a választások nem Trumpról szólnak, és leszögezte, hogy a jelenlegi helyzetet nem Trump okozta, hanem szerinte ő csak tünet.

Obama pároslábbal beleállt Trumpba

Barack Obama bírálta Donald Trump politikájának valamennyi területét: a környezetvédelemtől a Puerto Ricót sújtó hurrikán utáni újjáépítésig, és nem talált dicsérő szavakat a mutatók szerint egyébként kiválóan teljesítő gazdaságra sem.

Röviden kitért a The New York Timesban a héten megjelent névtelen véleménycikkre is, amelynek szerzője azt állította, hogy a Trump-kormányzat munkatársa és jó néhány kollégájával együtt a kormányzaton belüli ellenállást képviseli az elnökkel szemben. A volt elnök azt mondta: ezek az emberek – mint a cikkíró – nem tesznek szolgálatot az országnak, mert

a Fehér Ház őrületeinek 90 százalékát aktívan támogatják, aztán pedig azt mondják, nyugi, a többi tíz százaléknak elejét vesszük.

Elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy a volt elnök hat héttel a félidős választások előtt szállt be a kampányba, de miközben a republikánusok vélt vagy valós hibáit elemezte, nem szentelt figyelmet saját pártja, a Demokrata Párt teendőiről, vagy várható programjáról.

Donald Trump elnök, aki pénteken Montanából Észak-Dakotába érkezett kampánykörútra, a fargói kampányrendezvényen reagált Obama beszédére.

Követtem, de elaludtam rajta

– fogalmazott.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Remélhetőleg felébrednek az USA-ban és rájönnek, hogy ilyen rossz elnököt még sosem választottak!!!???
kereső
@durbincs: ami azt illeti, Gyurcsány Ferenc IS! aktivizálhatná magát és pártját, és páros lábbal rugdoshatná orbánt-félre téve a "demokratikus finomkodást"-a vértelen sajtótájékoztatókon kivül IS!
1magyar
Na obamával is jól jártak a feketék, már Amerika is a feketék kontinense szinte.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.