Strasbourgban védte az Európai Parlament előtt a mundérja becsületét a magyar miniszterelnök. Szerinte "mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk."

Azért ítélik el Magyarországot, mert a magyar emberek úgy döntöttek, "nem leszünk bevándorlóország" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén, a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentésről folytatott vitában.

Hangsúlyozta:

visszautasítom, hogy a bevándorlásparti erők fenyegessék, zsarolják, rágalmazzák Magyarországot és a magyar embereket.

Minden nemzetnek és tagállamnak joga, hogy eldöntse, miképpen rendezi be saját életét a saját országában.

Mi megvédjük a határainkat, és csak mi fogjuk eldönteni, kikkel élünk együtt. Kerítést építettünk és megállítottuk az illegális migránsok százezreit. Megvédtük Magyarországot, és megvédtük Európát

- jelentette ki, úgy fogalmazva: a mai eset az első az Európai Unió történetében, amikor egy közösség elítéli a saját határőreit.

Orbán: Magyarország megvédi a jogait még az unióval szemben is

Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Európai Parlament vitáján 2018. szeptember 11-én

Fotó, címlapi kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A kormányfő leszögezte:

Magyarország nem enged a zsarolásnak. Magyarország védeni fogja a határait, megállítja az illegális migrációt és védeni fogja a jogait. Ha kell, Önökkel szemben is.

Mi, magyarok készen állunk a jövő májusi választásokra, ahol végre az emberek dönthetnek Európa jövőjéről

- hangoztatta Orbán Viktor.

Kiemelte:

azért állok most itt, és védem meg a hazámat, mert a magyarok számára a szabadság és a demokrácia, a függetlenség és Európa becsület kérdése. Ezért az Önök előtt fekvő jelentés sérti Magyarország és a magyar nép becsületét.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország döntéseit a választók hozzák meg, a parlamenti választásokon.

Önök nem kevesebbet állítanak, mint hogy a magyar nép nem elég megbízható, hogy megítélje, mi az érdeke. Önök azt hiszik, jobban tudják, mi kell a magyar népnek, mint maguk a magyar emberek

- fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán: Magyarország megvédi a jogait még az unióval szemben is

Judith Sargentini, a zöld párti frakció holland képviselője (j) felszólal az Európai Parlament vitáján 2018. szeptember 11-én. Balra Orbán Viktor miniszterelnök, mögötte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (b2)

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Azt mondta, a Sargentini-jelentés nem adja meg a tiszteletet a magyar embereknek, kettős mércét alkalmaz, visszaél a hatalommal, hatásköröket lép túl, az elfogadás módja pedig sérti a szerződést.

Nekünk Magyarországon a demokrácia és a szabadság nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. Önök most számbeli többség alapján akarnak erkölcsi ítéletet mondani és megbélyegezni egy országot és egy népet. Önök súlyos felelősséget vesznek magukra, amikor először az EU történetében egy népet ki akarnak rekeszteni az európai döntésekből. Önök megfosztanák Magyarországot attól, hogy a saját érdekeit képviselhesse az európai családban, amelyhez tartozik

- fejtette ki az plenáris ülésen Orbán Viktor.

Jelezte, vannak és lesznek is vitáik, különbözőképpen gondolkodnak a kontinens keresztény jellegéről, a nemzetek és a nemzeti kultúrák szerepéről, a család lényegéről és hivatásáról, továbbá "homlokegyenest ellenkező" nézeteket vallanak a migrációról. De szerinte a különbségek nem adhatnak okot arra, hogy bármelyik országot megbélyegezzék és kirekesszék a közös döntés lehetőségéből. Hozzátette,

mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.

A miniszterelnök megjegyezte: egy olyan országot akarnak kirekeszteni, amely az európai választásokon is egyértelmű döntéseket hozott. 2009-ben 56 százalékos, 2014-ben 52 százalékos többség szavazott a Fidesz-KDNP-re – emlékeztetett, kijelentve:

az EP-nek mi vagyunk a legsikeresebb pártja.

A szocialista és liberális ellenfelek érthetően nem boldogok e sikertől – folytatta –, de bosszút állni a magyarokon, amiért nem őket választották, nem tisztességes és nem is európai.

Szerinte a Sargentini-jelentést olyanok írták, akik alapvető tényekkel sincsenek tisztában. A 37 súlyos ténybeli tévedést tartalmazó jelentés bevallja, hogy elmulasztottak hivatalos delegációt küldeni Magyarországra – hívta fel a figyelmet.

Szavai szerint

a mi uniónkat az tartja össze, hogy a vitákat szabályozott keretek között rendezzük.

Felidézte, ő maga is kötött megállapodásokat, kompromisszumokat az Európai Bizottsággal a médiatörvényről, az igazságszolgáltatási rendszerről, sőt még az alkotmány egyes passzusairól is. A mostani jelentés azonban felrúgja az évekkel ezelőtt megkötött megállapodásokat – mondta.

De ha ezt Önök megtehetik, és felrúghatják, mi értelme megállapodást kötni bármely európai intézménnyel?

- tette fel a kérdést, úgy értékelve:

amit Önök tesznek, az az unióra és a konstruktív párbeszédre is csapást mér.

Orbán Viktor úgy vélte, az EP-képviselők már kialakították az álláspontjukat, a jelentést a többség valószínűleg megszavazza, így a véleményüket az ő hozzászólása már nem befolyásolja.

Orbán: Magyarország megvédi a jogait még az unióval szemben is

Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Európai Parlament vitáján 2018. szeptember 11-én

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Mégis eljött a vitára, mert – mint mondta – az EP-képviselők nem egy kormányt, hanem egy országot, egy népet ítélnek el, azt a Magyarországot, amely ezer éve tagja a keresztény európai népek családjának, és amely munkájával, vérével járult hozzá Európa történelméhez. Hozzátette: egy olyan országot ítélnek el, amely fellázadt és fegyvert ragadt a hatalmas szovjet hadsereg ellen, súlyos véráldozatot hozott a szabadságért és a demokráciáért, továbbá megnyitotta határait a keletnémet sorstársai előtt.

A miniszterelnök kitért arra: Magyarország megharcolt a demokráciáért és a szabadságért, míg azok, akik most vádolják Magyarországot, "örökül kapták" a demokráciát, és nem kellett személyes kockázatot vállalniuk a szabadságért. Az antikommunista és demokratikus ellenállás magyar szabadságharcosait akarják most elítélni – fogalmazott.

Orbán: a saját hazájuk ellen szavazó magyarok jobban gyúlölik őt, mint az országot

"A saját hazájuk ellen szavazó" magyarokkal az a baj, hogy "jobban gyűlölnek engem, mint amennyire szeretik a hazájukat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Európai Parlament strasbourgi ülésén, a Sargentini-jelentés vitájában.

A kormányfő a vitában elhangzott felvetésékre válaszolva Guy Verhofstadtnak, a liberálisok vezetőjének szavaira úgy reagált: Verhofstadt jobban gyűlöli a konzervatív keresztényeket, mint amennyire szereti Európát.

A miniszterelnök kijelentette: "aki pedig azt állítja, hogy a jelentés nem Magyarországot ítéli el, olvassa el a címét. Itt nem a magyar kormányt akarják elítélni, hanem Magyarországot."

(MTI)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
"mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk."

A qrva anyádat te tolvaj, hazug, nemzetáruló geci!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
@SystemError: Ki beszél itt korrupcióról

A tegnapi hablaty leglenyűgözőbb gondolata

„Magyarországon minden fillérhez csak nyilvános, bár mely európai polgár által elérhető pályázat útján lehet hozzájutni!” – mondotta volt Őfenesége.
Amihez akár hozzá is tehette volna, hogy: arról persze nem Ő nem tehet, hogy a barátja és veje olyannyira zseniális, oly-mértékben jobb a többinél, hogy gyakran a potenciális konkurencia értelmét sem látja az elindulásnak! =))
Grafix69
@Shikari: Történelmileg is hülye vagy .
RonaGyuri
Nem csak a földrajzzal van nála gond

nichgarbowski szerint még ki is röhögték Őfeneségét

Nem, illetve nem csak azért, mert oda úton erősen eltévedt, lévén Brüsszelbe indult megvédeni a hazát. Jó-juó tényleg gondújátok meg, hogy milyen hülyén hangzik, hogy most meg a mocskos Strasbourgtól kell megvédeni a hazát! =))
Ez a tévelygése azonban a 7 percre is rányomta a hatását, okadatolva, hogy nem csak földrajzi ismeretei hiányosak – ami közismert, hisz tüle származik a németektől mentes Közép-Európa agyréme is – hanem az is tény, hogy az elemi logikai készségei még az átlagos hazai – közismerten igen szerény - PISA szintet sem ütik meg.
Azon értekezése, hogy „nem őt vagy a politikáját, hanem Magyarországot és a magyar embereket támadják a jelentés készítő és megszavazói; és hogy el akarják hallgattatni a magyar emberek véleményét, ”, miközben „magára a Sargentini-jelentésben foglal megállapításokra, azok cáfolatára Orbán egyetlen szót sem vesztegetett.”
Shikari
@Grafix69: Gyenge vagy haver, de agyilag is!
Shikari
@SystemError: Képtelenek vagytok válaszolni rá!
tulipan
@Shikari: A NARANCSOS birka vezérimádatodra, TÉNYLEG!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél