Plágiumvita miatt az interneten is elérhetővé tették Pedro Sánchez spanyol kormányfő 2012-ben készült közgazdasági doktori disszertációját pénteken.

Az ügy azután robbant ki, hogy kedden lemondani kényszerült posztjáról Carmen Montón spanyol egészségügyi miniszter, mivel több sajtóorgánum is szabálytalanságokról számolt be jogi diplomájának megszerzése körül.

Plágiumvita miatt feltették a netre a spanyol kormányfő doktori disszertációját

Fotó: MTI

Másnap a parlament ülésén Albert Rivera az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt elnöke azzal fordult a szocialista kormányfőhöz: "kétségeket" vet fel, hogy disszertációja nem elérhető nyilvánosan.

Mint kiderült, a szöveg bárki számára kikérhető a madridi Camilo José Cela Egyetemen, de csak személyesen tekinthető meg, digitálisan nem. A spanyol sajtóorgánumok munkatársai egymásnak adták a kilincset az egyetem könyvtárában, hogy belepillanthassanak a több mint 300 oldalas, gazdasági diplomáciáról szóló szövegbe.

Csütörtökön az ABC című konzervatív napilap részleteket közölt a doktori értekezésből, cikkében felvetve a plágium gyanúját a kormányfővel kapcsolatban. Pedro Sánchez jogi lépéseket helyezet kilátásba az újsággal szemben. Az egyetem állásfoglalást adott ki arról, hogy a miniszterelnök doktori fokozatának megszerzése szabályosan zajlott az intézményben.

Isabel Celaá spanyol kormányszóvivő és oktatási miniszter pénteki sajtótájékoztatóján a kormány megdöntésére irányuló akciónak nevezte a történteket, amelynek "semmi köze sincs a valósághoz".

Mint mondta, az újságtól helyreigazítást, a gyanúsításban résztvevő pártoktól pedig bocsánatkérést várnak.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.