A családi kutyát és macskát is kihajították az ablakon egy veszekedés során Kínában, számolt be a Borsonline.

Azt írják, hogy egy brutális családi vita következtében egy golden retriever és egy házimacska 21 emelet zuhanás után lelte halálát Kínában, egész pontosan Csungking városában. A múlt csütörtökön történt eset körülményei jelenleg is tisztázatlanok.

A kutya és a macska is szörnyethalt, amikor a férfi megtudta, hogy gyereke lesz

Úgy tudni, a vita azt követően alakult ki, hogy az asszony bejelentette: terhes. Emiatt kezdett el dühöngeni a férj, aki állítólag kijelentette, ha gyerek lesz a lakásban, az állatok nem maradhatnak. Legalábbis erről beszélnek a házban lakók a Shanghaiist szerint.

A megrázó videót itt nézhetik meg.

Annyi bizonyos, a szörnyethalt állatok tulajdonosai pár nappal később kitettek egy cetlit, melyben bocsánatot kérnek a korábban történtekért, valamint állítják: az állatok véletlenül zuhantak ki.

Arra, hogy miképp zuhanhatott ki a két állat együtt a 21. emeletről, nem adtak magyarázatot a tulajdonosok, mint ahogy arra sem, hogy az incidens után a férfi miért mondta azt a hozzá bekopogtatóknak, hogy nem érdekli, mi lett az állatokkal, csináljanak a testekkel azt, amit akarnak.

(Borsonline)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hermin
Legközelebb a gyereket b.ssza ki az ablakon
Desischado
Őt kellett volna kivágni az ablakon. Minek jön az ilyen a világra?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.