Megállapodásra szólította fel az Európai Unió (EU) kormány-, illetve államfőit a menedékkérők elosztásának ügyében Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke egy szerdai nyilatkozatában.

Az olasz konzervatív politikus a kormány-, illetve államfőket összefogó Európai Tanács nem hivatalos salzburgi tanácskozása elé időzített nyilatkozatában kiemelte, hogy

az EU-nak egy "automatikus és kötelező rendszerre van szüksége a menedékkérők valamennyi tagországra vonatkozó, méltányos elosztásáról".

"Felszólítom az összes EU-s állam- és kormányfőt, hogy ebben a kérdésben késedelem nélkül jussanak megállapodásra Salzburgban" – mondta az EP elnöke a Die Welt című lapnak, hozzátéve, hogy az elosztás körüli viták elhúzódásával "túl sok lehetőséget szalasztottak el".

Aláhúzta, hogy erősíti a populizmust és a veszélyes megosztottságot idéz elő a közösségben az EU-s menekültügyi reform "leállása", amely egyes tagállamok miatt következett.

Hangsúlyozta, hogy a menekültügy közösségen belüli szabályozásának átalakítása mellett a menekülésre késztető okok felszámolásáért is küzdeni kell.

Ezért "megismétlem azt a követelést, hogy állítsunk össze egy Marshall-tervet Afrikának"

- mondta az EP elnöke. Afrikához az afrikaiak helyzetébe belehelyezkedve, "az afrikaiak szemén keresztül" kell viszonyulni, és főleg azért kell tenni, hogy a fiatalok a hazájukban boldogulhassanak – fejtette ki Antonio Tajani.

Az Európai Unió kétnapos nem hivatalos csúcstalálkozót kezd szerdán Salzburgban. A tagállami vezetők úgynevezett informális megbeszélésre gyűlnek össze az ausztriai városban, vagyis nem hoznak hivatalos döntéseket. A legfontosabb témák az EU-s külső határ igazgatásának ügye és Nagy-Britannia kilépése az EU-ból (Brexit).

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Fogadja be a migriket, aki hívta és aki nem akadályozta meg, hogy betóduljanak a sáskák és emberszabásúak!
Merkel a cerkóf inkább ezzel foglalkozna!
Pálinkás Pál
Nos..ez az a dolog,ami miatt előbb utóbb hatalmas balhék lesznek az unióban...képtelenek a libsik megérteni,hogy nem kellenek az afrikaiak!!
Eriksson
Azok a nagyhatalmak, akik ma a menedékkérők elosztását sürgetik, évszázadokon keresztül rabolták ki azokat az országokat, melyek most kibocsátónak számítanak.
Most a rájuk nézve kellemetlen következményeket szeretnék szétteríteni olyan térségekben is, melyek sosem voltak haszonélvezői a gyarmatosításnak.
tulipan
Nagyon is igaza van!! Veszélyes megint náci vezéreket elősegíteni!!!
Csizmás Kond
Mé nem viszik soros frissen vett birtokaira ukrajnába ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél