A tagországok vezetői egyetértenek abban, hogy az Európai Unió nem változtat álláspontján az uniós belső piac ügyeit illetően Nagy-Britannia unióból való kilépése esetén sem – közölte Angela Merkel német kancellár Salzburgban csütörtökön. Emmanuel Macron francia elnök véleménye szerint London javaslata jelenlegi formájában elfogadhatatlan,

Merkel az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek informális találkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján aláhúzta, noha a belső piac tekintetében nincs kompromisszum, "nagyon kreatív módon el lehet érni", hogy az EU szoros és gyakorlati kereskedelmi kapcsolatokat építsen ki a jövőben Nagy-Britanniával.

Merkel: az EU nem köt kompromisszumot az egységes piac szabályainak kérdésében a brit kilépés esetén

Fotó: wikipedia GFDL 1.2/Ralf Roletschek

Az októberi EU-csúcson jelentős előrelépéseket kell elérni annak érdekében, hogy a novemberre tervezett rendkívüli találkozó alkalmával sor kerülhessen a kilépési megállapodás aláírására – tette hozzá.

"Noha jelentősen előreléptünk a kilépési megállapodást illetően, még mindig sok munkánk van a jövőbeni kapcsolatok és néhány kulcsfontosságú részlet tisztázása terén" – fogalmazott.

A migráció kérdésével kapcsolatban a német kancellár hangsúlyozta, a Törökországgal kötött szerződéshez hasonló egyezmény létrehozására van szükség az észak-afrikai országokkal is. Mint elmondta, a tagországi vezetők megegyeztek abban, hogy fokozzák a párbeszédet Egyiptom mellett Marokkóval, Líbiával és Tunéziával is. Véleménye szerint a szoros partnerség érdekében javítani kell az együttműködést a gazdaság fejlesztése és a magánberuházások terén. Továbbá ki kell terjeszteni az unió határvédelmi ügynöksége (Frontex), és az annak keretében működő Európai Határ- és Partvédelmi Őrség mandátumát az észak-afrikai térségre is.

Merkel véleménye szerint azok a tagállamok, amelyek nem akarnak átvenni menekülteket más tagállamoktól, azok pénzügyileg járulhatnának hozzá a más országokban okozott migrációs kiadások csökkentéséhez.

Kijelentette, noha a 2015-ös adatokhoz képest csökkent a migrációs áramlás Európába , a menekültek igazságosabb elosztására azonban továbbra is szükség van.

Emmanuel Macron francia elnök véleménye szerint a Brexitre vonatkozó londoni javaslat jelenlegi formájában elfogadhatatlan, az Európai Unió soha nem fog olyan megállapodást elfogadni Nagy-Britannia unióból való kilépéséről, amely számára hátrányos, különösen a gazdasági kérdések tekintetében.

Reményét fejezte ki, hogy London új javaslatokkal áll elő az októberi uniós csúcstalálkozón annak érdekében, hogy valódi eredményeket lehessen elérni a megállapodás még továbbra is nyitott kérdéseit illetően. Mint mondta, a brit miniszterelnök részéről helyes és bátor lépés volt a javaslatok ismertetése, ugyanakkor az unióban maradó 27-ek egyetértenek abban, hogy az egységes piac nem szenvedhet csorbát – emelte ki Macron.

Theresa May brit miniszterelnök az informális salzburgi EU-csúcs után közölte, rövidesen új javaslattal áll elő az ír határ ügyében. A találkozón a többi uniós tagállam arra kérte a brit kormányt, hogy "dolgozza át" a korábbi javaslatát az Észak-Írország és Írország közötti határ Brexit utáni helyzetét illetően. May a sajtótájékoztatóján leszögezte: biztosítani kell, hogy semmi olyan ne történjék, ami elvágja Észak-Írországot az Egyesült Királyság többi részéről.

A fő feladat annak megoldása, hogy Nagy-Britannia kilépése után is biztosítsák az áruk szabad mozgását Észak-Írország és az uniós tag Írország között. Kijelentette azt is, hogy az unió részéről nem volt olyan ellenjavaslat az ő felvetésére, amely elfogadható volna Nagy-Britannia számára. Az Egyesült Királyság nem osztható fel két vámterületre – tette hozzá.

"Jelenleg nincs olyan ellenjavaslat az asztalon az Európai Unió részéről... amely tiszteletben tartja az Egyesült Királyság integritását, és amely tiszteletben tartja a (kilépésről szóló) népszavazás eredményét" – mondta.

Jelenleg Nagy-Britannia tette az egyetlen komoly és hitelt érdemlő javaslatot – tette hozzá. May közölte: London felkészül arra is, hogy Nagy-Britanniának a kilépésről szóló megállapodás nélkül kell elhagynia az uniót, ha nincs számára elfogadható javaslat."

" Az idő rövid. El akarjuk kerülni, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül hagyja el az uniót, de erre is felkészülünk" – mondta Leo Varadkar ír miniszterelnök a tanácskozást követően. Írország mindent elkövet annak érdekében, hogy megszüntessen minden akadályt a kereskedelem, valamint az áruk és az emberek szabad mozgása előtt – tette hozzá.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök nem támogatta a Frontex mandátumának tervezett kiterjesztését, országa – mint fogalmazott – előnyösebbnek tartaná, ha a szükséges beruházásokkal inkább Afrikát segítenék.

Conte szerint a javaslattal van egy politikai probléma is. Egy ilyen jellegű uniós szolgálat működése problémát jelent a nemzeti szuverenitás szempontjából – vélekedett. Beszámolt arról is, hogy a tanácskozáson ismét előterjesztette a menekültek tagországok közötti elosztásának tervét. Kijelentette, nem a helyes megoldás az, ha azok az országok, amelyek nem vesznek át menekülteket másoktól, anyagilag járulnának hozzá a többi tagállam migrációhoz kötődő kiadásaihoz.

"Ez nem az a szolidaritás, amit akarunk. Egy közös elkötelezettségre gondolok a menekültek elosztása mellett. Minél tovább várunk, annál nagyobb nehézségekkel kell szembenézni mindannyiunknak – fogalmazott az olasz miniszterelnök.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Na eddig volt eladható a Brit populista politika. A végén mindig kiderűl az a gazdasági alapvetés miszerint nincs ingyen ebéd sehol...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél