A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra buzdítja szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a család alkotmányos meghatározásának a módosításáról október 6-7-én tartandó romániai népszavazáson, és szavazzanak a lelkiismeretük szerint.

Az erdélyi magyarok többsége szerint az azonos nemű párok nem alkothatnak családot – most szavazhatnak róla
Fotó: Pixabay

A szövetség álláspontját hosszas vita után pénteken fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a testület kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta:

még a népszavazás kiírása előtt közvélemény-kutatást készíttetett a szövetség az erdélyi magyarság körében, s ez azt mutatta ki, hogy az elsöprő többség konzervatív álláspontot képvisel a család meghatározása ügyében.

Ezt is figyelembe véve kérik azt, hogy az emberek éljenek a szavazati jogukkal, vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak a lelkiismeretük szerint. Hozzátette: olyan toleráns közös álláspontot alakítottak ki, amelyik a megbékélést teszi lehetővé, és amelyikbe mindenki személyes meggyőződése belefér.

"A különböző véleményeknek egymás mellett el kell férniük. (...) Ha a vélemények nem férnek el egymás mellett, előbb-utóbb az emberek sem fognak elférni egymás mellett"

- magyarázta a döntés hátterét Kelemen Hunor.

Korábban az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint a Maszol.ro portálnak adott interjúban kijelentette: a család meghatározásához kapcsolódó alkotmánymódosítás jogi értelemben fölösleges és értelmetlen, társadalmi szempontból kirekesztő, politikai szempontból pedig káros és hamis, ezért nem fog részt venni ezen. Hasonló álláspontra helyezkedett a közösségi médiában Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke.

Romániában állampolgári kezdeményezésre tartanak népszavazást október 6-7-én, amelynek tétje, hogy az alkotmány "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként" határozza meg a családot, megakadályozva ezáltal, hogy törvényt hozzanak az azonos nemű párok házasságáról.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Érdekes módon a nőknél elfogadott a leszbikusság (sok családcentrikus apuka örömére), ugyanakkor ha ezt két férfi teszi rögtön előjönnek a bunkóbbnál-bunkóbb szövegek!!! Ha két ember szereti egymást, akkor szerintem teljesen mindegy milyen neműek!!! Az ennyivel jobb, ha összeházasodik egy férfi és egy nő és közben titokban mindegyik saját nemével flörtöl??? Ráadásul esetleg képviselő az egyik, a másik meg fontos állami tiszséget tölt be??!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@Jozefina: Nincs igazad...én elég sok nővel beszélgettem erről a kérdésről...és többségük sokkal jobban elfogadja két nő között,mint férfiak között..
wagabund
@Jozefina: 7.50...

ezekszerint nem akarod tudni, mi is a különbség két férfi aktusa között, és két nő aktusa között...

ha könyörögsz, akkor sem részletezem...
Desischado
Ezeknek mindenbe bele kell ugatni?! Mi közük van hozzá, hogy ki kivel él? A melegeknek is joguk van a boldogsághoz, és ugyanolyan emberek, mint akárki. Nem ártanak senkinek!
emerencia
@Desischado: ma 00:34 "Mi közük van hozzá, hogy ki kivel él?"
Ez a lényeg, és hozzátenném, hogy nemcsak a nemi identitásról van szó. Az élet számtalan olyan helyzetet produkál, melyben emberek élnek együtt családként, békességben tisztességben. Egy jogállamban ők is család. Sajnálatos, hogy Magyarország jelenlegi társadalmi berendezkedése már régen nem nevezhető jogállamnak. Többek között azért sem mert a hatalom diszkriminálja az általa nem tetsző magánéleti formában élő embereket. (Sokan pl. azért mennek külföldre dolgozni mert egyedülállóként a fizetésükből megélni. Mások pedig azért mert a hozzátartozóikkal együtt képtelenek ugyanerre.) Románia egy másik ország. Úgy szavaznak ahogy akarnak, amennyiben a szavazás után is betartják az EU-s normákat és nem követik Magyarországot a jogállamiság sorozatos megsértésében.
emerencia
@emerencia: helyesen: (Sokan pl. azért mennek külföldre dolgozni mert egyedülállóként a fizetésükből nem tudnak megélni. Mások pedig azért mert a hozzátartozóikkal együtt képtelenek ugyanerre.)
Csizmás Kond
A szex és a házasság két külön fogalom. Mindenki azzal és úgy szexel ahogy akar viszont a félreértések elkerülése végett a család nem csak a szexpartnerből áll. A család megnevezés és annak a mostani megjelent formáját követők nyugodtan kikérhetik maguknak hogy minden aberrált ne legyen velük azonosan megnevezve. Mindenki éljen ahogy akar de a mások jogait ne bántsa, sem hasonlósági megnevezéssel sem sehogy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.