Ferenc pápa szerint az övé lesz az utolsó szó a kínai katolikus püspökök kinevezésében, nem Pekingé. A katolikus egyház vezetője ezt a balti államokból Olaszországba visszatérőben, a pápai repülőgépen mondta kedden a kínai püspökök kinevezéséről a múlt héten megkötött ideiglenes megállapodásra utalva.

A pápa közölte: rájött, hogy nem mindenki érti a megállapodás logikáját, de

nagy bizalmat fektet a kínai katolikusok hatalmas hitébe.

A Szentszék a megállapodás bejelentése után hangsúlyozta, hogy

nem politikai, hanem pasztorális

jellegű megállapodásról van szó, amelynek révén lehetővé válik, hogy a hívőknek olyan püspökeik legyenek, akik Róma alá tartoznak, ugyanakkor a kínai hatóságok által is elismertek.

A megállapodás keretében a katolikus egyházfő elismerte a jóváhagyása nélkül, csak Peking által kinevezett hét katolikus püspököt, valamint post mortem egy nyolcadik püspököt is.

Az egyezmény bírálói szerint a Vatikán megalázkodott Peking előtt, pedig kérlelhetetlennek kellett volna maradnia ebben a kérdésben.

A kínai püspökök kinevezése áttörést jelent egy olyan vitában, amely több évtizede terheli a pápai állam és Kína kapcsolatát, akadályozza a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét.

Kína megállapodott Ferenc pápával

A vita 1951-ig nyúlik vissza, amikor a kommunista Kína megszakította a diplomáciai kapcsolatait a Vatikánnal, és létrehozta az állami felügyelet alatt működő katolikus egyházát. Peking ragaszkodott a püspökök kinevezéséhez, holott ez a pápa hatáskörébe tartozik. Azok a kínai katolikusok, akik hűek maradtak a Vatikánhoz – beleértve a pápa által támogatott püspököket is –, kénytelek voltak titokban gyakorolni a vallásukat, üldöztetésben volt részünk, és volt, aki börtönbe került emiatt.

A kínai katolikus egyház a 13. században jött létre, történelmének voltak sikeres és viharos időszakai egyaránt. Becslések szerint jelenleg 10-12 millió katolikus él Kínában, sokan közülük az elmúlt hatvan év üldöztetései ellenére is hűek maradtak a Vatikánhoz, mások pedig az államilag támogatott egyházhoz csatlakoztak. Peking 2013 óta nem nevezett ki új püspököket.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.