Terroristákhoz kerülhettek a Szíriának szánt humanitárius segélyek és támogatások Európából, mivel olyan módon jutottak el a háborús övezetbe, amely a nyomon követést egy idő után már nem tette lehetővé – mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Terroristákhoz is juthatott a szíriai segélyekből

Speidl Bianka szerint terrorcsoportok humanitárius fedőszerveiről is csak utólag derült ki sokszor, hogy kihez tartoznak.

Ennek ellenére – mint mondta – az érintett európai államokat felelősség terheli a helyzet elmérgesedéséért, hiszen tisztában voltak azzal, hogy a segélyek nem feltétlenül a rendeltetési helyükre jutnak el.

Franciaországnak például valószínűleg fontosabb volt segíteni a kormányzó rezsim megdöntését, hiszen attól hasznot és hozzáférést remélt a szíriai erőforrásokhoz – tette hozzá. Megjegyezte, hogy Párizsból 250 millió euró támogatás érkezhetett ilyen módon, de értesülések szerint Hollandia és Németország is érintett lehet az ügyben.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
"a segélyek nem feltétlenül a rendeltetési helyükre jutnak el."

De nemcsak Szíriában!- ezt elfelejtette hozzátenni a Nemzethy Trutymó Zrt. rendes tagja.
tulipan
Ez a csaj csak tudja, elvégre narancsnyjk, vele tudatják, az ilyesmit ?
kereső
Az ide küldött "segélyeket" meg kik vámolják?És kik adják el saját támogatásként a maradékot?Terroristák ezek is, csak még nem lőnek fegyverrel- a lelkeket ,és a józan ész terrorizálják nap,mint nap.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.