II. János Pál pápává választásának 40. évfordulója alkalmából nemzetközi tudományos konferenciát rendeznek Magyarországon és Lengyelországban – mondta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Földváryné Kiss Réka szerint II. János Pál egyszerre tudott az egyház gyökereihez visszanyúlni és értékeit a világ felé közvetíteni. Pápasága világtörténelmi jelentőségű volt, megválasztásakor Moszkva megrettent. A pápa nem csupán a kommunizmus lebontásában játszott nagy szerepet, de a nyugati világban a 1968-as nemzedékkel szemben is alternatívát mutatott – jelentette ki.

A konferencia előadásai a legfrissebb kutatási eredményeket ismertetve foglalkoznak többek között a keleti blokk egyházainak helyzetével, a Vatikánnal, az Egyesült Államok és Szovjetunió reakcióival II. János Pál 1978-as megválasztására, a pápa elleni merénylettel, valamint a pápa és a lengyelországi Szolidaritás mozgalom kapcsolatával – ismertette Földváryné Kiss Réka.

A Pápa a Vasfüggönyön túlról – II. János Pál pápaságának hatása a szovjet blokk országaira és egyházaira című konferencia keretében október 9-10-én Krakkóban, a Jagelló Egyetemen, október 12-én pedig Budapesten az Országházban tartanak előadásokat. A budapesti eseményre október 10-éig lehet regisztrálni a Nemzet Főtere honlapon.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ami kell arra van kapacitás.
Gyerekéhezés, mélyszegénység, kilakoltatás?--ugyan kérem. Pápaválasztás--az igen.
Hiszen ez egy állami és egyházi vonalon egymástól teljesrn szétválasztott ország.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.