Tíz és fél év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a nyugat-törökországi Izmir bírósága Kutbettin Gülent, a 2016. júliusi puccskísérlet kiterveléséért felelőssé tett, Amerikában élő muzulmán hitszónok Fethullah Gülen testvérét – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Egy török bíróság tíz és fél év börtönre ítélte Erdogan ellenségének testvérét
Fotó: MTI

Kutbettin Gülent 2016 októberében fogták el és helyezték előzetes letartóztatásba a hatóságok Izmirben. A férfi előzőleg az egyik helyi nyomdában dolgozott, amelyet gülenista kötődése miatt nem sokkal később a kormány bezáratott. Az ellene indított perben azzal vádolták, hogy tagja a testvére által vezetett nemzetközi hálózatnak, amelyet Ankara fegyveres terrorszervezetnek és a hatalomátvételi kísérlet felelősének tekint.

Kutbettin Gülen hétfőn az utolsó szó jogán is tagadta a vádat. Ügyvédje szerint csak azért indult védence ellen eljárás, mert Fethullah Gülen testvére.

A hivatalos török álláspont szerint a mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami, valamint és ebben a folyamatban egyebek között médiaérdekeltségeikre támaszkodtak.

A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés a puccskísérlet óta szakadatlan. Törökországban az elmúlt 27 hónap alatt összesen több mint 159 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 77 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez.

Az 1999 óta Pennsylvaniában élő Fethullah Gülenre egy török ügyészség 2016 augusztusában kétszeres tényleges életfogytiglani, valamint további 1900 évi börtönbüntetést, illetve hatalmas összegű bírói pénzbírságot kért. A 2527 oldalas vádirat értelmében Gülennek "fegyveres terrorszervezet alapítása és irányítása", "terrorizmus finanszírozása", "az alkotmányos rend megváltoztatásának kísérlete", valamint "a kormány megdöntésének kísérlete" miatt kell bírák elé állnia.

Ankara számos alkalommal kérte Washingtontól Gülen kiadatását.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
@fideszes gyökér: Kedves csávó az, ha agyongyógyszerezed. .. Igaz, ha qrva gyorsan kell a cucc, akkor előretolakszik az sztk-ban, de megérdemli nem :)
Olyankor a legjobb arc, amikor begyógyszerezve nyaldossa vagy harapdálja a pofáját a disznóvágó öltönyében a világvezetői között. Eközben a faszát és a seggét seggét vakargatja felváltva. Persze nem azért, mert viszket, hanem, mert simán szociopata pótcselekvéses szorongása van és, mert skizofrén is egy kicsit az apja miatt. Aki látott már ilyen filmet, az tudja, hogy ilyen idősen ebből nincs kiút. 10 év 20 év ugyanaz lesz a vége! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.