Kevesebb stressz, nagyobb odafigyelés, munkabírás és kiegyensúlyozottság: ezeket a tüneteket produkálták annak az új-zélandi cégnek a munkatársai, akik márciusban és áprilisban kipróbálhatták a négynapos munkahetet a Perpetual Guardian nevű pénzügyi alapkezelő cégnél.

Bejött a négy napos munkahét Új-Zélandon

A dolog olyannyira jól sikerült, hogy a cég átáll az új szisztémára: a dolgozók választhatnak, hogy négy 8 munkaórás munkahetet dolgoznak le vagy maradnak az ötnapos, de csökkentett munkaóraszámnál – mindezt ugyanannyi bérért, mint korábban.

(444.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@emerencia: Erre mondok neked egyet, a kis unokának aki ebben a hónapban lesz 1 éves, még karácsonyra vettünk egy kis mackót (ruhát) a lányunk most mondta az anyjának még mindig szép a kis mackó, pedig a fiúcska már mászik, feltörli napjában többször a lakást... Ezt mi a Lidl. ben vettük elég drága is volt, a lányunk vett a nyáron a fiának egy másik multinál vagy két mackó nadrágot, már tropák... Mindkettő kínai származású, csak ami idejön az a bóvli, ami a németekhez megy az az első osztályú minőség ... Hát ennyi a különbség !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Az itteni husuzemek evtizedek ota ebben a rendben dolgoznak - semmi konkret ujdonsag nincs ebben - igaz, akkor napi 10 orat dolgoznak, de eszmeletlenul sok penzert (igaz, nagyon nehez fizikai munka!), de bevalt. Hetfotol csutortokig dolgoznak, ket muszakban (az ejszakai dolgozok meg tobbet kapnak...:o))))
1magyar
Olyan túltermelés van mindenből, hogy a ruhákat is égetik el, éppen elég lenne minden területen a 4 napos munkahét 8 órával.
emerencia
@karma1: Magyarországon is létezik a négynapos munkahét nem magas bérért. Hétfőtől vasárnapig tart egy munkahét és minden héten más-más napokra esnek a munka és szabad napok. A hét egyik napja sem garantáltan munka vagy szabadnap, néha egyben kell dolgozni egymás után több napig. Sokan gondolják, hogy így több a szabad idejük pedig a 12 órás műszakok miatt ez nem így van. Ha valaki a hét egy fix napjára vállal valami munkát vagy egyéb kötelezettséget, akkor a munkatársainak kell vállalnia helyette a munkát. Munkaerő toborzó hirdetésekben előnynek tüntetik fel ezt a munkarendet. Sokan gondolják, hogy így legalább tudnak dolgozni másodállásban is de ez csak ideig-óráig jön össze. A fárasztó munka egyenlőtlenül elosztva és a változó szabadnapok miatt egy idő múlva felhagynak az emberek a másodállással vagy otthagyják a főmunkahelyüket.
emerencia
@1magyar: Igen, elképesztő mennyiségű rendelhető áru van a piacon. A minőséggel és a választékkal viszont vannak problémák. A pórnép vásárlóereje sem elégséges, "hála"? a még mindig alacsony magyar béreknek. A méltányos fogyasztói ár és minőség önmagát is eladja a polcokról míg a drága, bizonytalan minőségű termék csak halmozódik... Az eladatlan áru bolyong az utakon egyik-boltból a másikba, újabb és újabb költséget generálva. A döntéshozói szinteken több és jobb munkával és némi extraprofit beáldozásával szerintem nálunk is megvalósítható lenne a rövidebb munkaidő és az is, hogy ne kelljen idősen is kötelezően, ill. a megélhetés kényszere miatt dolgozni.
papa.49
@emerencia: Erre mondok neked egyet, a kis unokának aki ebben a hónapban lesz 1 éves, még karácsonyra vettünk egy kis mackót (ruhát) a lányunk most mondta az anyjának még mindig szép a kis mackó, pedig a fiúcska már mászik, feltörli napjában többször a lakást... Ezt mi a Lidl. ben vettük elég drága is volt, a lányunk vett a nyáron a fiának egy másik multinál vagy két mackó nadrágot, már tropák... Mindkettő kínai származású, csak ami idejön az a bóvli, ami a németekhez megy az az első osztályú minőség ... Hát ennyi a különbség !!!
emerencia
@papa.49: A ruhavásárlás egy lutri. Pl. a női és férfi fehérneműk a kímélő mosás ellenére maguktól kilyukadnak, elszakadnak. Néha megvarrogatom de akkor pedig a varrás mentén kezd foszlani. Még van a pártállamból való pólóm ami bírja a gyűrődést. Az 1-2 éve vásárolt pólóim viszont hol itt, hol ott szakadnak pedig csak négyszázas fordulatszámon centrifugázom. Arról nem is beszélve, hogy a hivatalos mérettáblázatból csak néhány méretet lehet kapni rendszeresen, a többiek legfeljebb csak ritka alkalmakkor tudnak venni maguknak elfogadható áron ruhát. A gyerekruhák valaha több gyermeket is kiszolgáltak. Mostanában panaszkodnak az anyukák, hogy gyakorta hamarabb tönkre mennek még mielőtt a kicsi kinövi.
kokopelli
@papa.49: nem akarok ellentmondani,de a német "multiknál" is ß@r a minőség!
Ott legalább mindenki tudja,hogy annyi pénzért csak bóvlit lehet kapni,ergó nem is
vár el többet a minőségtől! Nem véletlen az egyre szaporodó sok "ruhakontainer"
az utcákon! Nem is próbál senki valamit kihalászni belőle!A "cipőskontik"-ból sem! ;-)
karma1
@1magyar: Hol tapasztaltal ilyet? Hol egetnek ruhat??? Mert itt mindent melyen - NAGYON MELYEN! - learaznak, es ami akkor sem megy el (nagyon keves olyan aru van) az megy az Udvhadseregnek az uzleteibe, es az eladasbol szarmazo penzek mennek a Voroskeresztnek...
En ilyenrol meg csak nem is hallottam!. Erdekes sajtoorganumokat olvasgathatsz...
papa.49
@kokopelli: Én a kinti helyzetről nem tudok mit mondani, de az biztos a Lidl. kis ruha még nem bolyhosodott, nem szakadt el, nem ment ki a színe, míg a másik a ,,verebes,, multinál vásárolt már felmosórongynak se jó...
papa.49
@emerencia: Abban az időben mikor a mi gyermekeink voltak kicsik nagy divat volt a baba ruhák tovább adása, ma már nem annyira, mert ahogy írod nem kinövi a gyermek, hanem tönkremegy a ruha ...
szep napot
Gazsi örömmel hallja, hogy a fejlett nyugati országokban mar csak heti egy napot kell dolgozni. Kiutazik hát Németországba, s ott ez az első kérdése:
- Tessen már mondani, igaz hogy itt csak heti egy napot kell dolgozni?
- Igen, mégpedig a hét közepén, szerdán.
- És tessék mondani: minden szerdán?
relatív
A robotok terjedésével a kétkezi munka átstruktuálására lesz szükség nagyon - Földi léptékben - rövid időn belül.

Sok ma ismert szakma teljesen (?) eltűnhet, míg az emberi tevékenység egész más irányt vesz fel, és nagy mértékben csökken szükségessége az időben... ez nem sci-fi, már láthatóak jelei manapság IS !

A világgazdaság globalizálásával a szükséges átalakulás sebessége felgyorsul. Sajnos ennek az iránynak a hatalom bizonyos szintjén állók szűklátókörűsége még elég ellenállást jelent, így nem belátható manapság a változás ideje...
kokopelli
@karma1: ..,égessék nyugodtan!A saját zsebük bánja!Az elégetett árúért
már megfizette a cég a dolgozókat! Új megrendelés további munkalehetőség!
Tiltakozásból égetnek,mert nem tudják drágábban eladni a sok cumót?! A kávét
is öntötték már a tengerbe!Szegény halak hetekig nem tudtak aludni?! Vet-
tem én már a tengerentúlon nyáron "Caterpillar" bakancsot 199$ helyett 19,90$-ért!
A nejem kérdezte,hogy mi a "faroknak",de télen a hólapátolásnál csak nézett ki a ka-
kabátjábó,és derengett neki is! Ergo ki tudja pontosan,hogy miért égetik a kész árút?
Az újat felverni vagy...? ;-))...kit érdekel?
karma1
@1magyar: Az jo, hogy egy cikk haromfele forditasat belinkelted, - erdekes modon tolem szamonkered, hogy miert nem olvasok, de amikor en mondom ugyanezt, akkor csak hajtogatod a magadet.
En NORMALIS orszagban elek, es NEM a luxuscikkekrol beszelek - minden eszement nagy marka azt csinal az arujaval, amit akar.
Ha mar az olvasasnal tartunk, akkor az altalanos iskolai tanulmanyaidbol fel tudod meg idezni azt az anyagot, amikor arrol olvastunk, hogy Del-Amerikaban hajorakomany-szam ontottek a nyerskavet a vizbe? Ez megvan? Es tudod, ugyanezzel a cellal: megorizni a kave vilagpiaci arat.
De a cikk kurvara nem errol szol.
iluminati
Bátorkodom megjegyezni!!! Nem a négy napos mukahétről van szó??? Annak mi köze van a ruha égetéshez???
1magyar
@karma1: Kevesebb árut kellene előállítani, elég lenne 4 napot is dolgozni, több embernek jutna munkahely, kevesebb árut kellene gyártani mert feleslegesen sok van.Ebből adódóan a környezetszennyezés is kisebb lenne, az emberek sem lennének időzavaros idegbetegek, több idő jutna a családra gyerekre stb.
kokopelli
@karma1: amikor valakik nem értik a gazdasági összefüggéseket,azoknak tarthatsz
előadást!A kevesebb árú az már magábafoglalja,hogy az alkamazottak kb. 5 helyett
pl.csak 4 napot dolgoznának!Akkor mire vennének még fel munkaerőt,mikor a cég be-
vétele is csökken!! A szocializmusban meg lehetett csinálni,mert a "munkanélküliek" a
gyárkerítésen belül foglalatoskodtak,mindenféle árnyékmelóval!Mint a régi viccbe:
-Elvtársak!Miért tolják ketten a talicskát?
-Azért,mert a harmadik kolléga ma csusztat! ;-)
1magyar
@kokopelli: Még az sem volt ilyen pazarló, környezetét felélő rendszer mint a kapitalizmus.A bolygót zsigerelik ki a hülye gazdagok, maguk alatt is vágva a fát.
iluminati
@kokopelli: Pénzügyi alapkezelő cégről van szó...nem termelésről...szó nincs a túltermelésről, Ha közgazdász vagy hiányoztál az óráról?
karma1
@1magyar: Erto olvasas, - szovegertes. Mint ahogy irtam az elso hsz-emben, nalunk 4 napot dolgoznak a husfeldolgozokban mar evtizedek ota, (es azt sem teljes evben, csak kb. 7-7.5 honapon keresztul evente!), de a dolgozok napi 10 orat dolgoznak, vagyis a 4 nap alatt 5 nap munkajat vegzik el, a marxizmus jegyeben 40 oras ez a munkahet is. (Emlekszel, a kommunizmus-szocializmus feltalaloi tettek le az alapjat a 8 ora munka - 8 ora pihenes - 8 ora szorakozas cimu otletnek, ami kb, megfelel egy atlagember munkabirasanak. Ennel tobbet dolgozni - az mar kizsakmanyolja a testet-lelket , igy 40 ora felett tulorarol beszelunk. Nalunk is lehet tulorat vallalni, es ezt teszik kiugroan magas berert, de NEM KOTELEZO!)
Ettol fuggetlenul ezt a tipusu munkavegzest Marx-Engels es a tobbi szakallas nagyfeju akkor talalta ki, amikor a Foldon nmeg csak 2-2.5 milliard ember elt, ma mar tul vagyunk a 7 milliard fon, az egyen munkabiro kepessege viszont tovabbra sem novekedett napi 16 ora munkavegzesre, heti het napban. Pedig igeny az lenne ra: ennyi embert el kell latni, etetni, ruhazni kell, stb.
Meg mindig nem ertem, hogy hogy jon ide a luxuscegek agyament kapitalista huzasa, hiszen a magyarok kozul 1 % -nal is kevesebb ember vasarol Burberry markat. (De a tobbi luxusceg aranak a mestersegesen magasszinten tartasa is csak nehany embert erint - aki meg tudja vasarolni a 12 millios aranykarorat (sajatlabu recsolke), annak ez annyi, mint neked az, ha ket zsomlevel tobbet kell venned a reggelihez)
karma1
@1magyar: Eleg gyorsan elfelejtetted a Kadar rendszerbeli munkavallalast.
Latom, fogalmad sincs arrol, hogy a Kadar korszakban hany felesleges aktatologato es mestersegesen alkotott munkahely volt, mert a KMK erosen buntetendo volt: KMK= Kozveszelyes MunkaKerules, amin ha rajtafogtak, a rendor bevihetett, letartoztathatott.
Ezert aztan mindneki szerzett legalabb valamilyen kamu allast.
Meg a Rakoczi teri kurvaknak is volt valamilyen par oras takaritonoi munkajuk, hogy a rendor ne tudja oket begyujteni.
Es kozben a Fold lakossaga megharomszorozodott...
1magyar
@karma1: A legnagyobb baj, hogy a Föld lakossága megháromszorozódott. Tudom, hogy a Kádár rendszerben sok felesleges állás volt, de még mindig jobb volt mint a mai vadkapitalizmus.
60 éves kor körül szerinted miért ne tudnám???
A 12 milliós karórát meg nem csak récsölke nem érdemli meg de nagyon sok-sok ember nem.
Nem munkával szerezték hanem a többi ember kijátszásával, kizsigerelésével.
karma1
@1magyar: Hat ez bizony igy van.. Ezen a kisember nem tud maskepp segiteni, csak ha minden alkalommal hallatja a hangjat, es ha van egy valasztott partja, akit tamogat, ott mindig van egy olyan ember, akihez lehet menni a panasszal, es hogy a problema miert nem jo, hogyan kene megoldani? Elobb-utobb a partszimpatizansoknak eszre kell venniuk, hogyha a kedvelt part nem lep semmit sem a panaszolt ugyben, akkor az csak egy kamupart,. csak arra voltak jok, hogy szetosszak egymas kozt a partalapitasra adott penzt,. oszt jonapot. Akkor azok soha nem lesznek vezeto partok, nem ernek semmit sem.
De sajnos ezen a ponton a legtobb part mar tulment, - egyedul a DK vesz komolyan minden bejelentest minden problemaval.
Ami most van Magyarorszagon, az az emberek orra elott valt ilyenne, - a szarul mukodo ellenzeki partok miatt, akik nem emeltek fel a szavukat SOHA, ha a kormany rosszat tett.
Emlekezz ra, hogy amig orbanek ellenzekben voltak, ugy harcoltak a kormany ellen minden kerdesben, mint egy anyaoroszlan. Tiltakoztak, demonstraltak, kordont bontottak, nepszavazast kezdemenyeztek, felgyujtottak a TV szekhazat - es a nep kozben teljesen elsiklott afelett, hogy ezekkel az "ellenzeki" (szerintem meg csak egyszeruen rombolo) magatartasukkal bebizonyitottak, hogy SEMMI sajat programjuk nincs, nincs celjuk, feladatuk, valaszaik a problemakra. Es soha senki nem kerte ezert oket szamon. 8 eve nem csinalnak mast, csak destrualnak, rombolnak, - amihez hozzanyulnak, szarra valik a kezuk kozott, mikozben azokat az euromilliardokat, amiket ezeknek a problemaknak a megoldasara adott az Unio - egyszeruen ellopjak.
ezt a kormanyt mar csak utcan lehet legyozni, fegyverrel, elegedetlen tomeggel.
Oszinten kivanom, hogy erd meg ennek a kormanynak a bukasat, es egy kovetkezo, demokratikus kormany munkajaban lasd meg, hogy mennyire felre voltal vezetve, hogy mennyire eszkoznek hasznalnak teged is meg a hozzad hasonlo embereket.
kokopelli
@iluminati: ...a "ruhaégetésekről,és a négynapos munkahétről volt szó és azzal
paralell több ember foglalkoztatásával!!...semmi másról nem volt szó! Ezek ellent-
mondanak egymásnak! Ennyi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.