Az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét – tájékoztatott csütörtökön a kijevi tárca a honapján megjelent közleményében.

Kiutasították Ukrajnából a beregszászi magyar konzult

A tájékoztatás szerint a tárca a Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövetnek átadott jegyzékben közölte, hogy a beregszászi diplomata

a tisztségével összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott, ezért a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezménnyel összhangban távoznia kell az országból.

A közleményben nem szerepel a kiutasított konzul neve.

Az ukrán külügyminisztérium szerint a kijevi vezetés arra számít, hogy a magyar fél a továbbiakban tartózkodni fog mindenfajta barátságtalan lépéstől az Ukrajnához fűződő kapcsolatokban, a kiküldött tisztségviselői pedig a törvénysértésektől.

"A magyar származású ukrajnai állampolgárokra egyesítő tényezőként tekintünk a két ország közötti kapcsolatokban, és ugyanerre szólítjuk a magyarországi partnereinket is"

- áll a külügyi közleményben.

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
A kakadu a válaszlépés egyeztetése céljából utazott ilyen roham tempóban Moszkvába?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szaboria1
@Eladott Ország: Azok már a kezdetekor közölék ne szóljanak bele az Ő országukba.
kokopelli
@Eladott Ország: Németországban is külön feltételekhez kötött,és általában a
külföldi országok követségei játszák ki azzal,hogy a bevont régi szem.ig-t. vagy
útlevelet a polgár pár hét múlva elhozhatja a követségről a német hatóságok
tudta nélkül!
magyarbakancs
Ukrajna is identitás zavarral küszködik.
Se nyugatra ,se keletre.
Eladott Ország
@kokopelli: A német jogfelfogás szerint egy állampolgár csak egy államhoz tartozhat. A német állampolgárságot alapvetően a származási elv határozza meg: bárhol született valaki, ha csak egyik szülője is német, akkor már maga is német polgár. 2000. január 1. óta a területi elv is érvényesül, korlátozottan. Ha egy külföldi gyereke Németországban születik, megkaphatja a német állampolgárságot is, ha bármelyik szülő nyolc év óta jogszerűen tartózkodik Németországban, vagy a szülést megelőzően három évvel korlátlan időtartamra szóló tartózkodási engedélyre tett szert. A kettős állampolgárság azonban csak átmeneti: az érintettnek 23 éves koráig kell eldöntenie, melyik ország állampolgára akar lenni.
kokopelli
@Eladott Ország: ..hidd el,hogy ismerem a törvényt!Amiről a német állam nem akar tudni,
azt már megírtam!Azt,hogy a török követségre küldött "régi" igazolványokat és papírokat a
német állampolgárság felvétele után,egyszerűen elhozták a követségről!Mit gondolsz,hogy
az Erdogán és schleppje miért keresi fel az un. török németeket?Ők is szavaznak "őrá" ille-
téktelenül!! .(mármint a német törvények szerint!)...ki van az találva!...(lásd 09:46) ;-)
Shikari
@bakcsubakka: Szomorúan látom hogy nem vagy rólam jó véleménnyel. Sajnálom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél