Lezárt kérdésnek nevezte a beregszászi magyar konzul kiutasítását csütörtökön Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, hozzátéve, hogy már csak a konzul távozásának "technikai megvalósítása" maradt hátra, továbbá a konzultációk Magyarországgal arról, miként valósul meg a jövőben a konzuli szolgáltatások teljes "spektruma" Ukrajnában.

Az ukrán tárcavezető erről Kijevben beszélt, a Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel együtt tartott sajtótájékoztatón.

Ebben az esetben ez egy teljesen alapvető kérdés számunkra. A konzuli szolgálatról szóló bécsi egyezmény Magyarország általi megsértésének kérdése, hiszen képzeljék el, ki gondolta volna, hogy magyar konzulok a magyar konzulátuson magyar útleveleket adhatnak ki ukrán állampolgároknak. És ez megtörtént, ráadásul nem burkoltan, igen úgy, a konzul bizonyos instrukciókat ad az ukrán iratokkal való manipulációkra.

Ezért ez elvi kérdés számunkra – fejtette ki a külügyminiszter hozzátéve, hogy "ezen a kérdésen már túlhaladtak".

Egyúttal hangsúlyozom viszont, hogy nagyon keményen és következetesen kell előmozdítanunk nemzeti érdekeinket Kárpátalján. Nem szabad nyomást gyakorolnunk a mi magyar közösségünkre, mert ez éppen a mi magyar közösségünk, amelynek segítséget kell nyújtanunk

- hangoztatta.

"Kapcsolatban állunk vele (a kárpátaljai magyar közösséggel). Beszélni fogunk minden kérdésről, beleértve az oktatási törvényünk megvalósításának kérdéseit. Ez nagyon fontos" – szögezte le hozzátéve, hogy azokon a területeken, amelyeken Magyarország kész az együttműködésre, az ukrán fél is "következetesen" együtt fog működni.

Klimkin kijelentette, hogy nem áll szándékában a magyar-ukrán kapcsolatok elmérgesítése. Szavai szerint Ukrajna stratégiája a konstruktív és következetes párbeszéd Magyarországgal.

"A magyar fél ígéretet tett nekünk arra, hogy megváltoztatja a Kárpátaljáért felelős biztosi tisztség megnevezést" – emlékeztetett az ukrán külügyminiszter, majd hozzátette: "Úgy kell megoldanunk minden kérdést, hogy ne ártsunk magyar közösségünknek, és át kell venni a kezdeményezést ott, ahol lehetséges."

Szavai szerint Ukrajnának "fontos dolgokat" magának kell megtennie, és együttműködnie ott, ahol ez lehetséges.

A külügyminiszter ígéretet tett arra, hogy hamarosan Kárpátaljára látogat, ahol eszmecserét folytat majd nemcsak a magyar, de a szlovák és a román közösség tagjaival is.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Nagyvilág - 2019. October 13., 20:11
Macron: a török támadásnak azonnal le kell állnia
Itthon - 2019. October 13., 20:10
Halálra gázoltak egy férfit Gyöngyösön