Legfeljebb másfél év alatt megépül Genova új hídja – jelentette be Marco Bucci, az északkelet-olaszországi város polgármestere, akit az olasz kormány pénteken nevezett ki az augusztus 14-én leomlott híd helyén építendő új hídért felelős rendkívüli biztosnak.

Marco Bucci elmondta, hogy az új hidat 12-16 hónap alatt meg akarják építeni, de az építés kezdetétől számított legfeljebb 18 hónap alatt Genova új hidat kap. Pénteken újraindult a forgalom a hídomlás területe közelében haladó vasútvonalon is, amely a hídomlás óta szünetelt.

A rendkívüli kormánybiztos húszfős szakértői csoport élén a leomlott Morandi híd lebontásáért, a híd darabjainak elszállításáért és esetleges újrahasznosításáért, valamint az új híd tervének kiválasztásáért és megvalósításáért lesz felelős.

Az ötven napja leomlott híd lebontása azonban csak december közepétől kezdődhet, addig a hídroncs ügyészségi foglalás alatt van.

Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes nyilatkozata szerint a kormánynak a híd újjáépítésére vonatkozó rendelete kizárta, hogy az új hidat az az autósztráda-társaság építse meg, amely a leomlott Morandi hidat üzemeltette.

Marco Bucci kinevezését Genova lakossága és Giovanni Toti Liguria tartományi elnöke is üdvözölte.

A hídomlásban 43-an haltak meg és mintegy 600 ember kényszerült elhagyni otthonát. Az 1967-ben felavatott Morandi híd a város keleti és nyugati részét összekötő útvonalnak számított. Az olasz közlekedésügyi minisztérium szakértői jelentése szerint a hídomláshoz több együttes tényező vezetett, köztük a híd terhelése, valamint a szerkezet hiányos karbantartása.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.