Úgy tudni, sarokcsiszolót is bevetettek a tábla leszedésére.

Ismeretlenek levágták és eltüntették azt az emléktáblát, amelyet a Békás-szorosban levő Oltár-kő tetején állítottak Erőss Zsolt hegymászó emlékére barátai 2013 júliusában, másfél hónappal azután, hogy a hegymászó eltűnt a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának meghódítása után – közölte kedden a Mesagerulneamt.ro portál Fekete Örsre, a Hargita megyei hegyimentő szolgálat vezetőjére hivatkozva.

Levágták és eltüntették Erőss Zsolt hegymászó emléktábláját az Oltár-kő tetejéről

Erőss Zsolt emlékét idéző falfestmény Óbudán a Duna-parton

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Szervác Attila

Fekete Örs az MTI-nek elmondta: a tábla hiányát sziklamászók jelezték, akik a hét végén jutottak fel az Oltár-kőre. Tájékoztatásuk szerint a vascsavarokat, amelyekkel az emléktáblát a sziklához rögzítették, sarokcsíszolóval vágták el. A hegyimentő szolgálat vezetője hozzátette: arra készülnek, hogy szerdán a helyszínen dokumentálják a történteket, és ismeretlen tettes ellen tegyenek feljelentést a rendőrségen.

Hozzátette: szeptember végén jártak legutóbb a sziklaszirten, akkor még a helyén volt az tábla. Azóta a szomszédos Neamt megye hegyi-csendőr alakulatának tagjai több tíz négyzetméteres román zászlót tűztek ki a hegycsúcsra. Fekete Örs úgy tudta, hogy fém zászlótartó rögzítéséhez áramfejlesztőt és villamos gépeket vittek fel a szirtre.

"Nem tudjuk, ki vette le az emléktáblát, de a gyanú rájuk (a hegyi csendőrökre) vetül" – jelentette ki Fekete Örs. Hozzátette: a sziklatömbre csak sziklamászó technikával lehet feljutni. "Akik olykor felmásznak, azoknál nem szokott flex (sarokcsíszoló) és generátor lenni" – jelentette ki Fekete Örs.

Marius Gamanut, a Neamt megyei csendőrkapitányság szóvivője a Mesagerulneamt.ro portálnak elmondta: a hegyi csendőrök a román centenárium tiszteletére állítottak fel egy nagyméretű román zászlót az Oltár-kőre szeptember 26-án. A zászló rögzítéséhez egy fémből készített zászlótartót vittek fel, amelyet csavarokkal rögzítettek egy meglévő lapos sziklára.

A szóvivő kijelentette: a műveletet elvégző csendőrök közül "senki sem emlékszik arra, hogy ott bármiféle emléktáblát látott volna". Azt is hozzátette: nem beszélt az akció valamennyi résztvevőjével, csak a parancsnokukkal, ő azonban nem tudott arról, hogy a csendőrök megrongáltak volna valamilyen emléktáblát. "Nem hiszem, hogy valaki nap mint nap ellenőrizte volna, hogy megvan-e a tábla, és megállapította volna, hogy éppen azon a napon tűnt el, amikor felszerelték a zászlót" – idézte a Mesagerulneamt.ro a csendőrségi szóvivőt. A portál tájékoztatása szerint a zászlótűzési akciót a Neamt megyei Területi Közrendi Hatóság (ATOP Neamt) szervezte.

Adrian Bourceanu, az ATOP Neamt elnöke közölte: csak azután alakítja ki a véleményét a kérdésről, hogy a csendőrség lefolytatja a belső vizsgálatát a témával kapcsolatban, és megfogalmazza a következtetéseit. Azt is megjegyezte, a zászlókitűzési akciót megelőzően csak azt vizsgálták, hogy hol van Hargita és Neamt megye határa.

Az 1135 méter magas Oltár-kő a Békás-szoros leglátványosabb sziklaképződménye. Hovatartozásáról nem tudott megállapodni Hargita és Neamt megye. A szírt csaknem függőleges sziklafalai mintegy 350 méterre emelkednek a környező völgyek, szakadékok fölé. A gyerekkorát a közeli Gyergyószentmiklóson töltő Erőss Zsolt itt szerezte első sziklamászó tapasztalatait. Az emlékére 2013. július 6-án állított táblán Wass Albert: Üzenet haza című versének egy részlete volt olvasható: "Üzenem az otthoni hegyeknek ...A víz szalad, a kő marad, a kő marad...".

Kiss Péter és Erőss Zsolt 2013. május 21-én az India és Nepál határán lévő Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának meghódítása utáni leereszkedés közben tűnt el.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Azóta a szomszédos Neamt megye hegyi-csendőr alakulatának tagjai több tíz négyzetméteres román zászlót tűztek ki a hegycsúcsra." Ez mindent elmond...Mióta Orbán a trónra lépett, és nem sikerült onnan lemásznia, a franc eszi meg ezt a lángoktól ölelt országot. A sikerektől, nyilván. Ezek mindenben sikeresek: a nemzetegyesítésben pláne, de minden másban is. Zakatol a nemzetpolitikai izé Tusványoson, ahol mindenki örül a közös sikereknek hát hiszen csak sikerek vannak, meg tej, méz, kolbászból kerítés.
vacsi
Amikor nézem ezeket az "ismeretterjesztő" filmeket, melyekben az embert, mint az élőlények legnagyszerűbbjét emlegetik... csak röhögni tudok, bár sírni volna kedvem!
Eladott Ország
"Azóta a szomszédos Neamt megye hegyi-csendőr alakulatának tagjai több tíz négyzetméteres román zászlót tűztek ki a hegycsúcsra." Ez mindent elmond...Mióta Orbán a trónra lépett, és nem sikerült onnan lemásznia, a franc eszi meg ezt a lángoktól ölelt országot. A sikerektől, nyilván. Ezek mindenben sikeresek: a nemzetegyesítésben pláne, de minden másban is. Zakatol a nemzetpolitikai izé Tusványoson, ahol mindenki örül a közös sikereknek hát hiszen csak sikerek vannak, meg tej, méz, kolbászból kerítés.
maci0427
És ebben még az is a legszomorúbb, hogy Kiss Péter és Erőss Zsolt holtteste azóta sem került elő ! Talán majd pár tíz év múlva !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.