Közzétették Stephen Hawking márciusi halála előtt csupán napokkal befejezett utolsó tudományos kutatását, amely 56 éven át tartó karrierjének egyik legfontosabb témájával, a fekete lyukakkal foglalkozik.

Ezt kutatta Stephen Hawking közvetlenül a halála előtt
Fotó: Youtube

Azt a kérdést járja körül, hogy

a fekete lyukak megőrzik-e a beléjük hulló objektumok információit. Néhány kutató úgy vélte, hogy ez az információ megsemmisül, mások szerint azonban ez megsértené a kvantummechanika törvényeit. Ezen törvények szerint a világon minden lebontható információkra, például egyesek és nullák sorozatára. Ráadásul ez az információ sohasem tűnik el, akkor sem, ha magába szívja egy fekete lyuk.

Hawking azonban Albert Einstein munkája alapján kimutatta, hogy a fekete lyukaknak van hőmérsékletük, és mivel a forró testek hőt vesztenek az űrben, a fekete lyukak tulajdonképpen párolognak, azaz semmivé lesznek.

A fekete lyukak olyan régiók az űrben, ahol a gravitáció olyan erős, hogy semmi sem tud megmenekülni belőlük.

"Hawking azt fedezte fel, hogy a fekete lyukak fizikájában még nagyobb lehet a bizonytalanság, mint a kvantummechanikában"

- idézte a tanulmány társszerzőjét, Malcom Perryt, a Cambridge-i Egyetem kutatóját a BBC News.

Hozzátette: "ez nem számítana, csakhogy a fekete lyukak valódi, fizikai objektumok. Hatalmas fekete lyukak vannak számos galaxis közepében".

Ha egy objektumnak van hőmérséklete, akkor tulajdonságai között szerepel az entrópia is, amely egy rendszer rendezetlenségi fokát jellemzi. "Az entrópia annak mértéke, hogy hányféleképpen képes felépülni egy objektum mikroszkopikus alkotóelemeiből úgy, hogy ugyanúgy nézzen ki" – fejtette ki Perry.

Az új kutatás a matematika nyelvén mutatja be, hogy egy fekete lyuk entrópiáját rögzíthetik a fény részecskéi, melyek a fekete lyuk eseményhorizontját veszik körbe. Az eseményhorizont az általános relativitáselméletben a téridő egy olyan határfelülete, amelyen túl lehetetlen elmenekülni a fekete lyuk gravitációs erejétől – még a fény számára is.

"Nem tudjuk, Hawking entrópiája mindenre vonatkozik-e, ami belekerülhet a fekete lyukba, úgyhogy ez csak egyetlen lépés a hosszú úton"

- tette hozzá Perry.

Hawking kollégái a szabadon hozzáférhető arXiv.org honlapon mutatták be a tanulmányt. A tudóscsoport néhány nappal Hawking március 14-én bekövetkezett halála előtt fejezte be a munkát.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Grafix69
@Peller Anikó: Azért nem kellene kihozni egy bolondnak Stephen Hawking , amennyiben neked komolyabb ( elismert ) tudományos értekezésed van a témában , és nem kevésbé a matematika terén , vagy a kvantum fizika terén , esetleg a csillagászat vagy az általános fizika terén , netán a teológia és Isten és hit területén vagy az alkalmazott fizika bármely ágáról , úgy kérném azt a könyvet megjelölni , hogy bárki számára hozzáférhető legyen . Szívesen elolvasnám .
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
A szerencsétlen józska talán a zsebében kutatott fekete lyukak után. Ennyi hülyeséget mint ő nemsokan hadoválnak össze. Csak kettő baromság itt fentről:

"mivel a forró testek hőt vesztenek az űrben, a fekete lyukak tulajdonképpen párolognak"
Nem párolognak, mert a hősugárzás egyfajta fény. De fény nem jöhet ki a BH-ból.

"egy fekete lyuk entrópiáját rögzíthetik a fény részecskéi"
Az entrópia egy nemlétező dolog, nem lehet rögzíteni. Legfőképpen fényrészecskék nem rögzítik, sem. Rögzíteni létező dolgokat lehet.

Az entrópia "törvény" pont a fekete lyukban nem érvényes. Ez a "törvény" azt állítja, hogy minden folyamat a szétszóródás, rendezetlenség irányában játszódik le.

Egy fekete lyukban éppen fordítva, egyfajta rendeződés történik, az anyagok egyszerűsödnek odabent, megszűnnek az atomok és a molekulák sokszínűsége eltűnik. Minden élő és élettelen szerkezet protonokká és elektronokká egyszerűsödik amelyek neutronkristályokká alakulnak.
anima
durbibcs agya helyén egy fekete lyuk van, ami mindent magába zár, és leegyszerűsít élettelen protonokká és elektronokká.
durbincs agya nem enged ki magából fényt, mert nem jöhet ki belőle.

durbincs agya működés közben: members.iif.hu/visontay/ponticulus/img1/painting/huller-agoston-entropia_md.jpg

Ébredj, mert jön a fekete entrópia!
Grafix69
@Peller Anikó: Azért nem kellene kihozni egy bolondnak Stephen Hawking , amennyiben neked komolyabb ( elismert ) tudományos értekezésed van a témában , és nem kevésbé a matematika terén , vagy a kvantum fizika terén , esetleg a csillagászat vagy az általános fizika terén , netán a teológia és Isten és hit területén vagy az alkalmazott fizika bármely ágáról , úgy kérném azt a könyvet megjelölni , hogy bárki számára hozzáférhető legyen . Szívesen elolvasnám .
Lepényleső
Nehezen érthető,ám a logikát magában hordozza,de mi ennek a haszna,ha mindebben a föld
is csak egy morzsa darabja. Az idő pedig végtelen tényező,mint a kormány lopótarisznyája?
Tulajdonképpen oda jutunk;"minden fölösleges tudományok doktora" - csak az ember idegeit
borzolja mivel egyedül ő tudja,hogy hasán két köbméter földdel ér véget eme pályafutása?
anima
@durbincs: Látom ezt nagyon el akartad küldeni.
Inkább kétszer, mint egyszer sem, mi?

Aszem ideje felkeresnem a hórusz jósdát, akik vállalják mindenféle sötét (agyilag vödör korom) lények elküldését garanciával..

"Akkor kell ártó szándékú ... erőkre gondolni, ha az adott helyen, vagy a lakásban tartózkodást furcsa, indokolatlan rossz érzés kíséri, és ott megmagyarázhatatlan dolgok történnek.
Mint pl. ... hirtelen megmagyarázhatatlan fáradtság, szorongás, hideg borzongás (un. libabőr) tör önre", amikor kapcsolatba kerül egy nagyon sötét erővel (nevezzük most durbincsnak).
Peller Anikó
@Grafix69: Mondjuk ahhoz is hozzászólhattál volna amit írtam, 2 pontot ragadtam ki a cikkből, mindkettő orcátlan baromság, ami esetleg a cikkíró torzítása is lehetne, de nem. Neki mániája a párolgás.

"Hawking claimed ..when hot objects exert heat into space, the ultimate fate of a black hole is to evaporate out of existence."

www.techexplorist.com/stephen-hawkings-last-scientific-paper-blackholes-released/17595/
Eriksson
Nem értek a csillagászathoz, annyi azonban némi asszociációval mégis lejön az irományból, hogy némely emberek is fekete lyukak módjára működnek.
Megőrzik a beléjük hulló objektumok információit, ám a gravitáció olyan erős, hogy semmi sem tud megmenekülni belőlük.
anima
@durbincs: "Nem." (gondoltam, válaszolok végre egyszer)
Rockxy
Ez nem kutatás, csak feltételezés, hogy talán így, talán úgy.
Peller Anikó
@Szeparepa2: upsz, örülök, hogy írtál, de cseppet sem van így.

1. természetesen a fekete lyuk meleg, hiszen csillag omlott össze ami meleg.
2. a meleget viszont nem érzed és kívülről nem látod mert bezáródott az eseményhorizont alá.
3. a béna nem bizonyított semmit -ez nagyon lényeges- mert csak egy agyament teóriát vázolt fel. A párolgás az ő agyszüleménye amit semmi nem támaszt alá.
4. az eseményhorizont az a képzeletbeli felület ahol a vákuumot kitöltő (gravitációs) sugárzás éppen c sebességgel fújja befelé a fotonokat, semmi több. Nincs ott semmiféle tűzfal.
5. a fekete lyuk semmit nem vonz magához, mert a gravitációs sugárzás fújja befelé az anyagot
6. a BH-tól millió km távolságban éppen nem ég el semmi (legalábbis az eseményhoritonton kívüli távolságban) mert ott nincs meleg és az égéshez oxigén is kellene. És végül amivel rám hivatkoztál

7. az eseményhorizontig az anyag megtartja atomos állapotát mert szabadesésben közelíti a lyukat
8. akkor préselődik össze amikor koppan és nekiütődik az eseményhorizont alatt csücsülő neutroncsillag felszínének. Ekkor nehezedik rá a nyomás és az elektronok belepréselődnek az atommagba. Ekkor omlik össze az atomos szerkezet.

9. természetesen a fekete lyukban nincs szingularitás, ezt a szingularitás hülyeséget Einstein után szabadon valaki más találta ki.
Csizmás Kond
... az egész izét azért nevezik fekete lyuknak mert annyi tömérdek pénzt felemészt a vele való filozofálás, hogy egy kisebb földrészt el lehetne tartani belőle...
Sámannus
@anima: Nem nyert kadves anima!
A halfarok durbincs agya helyén fehér lyuk van, ami úgy taszítja az észt mint a delejezett mágnes a forgony kerekét. Messzi földrészeken a világ ürességét definiálják vele, mint a herélt bitek világában ahol azok nulla szintjét igyekeznek behatárolni, de megfagy minden műszer ami a közelébe kerül. Olyan hideg még a jegesmedvék övén sincs amivel ő képes a nihilt kiadni magából.
Sámannus
@Peller Anikó: Minden reggel lásd a jövőbeli történeteket a beérkező levelek között.
Ha az eseményhorizonton van egy postaláda az a jövőt párologtató információ lehet?
anima
Stephen Hawking meghalt, és innentől kezdve Isten kezében van a sorsa, a jövője - akinek a létét tagadta.
Stephen Hawking, nagggyon fog csodálkozni a feltámadása után, hogy mennyire qrvára rosszul gondolta a dolgokat, pl. a világegyetemről is, meg minden másról is.
Stephen Hawking, SEMMIT nem oldott meg a világ problémáiból.
Egyszerűen az van, hogy amit ő meg akart volna oldani, az jelenleg megoldhatatlan.
Neki ERRŐL kellet volna beszélnie, és nem elméletek gyártania arról, ami nem úgy van.
Az ember jelenlegi kapacitása kevés ehhez. Nincs meg a kellő információja, nincs meg az elégséges felfogóképessége.

Eljön az idő - amikor új könyvek nyittatnak meg -, amikor egy gyermek is többet fog tudni ezerszer annál, amit Stephen Hawking valaha is tudni remélt.

Stephen Hawking, fogcsikorgatva élt, és halt meg a külső sötétségben.
A világ legokosabbnak tartott embere valójában semmit sem tudott: Az ember, aki túl keveset tudott, és azt is rosszul.

És ezt nem bántásnak szántam, ez a puszta tény.
És most nem a bullshit hamis vallások dogmáit állítottam szembe a tudomány bullshit dogmáival szembe - ezt ők teszik meg egymásközt!
Tudod, az evolúcióra semmi bizonyíték sincs, tehát dogma.
Innentől kezdve miről beszélünk?
Peller Anikó
@anima: "A világ legokosabbnak tartott embere valójában semmit sem tudott: Az ember, aki túl keveset tudott, és azt is rosszul." Ezzel értek egyet, de valószínűleg másképpen mint ahogy Te gondolod.

@Szeparepa2: sajnálom répa, én nem nagyképűztelek le, gondoltam képes vagy érteni amit írok.

Minden gondolatod hibás, örültem volna ha kérdezel, de nem.

Így csak egyetlen dolog, a

9. lehet tudni, hogy nem létezik szingularitás. Ugyanis a Nap középpontjában nulla a gravitáció. Egy neutroncsillag középpontjában is nulla a gravitáció. Bármely csillag középpontjában nulla a gravitáció.

Bármely test középpontjában nulla a gravitáció.

A szingularitás egy függvény szélsőértéke ami a végtelenbe tart. A BH belsejét leíró függvény egy tévedésen alapul, miszerint a gravitációt egy nemlétező térgörbület okozza. De ez az egész gondolat teljes egészében téves, mondhatnám hazugságnak de maradjunk a csekélyértelmű butaságnál.

A gravitációt sugárzás okozza ami egy nyomóerőt generál. Így a vonzást erőltetni is ostobaság.

Tehát rossz a függvény (a relativitáselmélet térgörbületes értelmezése a tudomány szégyene), a fekete lyuk középpontjában nulla a gravitáció és ott teljes bizonyossággal állíthatóan nincs szingularitás.

Nem kell odamenni, innen a székből lehet tudni.

Nem kell odamenni a Föld középpontjába sem, lehet tudni, hogy ott is nulla a gravitáció és nem pedig maximális. Bár a gyagyások esetleg azt gondolhatják.

A föld esetében a maximális gravitációs hatás kb 3000 km mélységben van. A középpont felé haladva viszont nullára esik.
Sámannus
@Peller Anikó: A gravitáció nem nulla, mivel az atomok, protonok, is mozognak az égitestek középpontja körül, és egy bizonytalansági helyzetre vonatkozik a szingularitás. A gravitációs nyomást és a gravitációs gyorsulást nem szabad összetéveszteni. Míg az egyik befelé haladva csökken a másik összegződik. Ez az összegződés hozza létre a neutron, és a kvark csillagokat és a fekete lyukat is. A fekete lyuk méretét a tömege alapján határozzák meg, de a tömege által keltett nyomás készteti az anyagot, hogy megszüntesse fizikai halmazállapotok ismert formáit, és a kvarkokat is deformáló téridő ezt a halmazállapotváltozást nevezi szingularitásnak. (Még lenne pár dolog amit értelmeznem kéne, de az utolsó mondatrész talán nem félrevezető. Itt eljutunk olyan mezők vizsgálatára, ahol az anyag kettős természetéből adódóan eddig nem vizsgált tulajdonságokkal bír.) Ettől függetlenül elég bizarrnak tűnik megcáfolhatatlannak tűnő állításaidat a tudomány művelővel összevetni. A valódi fizikusok a szakterületükön általában eljutnak valamilyen állásponthoz amit az eddigi kutatások sejtetni engednek, és ebből következtetnek olyan állításokra amit később igazolniuk kell. Így működik a tudomány minden ága, ami az emberiséget szolgálja. A kezdeti kétkedők, általában kimaradnak ebből a párbeszédből, és csak a legkitartóbbak mernek feltenni olyan kérdéseket, amikre legfeljebb csak sejtik a választ, de vállalják a kihívásokat.
Peller Anikó
@Sámannus: kösz a hsz-t de van némi képzavar benne.

"A gravitációs nyomást és a gravitációs gyorsulást nem szabad összetéveszteni."

Pontosan így van, nem is értem ezt miért jegyezted meg. A gravitációs gyorsulás a Föld középpontjában nulla (legalábbis nullához tart, remélem nem ezen lovagolsz).

A gravitációs gyorsulás a Nap középpontjában nulla
A gravitációs gyorsulás a neutroncsillagok középpontjában nulla
A gravitációs gyorsulás egy ólomgolyó, vasgolyó, földgolyó középpontjában nulla
A gravitációs gyorsulás bármely (alakú) test tömegközéppontjában nulla

(Természetesen itt csak a test saját gravitációs hatásáról beszélek és itt nem számítom a Naprendszer vagy a tejút gravitációs hatását a mellébeszélések elkerülése végett)

Eddig világos?

Nem a nyomás nulla a Föld középpontjában hanem a gravitációs gyorsulás.
Egy fekete lyuk középpontjában is hatalmas a nyomás de nulla a gravitációs gyorsulás. Ezért nincs ott szingularitás.
Grafix69
Nekem nagyon tetszik ez a sok tudományos eszmecsere , a gravitációról , a tömeg okozta tér görbületről , meg a fekete lyukakról , a szingularitásról . Tényleg nagyon jó , és hasznos is , azonnal rá is jöhetünk egy apró tényre , hogy a mozgás a nyugalomba lévő testekhez képest az , önmagukhoz képest nem . Azért ez az ember megírta " Az idő rövid története " c. könyvét , ami világsiker lett . Nagyon érdekes olvasmány még azoknak is akik nem járatosak a témában . Azért azt szeretném kérni , ne tessék már azt mondani , hogy ez az ember nem tudott semmit , mert , ha ő nem tudott semmit akkor mi itt ( kivéve Peller Ancsát ) mit tudunk? Aztán meg a szingularitás az esemény horizonton . Esemény ahol még van gravitáció , esemény . Mindegy is , amikor ilyen elképesztően nagy fizikusaink vannak mint Teller Ede vagy pl itt egy páran .
Sámannus
@Peller Anikó: Nem azzal van a baj amit megállapítasz A nulla gyorsuláshoz egy maximális nyomás, , vagy helyzeti energia tartozik Ehhez a helyzeti energiához tartozik az a szökési sebesség, amely legyőzi a gravitációt. A fekete lyuk esetében akár pontszerűnek is vehetjük az őt alkotó tömeget, mert emberi léptékben a sűrűség változás is elképesztő mértékű, bár a gyorsulás is ugyanúgy változik, nem számíthatunk arra, hogy nulla lesz, Ha úgy tettszik, a zérushely körül van egy kis lengése az anyagnak. Ott ahol a gravitáció a legnagyobb nyomást fejti ki, nehéz a hatást figyelmen kívül hagyni, még akkor is ha ott a gyorsulás nulla lenne. Pontosan ezért megtévesztő a gravitációt figyelmen kívül hagyni, holott tudjuk az anyagot formáló egyetlen természeti erő, amely egyetemesen hatni képes.
Egyébként szigorúan véve egyenesvonalú egyenletes mozgás vagy nyugvó pont sem létezik, így nulla gyorsulás vagy ha úgy tettszik nulla gravitáció sem létezhet.
@Grafix69: Bocsi ebéd után kötekedő kedvemben vagyok:-))
anima
@Peller Anikó: BIZTOS, hogy másképp, mint ahogy én gondolom.

De van az a mondás,miszerint: bagoly mondja verébnek...)

De ez nem baj !!!
A más szemszög nem feltétlenül ellentétes egymással.

Bocs, hogy ebből is politika: Orbán azért egy csökött agyú buta paraszt - csak! -, mert nem érti meg, hogy ugyanannak a dolognak többféle megközelítése is van.
Szerinte a diktatúra, az elhülyítés, a megfélemlítés, a szegénységben tartás, a párttól való függés, az elüldözés, az idült buta magyar parasztok, idült aljadék magyar gecik megmérettetés nélküli meggazdagítása a jó út a cél eléréséhez... Nos, ez a lehető legrosszabb a sokféle út közül, de Orbán mégis úgy gondolja, hogy övé a... ő a Bagoly.

De közben van az a mondás, hogy "Bagoly mondja verébnek..."

Egy kicsit eltávolodtam a valótlanságtól, ezért elnézést kérek!
anima
@Peller Anikó: Bocsi, de eszközölnöm kell némi helyreigazítást.

Leírtam egy mondatot, ami eltűnt.
Gondoltam magamban: "Így jártam", ezért leírtam még egyszer.
aztán amikor elküldtem a senkit nem érdeklő üzenetemet, akkor láttam meg, hogy mag van a mondatom, csak átkerült máshová.
Ezzel önmagában nem lenne gond, de mivel erősen félreérthető, ezért úgy döntöttem megpróbálom kidumálni.

És a hosszúra nyúlt bevezető után jöjjön a lényeg:
NEM neked szántam a "Bagoly mondja verébnek" mondást, hanem.. tudod a nagyfejű kedves vezetőnek.
anima
Azért nem szeretek bocsánatot kérni, mert sokáig tart, és az idő pénz - mint tudjuk.
Mondhatnék csak annyit is, hogy "Bocsánat!" - de az egy egészséges érett tanult társadalomban kevés.
Mert nem mindegy, hogy miért kér bocsánatot az ember...
Az elkövetés ténye, mértéke, valósága - ami bocsánatkérésért kiállt - egy kívülálló számára nem egyértelmű (nem egyértelmű = félreérthető).
és utána - a félreértés után, megint bocsánatot kell kérni...
Kitől?
Immár mindenkitől, aki szem- és fűl tanúja volt az esetnek
és a tömeg egyre nő...
(tömegiszonyba szenvedők ne bántsanak meg senkit, és akkor nem kell tömegektől bocsánatot kérni)

Az eset, megesett.
A helyzet adott.
A folyamat eszkalálódott.
Dühös lincselni képes tömegek az utcákon.
És mindenki csak egyet akar engem akar...

"BOCSÁNAT!" - üvöltöm bele a Sarki fény által megvilágított, megszínezett hónaljszagú bűnös éjszakába.
De már késő...

Ezt jóóól elbasztam!!!
Nekem annyi!!!
Rockxy
A kézzelfogható valóságot nem tudják megmagyarázni a mai tudósok, nemhogy egy távoli csillagászati képződményt.
Ez kissé szenzációhajhász, és betűhibás szöveg, de jól példázza a tudósok hozzá nem értését:

paranormal.hu/ezt-magyarazza-meg-a-modern-tudomany-szupertechnologiaval-vagtak-felbe-az-al-naslaa-megalitot-2/
Peller Anikó
@Rockxy: érdekeset találtál. Találtál valamit mikor kerülhetett oda a fűrészelés/lézervágás miaszösz?

@Szeparepa2: ne kérdezzél, ez a hajó elment.

De ha van itt értelmes, normális érdeklődő aki nem a (kicsi) arcomra kíváncsi és képes 2 mondatnál is többet felfogni örömmel válaszolok.
Peller Anikó
@Sámannus: 13:01, "megtévesztő a gravitációt figyelmen kívül hagyni"

jujjuj, dehogy hagyom figyelmen kívül, úgy értelmezzed, hogy a tömegközéppont felé haladva a gravitáció a nullához tart. És semmiképpen nem tart a végtelenhez. OK?

"holott tudjuk az anyagot formáló egyetlen természeti erő, amely egyetemesen hatni képes."

Nagyon. Teljesen. Nem is gondolod mennyire beletaláltál. A gravitációs sugárzás alkotja és mozgatja az anyagot amit ő épít fel az elektromossággal karöltve. Ez a sugárzás mindenhol ott van, a végtelenből jön és örökmozgó, nem veszít energiát, ő az energia. Eleink ezt a sugárzást gondolták éternek, csak nem tudták róla mi az. Elemi részecske, energiakvantum.
Sámannus
@Peller Anikó: Azt az analízist nem veszed figyelembe, hogy a gravitáció hatása a tömeg középpontban a legnagyobb. Ez nem a gravitációs gyorsulásra vonatkozik, hanem a nyomásra amivel a gravitáló a tömeggel arányos. Nem kell észkombájnnak lenni, hogy megértsük a nap belsejében egymillió kilométeres gázoszlop előállítja a fúzióhoz szükséges nyomást és hőmérsékletet, és ennél viszonzásként a fúzió nem engedi a gázt összeroskadni. Tudjuk, hogy a gravitációs gyorsulás ott nulla, de a nyomás és az ellene ható felszabaduló fúziós energia mondhatni stabil viszonyokat állít elő. Ez a gravitáció munkája, amit mint egy folyadék oszlop a közlekedőedényekben a tömeg középpontban lesz maximális, nem a Nap sugarának külső harmadában, amint azt említeni tetszett.
Valahányszor válaszoltál a gravitációs gyorsulásról beszéltél, ami változó, és csökkenő értékkel bír szemben a nyomással amely a gravitáció hatására jön létre, és monton növekvő érték a tömegközéppont felé haladva.
Peller Anikó
@Sámannus: dehiszen pontosan ezt írtam le 10:43 -ban.

A gravitáció nullához tart a középpont felé haladva. És nem a végtelenhez amint azt a relelm állítja.

Szingularitás akkor állhatna elő ha a gravitáció a végtelenhez tartana, de nem tart a végtelenhez. Nullához tart.

A középponti nyomás pedig szintén nem tarthat a végtelenhez, mert azt limitálja a nyomóerő ami a gravitációs sugárzás nyomóereje. A középponti nyomás nagy, de nem tart a végtelenhez.

A fekete lyukban egy (sűrű) neutroncsillag van, a belehulló anyag ennek felszínéhez préselődik és neutronokká alakul.

"Tudjuk, hogy a gravitációs gyorsulás ott nulla"
Nalátod, ez a lényeg. Ezt nem tudja a fizikus világ. Azt hiszik, hogy a végtelenbe nő és szingularitást okoz. De nem okoz, a fekete lyukban nincs szingularitás. Sehol sincs. Szingularitás csak a matematikában van, a természetben nincs olyan.
Sámannus
@Peller Anikó: Jó van feladom. Szólj, ha megérted itt a nyomást idézi elő a gravitáció nem a gyorsulást. Ez a középpontig összegződik.
"A fekete lyukban egy (sűrű) neutroncsillag van, a belehulló anyag ennek felszínéhez préselődik és neutronokká alakul." itt viszont végképp a kardomba dőlök.
Ajánlott irodalom. a kutatók adományából a témánkhoz.
www.antikvarium.hu/konyv/j-craig-wheeler-kozmikus-katasztrofak-165407
Peller Anikó
@Sámannus: ""Tudjuk, hogy a gravitációs gyorsulás ott nulla"

Nézzük mit mond a gravitációról a fizikus. Neki a gravitáció egy gumilepedő aminek a közepére beledob egy vasgolyót. A vasgolyó középen lenyomja a cumilepedőt, maga alatt a legjobban. Ezt írja le a relativitáselmélet, a középpontban maximális gravitációt (= téridőgörbületet) vízionálva.

A gravitációt a gravitációs gyorsulással jellemezzük, ami a világűrben, nagy tömegektől nagy távolságban nulla (vegyük nullának vagy nullához közelinek).

A gravitáció a földfelszínen 9.81 (= g), 3000 km mélységben 10.7, a Föld középpontjában nulla (nullához közelít)

Na most ezt a gumilepedőn (a relativitáselméletben) nem látod, nem jelenik meg, tehát a relativitáselmélet tévesen írja le a gravitációt, amit Te itt már beláttál, mert Te tudod, hogy gravitációs gyorsulás (= gravitáció, ha úgy tetszik térgörbület) a középpontban nulla.

Ezt próbáld megérteni és kérlek, kérlek, kímélj meg az ajánlott irodalomtól, wikipédiától, én sem teszem ha egy mód van rá.

Megdöntötted a relativitáselméletet, ezt ízlelgesd. Azt állítva, hogy a középpontban a tér(idő) görbület egyenlő nullával a relativitáselmélet szembeköpése, a fizikustársadalom meggyalázása. Érted ezt mit tettél?
Peller Anikó
@Sámannus: Szólok. Megértettem, hogy a búvárokra nehezedő nyomást a gravitáció idézi elő. A 3000 km mélységben uralkodó 1.5 millió atm nyomást is.

És a Föld középpontjában uralkodó 3.6 millió atmoszféra nyomást is.

Azt lehet mondani, hogy mindent a gravitációs sugárzás idéz elő. Előidézi a gravitáció jelenségét. Okozza az anyagi világ, az atomok működését, a csillagok keletkezését valamint az atomok keletkezését a csillagokban. Okozza a csillagok felrobbanását, a fekete lyukak keletkezését. Az ősrobbanásokat is ő okozza.

Nem baj ha nem érted, mert nincs benne a wikipédiában.
Sámannus
@Peller Anikó: Nem az atomok keletkezését okozza, hanem az atom szerkezetét alakítja át, amikor létre jön a fúzió, vagy össze roppantja az elektron héjat, vagy, a protonokat kvark állapotba hozza ezután összeroppantja az anyagot, hogy fekete lyukká váljon végtelen zuhanásba kezd. Ahol a te meglátásod szerint nulla a gravitációs térerő. Holott a tér formája is megváltozik.ezért nem állíthatjuk azt sem hogy mennyi a g abban a térségben.
Peller Anikó
@Sámannus: De, sajnos igen, az atomok keletkezését is okozza. Bizonyára hallottad már, hogy szén atomok keletkeznek csillagok belsejében, KELETKEZNEK a gravitációs nyomás hatására.

A hidrogén atomok fúziójával hélium atomok keletkeznek. Ez megtörténhet egészen a 26-27. elem atommagjaiig egy normál csillag belsejében.

Egy nagy csillag ennél tovább megy és egy hirtelen mozdulattal mindenféle elem atomjai keletkezhetnek, ettől a folyamattól lett lehetőségünk életre kelni. Kvarkok nincsenek.

Ahol nulla a gravitációs térerő (= nulla a téridő görbültsége) ott a tér "formája" sincs megváltozva. Egyébként nincs neki formája, mivel tér sincs. A téridő matematikai fogalom, emiatt semmi, de semmi nem képes hatni rá. Egy síkra például nem tudod rákarcolni a nevedet egy késsel vagy egy gömböt nem tudsz behorpasztani, mert ezek matematikai, idealizált, a valóságban nemlétező, kitalált fogalmak.

Csak egy labdát tudsz behorpasztani mert az anyag, gömböt nem, mert az nem anyag.
Csak egy papírlapra tudsz írni mert az anyag, síkra nem, mert az nem anyag.
Csak egy anyagi testet tudsz hajlítgatni, a teret, de még abszurdabban a téridőt azt nem, mert nemes egyszerűséggel tér nem létezik. Akkor hogy akarod hajlítani a semmit?
Sámannus
@Peller Anikó: Mégis csak javaslom néked azt az ajánlott irodalmat, mert már képtelen vagyok javítani a hibáidat. Ha nem vagy képes befogadni a tudományos eredményeket, ne is vitatkozzunk róla.
Peller Anikó
@Sámannus: Melyik szót nem értetted? Abszolút nem célom a vita, ezért kértem kérdéseket amennyiben nem értesz valamit. Mert erről van szó, nem érted amiket mondok (de ez nem csoda hiszen durva dolgokat mondok, amik több helyen szembemennek az elfogadott, hivatalos magyarázatokkal)

Amiről én beszélek az egy másik modell, ezt nem tudod a hivatalos irodalommal cáfolni, mert az tévedésekre, félreértelmezésekre és mondhatom hazugságokra épül, gondolok itt a nemlétező téridő görbítésére, a nemlétező szingularitásra vagy a világegyetem képződésére a semmiből. De említhetem a szélhámos (hawk)ing nemlétező párolgását, a nemlétező kvarkokat vagy akár a nemlétező erős kölcsönhatást az atommagokban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.