Az EU-ban szövetséges országok szolidárisak lehetnek velünk. Ukrajnában már nem csak törvényeket hoznak a magyar kisebbség tagjaival szemben, hanem fizikailag is veszélyeztetik a magyar családokat – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára csütörtök este a Magyarország élőben című műsorban. Az államtitkár szerint rendkívül aggasztó, hogy szinte napi szinten sok olyan döntés születik az ukrajnai magyarok ellen, amelyekről már nem is beszélünk, hiszen a hírek már „halállistáról”, deportálásról és határ közeli laktanyák építéséről szólnak.

Forrás: hirtv.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Tessék mondani azzal foglalkozik, hogy itt milyen kilakoltatási, éhenhalási, megfagyási meg orvosi ellátatlansági veszélynek vannak kitéve a magyar családok?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Tessék mondani azzal foglalkozik, hogy itt milyen kilakoltatási, éhenhalási, megfagyási meg orvosi ellátatlansági veszélynek vannak kitéve a magyar családok?
RonaGyuri
legalább is ezeket híresztelitek ti! =))
ittott
ki szelet vet, az vihart arat. ezt érte el OV és a zselés hajú.
bencemacska
Miért kellett beleavatkoznotok az életükbe?
De legalább saját zsebből fizettétek volna ki a szavazataikat!
karma1
Pont annyira sajnalom oket, mint amennyire egy idegen lehet, tolem par ezer kilometerre de talan akkor most lehet odafordulni a kedves vezetohoz, es negkerdezni tole, hogyha mar beleugatott az eletukbe, mert ugye aprilis 8.-a utan kozolte, hogy nagy valtozasokat akarnak hozni az egesz karpataljai nagymagyarsag erdekeben , akkor most tessek kovetelni, hogy mi is lett a beavatkozasanak az eredmenye, hova juttatta oket orban?
Es mar arrol sem vagyok meggyozodve, hogy abbol a rengeteg penzbol - amit uton-utfelen hirdetnek, hogy adtak a karpataljaiaknak - barmennyi is bejutott volna az orszagba.
Uveggyongyokkel megvette a szavazatukat, adott nekik papiron egy statuszt, ami neki csak minimalis irodai koltsegbe kerult, meg annak a papirnak az araba, amire ranyomtattak a diszes allampolgarsagot, oszt jonapot.

Koszonhetik az ottani magyarok orbannak meg szijjartonak, hogy a helyzet idaig fajult.
Es ne szaladgaljanak most az Uniohoz, - akik ugye akkor a legjobbak, ha meg vannak allitva -, mert Ukrajnahoz semmi kozuk, az ottani kettos allampolgarok ukran allampolgarnak szulettek, a magyart csak egy-ket eve kaptak melle, tehat Brusszelnek semmi teendoje ukran allampolgarokkal.
Ne akarjon ez a majom 15 millio magyar minielnoke lenni, mert azt a hataron beluli 10 milliot sem tudja tisztessegesen ellatni, kepviselni, csak bohocot csinal beloluk...
Nessy
Most elgondolkozhatnak a kárpátaljaiak, meg a többi kettős állampolgársággal "megvásárolt" szavazó. hogy megérte e?
Tudom, a románoknak megérte!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.