A szervezők becslése szerint 240 ezer ember tüntetett szombaton Berlin központjában egy "nyitott és szabad társadalomért" a rasszizmussal és idegengyűlölettel szemben.

Több százezren tüntettek a rasszizmus ellen

Fotó: John MACDOUGALL/AFP

A résztvevők az Alexanderplatz tértől a Berlin szívében található Tiergarten parkhoz vonultak egy hat kilométeres útvonal mentén. Sokan tartottak transzparenseket és léggömböket kezükben, egyes autósok pedig olyan feliratú transzparenseket helyeztek gépjárművükre, amelyekkel a jobboldali retorikával, a gyűlöletbeszéddel és a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni ellenérzésüket fejezték ki vagy amiatt tiltakoztak, hogy számos migráns életét vesztette a Földközi-tengeren.

A "Megoszthatatlan" szlogennel meghirdetett felvonulást egy aktivistaszövetség szervezte a Zöldek politikai párt képviselőivel együtt, a Baloldal (Die Linke) párt tagjainak segítségével.

Heiko Maas német külügyminiszter "erős jelzésnek" írta le a szombati megmozdulást.

"Nem hagyjuk, hogy megosszanak minket, különösen nem a jobboldali populisták"

- mondta a szociáldemokrata politikus a német Funke médiacsoport lapjainak.

Maas úgy vélekedett, hogy a németek többsége a tolerancia és a világra való nyitottság mellett van, hozzátéve: az új nacionalizmus semmilyen problémát nem old meg. "A sokszínűség az örökséget, bőrszínt, vallást és életmódot illetően gazdagít, és nem fenyeget minket" – mondta.

A bevándorlókkal szembeni ellenérzés és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű szélsőjobboldali párt támogatottsága Németországban megnőtt azóta, hogy Angela Merkel német kancellár 2015-ben bevándorlók százezreinek befogadásáról döntött.

Berlinen kívül ezrek vonultak Frankfurt és Hessen tartomány további 11 városának utcáira, hogy felemeljék hangjukat az AfD és a jobboldali politika erősödése ellen.

(MTI)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
"Nem hagyjuk, hogy megosszanak minket, különösen nem a jobboldali populisták"

Mit vétettünk, hogy nekünk nem jut egy ilyen külügyminiszter ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@tulipan: Irígy a Szlovákiából ideírogató illiberális ßar németekre!Elhiszem,mert
már azon skubiznak,hogy hová menjenek síelni a téli szünetben,ha meg vissza-
térnek,rögtön a "2019"-es "szabi-katalógusokat" forgatják családi kőrben! ;-)
tulipan
@kokopelli: Igy igaz! Teszik mindezt lazán, nyugodtan, ahelyett, hogy, a narancsos magyarokhoz hasdnlóan, éjjel-nppal a migráncsosoktól reszketének!
tulipan
@kokopelli: Persze !"...abba az "elveszett" Németországban egyre több magyar
találja meg az igazi életvitelt" A nagyiék meg, hamarosan kimennek hozzájuk és Ők is beilleszkednek!
tulipan
@durbincs: : Hány az óra,arra Ploeastiben?Te Narancsos segggnyaló Sügér?
gumbo vagy öszintén ? hát nagyon nagyon megy ez nektek ? az értelem szikrái, meg csak ilyesmik,alapból hiányoznak ? de minek is tanulnál, művelnéd is tán magát, igaz, majd majd rendbegyühet az a romány Ákkcentusod is !! idővel ? hamár rnán' megyünne, netán az a borsónyi eszed? Te @Durbincs: az alias Nyüves Herélt ? Brummogásra meg szaladsz -mi ahhor a narancsos segg-gazdádhoz???
tulipan
@durbins: Hja narancsos segyanyaló Sügér! Te vagy a őslakos abban? a PLOESTI Bányakecoba , jobban tudod az utat a Mackok elöl bujkálva ?KIHerélt? milyen volt?

gumbo vagy öszintén ? hát nagyon nem megy ez a dolog neked? vagy csak képzeled?
hiszen nélad az értelem legapróbb szikrái, meg csak ilyesmik,alapból hiányoznak ? de esetleg anulhatnál is,igaz mivel?, művelhetnéd is tán magad, azt majd rendbegyün az Ploesti romény Ákkcentusod is !! idővel ? @tDurebincs : alias Nyüves Herélt ? Brummogásra meg szaladsz -mi , Shikari haveroddal a narancsos gazdádhoz?@durbincs: Mi a hézag, te narancsos seggnyalü, tátogi Sügér?
gumbo vagy öszintén ? hát nagyon nem megy ez a dolog neked? vagy csak képzeled?
hiszen nálatok az értelem legapróbb szikrái, meg ilyen apróságokk,alapból hiányoznak ? de esetleg tanulhatnál is,igaz mivel?, művelhetnéd is tán magad, azt majd rendbegyün az Ploesti romány Ákkcentusod is !! idővel ? @tDurbincs : alias Nyüves Herélt ? Brummogásra meg szaladsz -mi , a Shikari haveroddal együtt, a narancsos gazdádhoz? Ja persze, az a 30 IQ értelmi szint...?
tulipan
@durbincs: Jé, nahát, seggnyaló narancsos, halfaok Sügér! Csak nem elköltöztél Ploestiből? azt ott most több, a sötét narancsos törpe? azért nálatok ott Dinkafalván, igaz, nem lehettek normálisak ? nem

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.