Az EP döntése a Sargentini-jelentésről nem "ítélet" és nem is "bizonyíték" Magyarország ellen, hanem lehetőség egy párbeszéd elkezdésére és a kifogások kivizsgálására – nyilatkozta Sebastian Kurz osztrák kancellár egy vasárnapi német lapinterjúban.

Kurz: "legális utakat kell nyitni Európa felé áttelepítési programok révén"

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lapban közölt interjúban arra a felvetésre, hogy a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló Sargentini-jelentés európai parlamenti (EP-) elfogadásával kezdeményezett eljárással kapcsolatban az EPP-ben egyesek a Fidesz kizárását sürgetik, ő pedig kilátásba helyezte a tagság felfüggesztésének lehetőségét, elmondta, hogy a helyes eljárás a folyamatok pontos szemrevételezése és a kedvezőtlen fejlemények elkerülése. Az európai uniós pártcsaládok tagjai pedig "nagyon is tudnak hatni egymásra informálisan, ahol ez szükséges" – jegyezte meg az EPP-hez tartozó Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke.

Az EU soros elnöki tisztségét betöltő Ausztria kormányfője elmondta, hogy a tagállamok EU-s ügyekért felelős minisztereit összefogó Általános Ügyek Tanácsa a következő ülésén foglalkozik a témával. Azokon a területeken, amelyeken a kifogások megalapozottnak bizonyulnak, a magyar félnek utólagos kiigazításokat és javításokat kell eszközölnie – mondta Sebastian Kurz.

Nemmel válaszolt a konzervatív lap azon kérdésére, hogy nevezte-e őt Orbán Viktor magyar kormányfő megbízhatatlan labancnak. Hozzátette: "nagyon korlátozó irányvonalat" képvisel a migráció ügyében, mert úgy véli, hogy az illegális migráció veszélyezteti Európa rendjét, biztonságát és stabilitását. "Ugyanennyire egyértelműen képviselem azt, hogy a jogállamiság és a demokrácia az együttélés alapja Európában" – mondta, megjegyezve, hogy álláspontja valamennyi kollégája előtt ismert.

Az EU-s menekültügyi rendszerrel kapcsolatos soros elnöki törekvésekről szólva hangsúlyozta, hogy a "jó irányba tartó erőteljes mozgás" látható. A "trendforduló" a júniusi EU-csúcs volt, amelyen az állam-, illetve kormányfők megegyeztek arról, hogy az EU-s külső határ védelmét és a származási-, és tranzitországokkal folytatandó együttműködést kell a középpontba helyezni.

Ezzel a megegyezéssel "befejeztük a kötelező elosztási kvótákról évek óta folytatott vitát" – mondta Sebastian Kurz.

Hozzátette, hogy most a "váltás" előkészítése zajlik,

el a kötelező kvótától, amely nem fog megvalósulni, egy kötelező szolidaritás felé,

,amelyhez ugyan mindenkinek hozzá kell járulnia,

de nem feltétlenül migránsok befogadásával.

"Ami pedig a külső határ védelmét illeti, abszolút jó úton vagyunk", a határátlépések, "érkezések száma 95 százalékkal csökkent 2015-höz képest" – mondta az osztrák kancellár.

Arról is szólt, hogy le kell zárni az Európába irányuló "illegális utakat", és helyettük "legális utakat kell nyitni Európa felé áttelepítési programok révén", amelyekkel az EU-tagállamok számára "elviselhető" számban érkeznének emberek, és így valóban a védelemre szorulóknak segítene az EU.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Christian Bruna

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anima
Orbán Viktor: "Kellenek a mélysötét, mélyparaszt, mélymagyar unokák, amíg én élek. Utána leszarom az egészet, csak én uralkodhassak, és tőlem rettegjenek, amíg élek."

Tudod mit, Orbán Viktor?
Az anyád anyja is egy kurva volt, sőt, az anyád anyjának az anyjának az anyja is - ezer íziglen visszamenőleg, meg majd lesz az unokád révén felmenően az a sok kurva anyu
(csak annyi mentségem van, hogy állítólag, aki masszívan káromkodik - persze más feltételek is vannak - az qrvára intelligens)
anima
Szegény durbincs...
Mindenki magából indul ki.
50-es IQ?
anima
Tudom, hogy 125-ös IQ alatt nem illik viccelődni mások IQ szintjével.(egyszer volt 131 is, de már nem emlékszem, hogy ez, hogy sikerült - biztos toppon voltam)
De ezt nem is viccnek szántam...

Magyarországon ma két lehetőség van az évtizednyi ránk telepedett butaság szülte aljasság okán folyva:
Megbolondulsz, vagy bolondozol.
Pálinkás Pál
@anima: Hányok tőled...fogadok hogy nem beszéltél még afrikai "diákkal" aki itt tanul...ha nem hoznának pénzt még a felső tagozatba is nehezen ülhetnének be!!!
Ó..és azok az okos,művelt afrikaiak,igaz... a fejlett világ segélyei nélkül már a fele népesség felfordult volna az éhzéstől!!!
Nos ennyit...csak a tisztánlátás kedvéért!!
1magyar
Csakhogy ezek a legális utakon eddig is jöhettek és a 95 %-a nem felel meg ennek.
Nincs erről mit beszélni.
Desischado
Tiszta hülye, aki nem normális. orbán jár ebben az élen.
@anima: Ezt már csak viccel lehet kibírni, különben megbolondulnánk. Úgyhogy viccelj csak nyugodtan!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.