Rendőri akcióval véget ért a túszejtés a németországi Kölnben hétfő délután, az elkövető súlyosan megsebesült.

Kiderült, melyik országból származhat a kölni túszejtő
Fotó: Youtube

A szövetségi rendőrség Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezete közölte, hogy a túszejtő életveszélyes sérüléseket szenvedett a műveletben, és megkezdték újraélesztését. Rajta kívül egy túsz könnyebben megsérült. Az eset egy gyógyszertárban, a kölni főpályaudvar épületében történt kora délután.

A köli rendőrség este tartott tájékoztatóján német hírportálok beszámolói szerint elmondták, hogy a helyszínen megtalálták

egy 55 éves szíriai állampolgár igazolványát, akinek 2021-ig szólt a tartózkodási engedélye, és volt rendőrségi ügye kisstílű bűncselekmények, köztük lopás és kábítószerrel visszaélés miatt.

Nem teljesen biztos, de valószínű, hogy a kórházba szállított férfi az irat tulajdonosa.

A férfi először egy gyorsétteremben meggyújtott egy Molotov-koktélt, aminek következtében egy 14 éves lány égési sérüléseket szenvedett. Ezután a gyógyszertárba ment, túszul ejtett egy nőt és elsáncolta magát.

Szemtanúk elmondása szerint

az Iszlám Állam terrorszervezet tagjának mondta magát, amikor belépett a gyógyszertárba. Ezért a rendőrség nem zárja ki a terrorgyanú lehetőségét.

Egyelőre gyilkossági kísérlet és testi sértés gyanúja miatt indítottak eljárást.

A férfi egy lőfegyverrel, kempingezésre használt gázpalackokkal és gyújtófolyadékkal felszerelkezve sáncolta el magát, és amikor a rendőrök be akartak hatolni az üzletbe, megpróbálta felgyújtani túszát. Ezért a rendőrök tüzet nyitottak és több lövéssel eltalálták. Az még nem ismert, hogy lőfegyvere működőképes volt-e – hangzott el a tájékoztatón.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Nézd már...megint egy szír "menekült"!!! Migránsvédők...ő is mentális beteg???
Pálinkás Pál
Nézd már...megint egy szír "menekült"!!! Migránsvédők...ő is mentális beteg???
Pálinkás Pál
@Jozefina: És ezt miért linkelted be??? Talán nem a gyalogos volt a hibás??Mellesleg egy erőszakos bűncselekményt összehasonlítani egy balesettel,amit ráadásul az áldozat okozott,erős gyengeelméjűségre vall!! De náad migránsügyben ezt már megszokhattuk!!!
magyarbakancs
Migráns fogó játékot kellene játszani.Nem?
Aztán akit meg fogtak Repülő ejtőernyő és kész.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.