Az eltűnt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében napokban létrehozott szaúdi-török nyomozócsoport várhatóan szerdán átvizsgálja Szaúd-Arábia isztambuli főkonzuljának rezidenciáját, továbbá a külképviselethez tartozó gépkocsikat, mert ez a korábbi közlésekkel szemben kedd este mégsem történt meg – mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Ankarában újságíróknak.

Cavusoglu azt követően nyilatkozott, hogy Mike Pompeóval, a rövid munkalátogatásra Ankarába érkező amerikai kollégájával tárgyalt Hasogdzsi ügyéről.

Az amerikai külügyminisztert először Recep Tayyip Erdogan török elnök fogadta szerdán az ankarai Esenboga repülőtéren, mivel a találkozó után a török államfő közvetlenül Moldovába indult hivatalos útra.

Csak ma kezdhetik meg átvizsgálni az isztambuli szaúdi főkonzul rezidenciáját – Hasogdzsi két hete tűnt el, miután bement a konzulátusra

Recep Tayyip Erdogan török államfő üdvözli Mike Pompeo amerikai külügyminisztert Ankarában 2018. október 17-én. Pompeo Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró rejtélyes isztambuli eltűnése miatt látogatott Törökországba. Fotó: MTI/EPA//Török külügyminisztérium

A megbeszélésen jelen volt Cavusoglu mellett Hakan Fidan, a török hírszerzés vezetője, Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő, valamint James Jeffrey, az Egyesült Államok szíriai különmegbízottja is. A 35 perces megbeszélést követően Cavusoglu újabb 40 percig még külön is tárgyalt Pompeóval. Az amerikai külügyminiszter nem sokkal később repülőn el is hagyta Törökországot.

A török külügyminiszter szerint "hasznos és gyümölcsöző" volt a találkozó.

A török rendőrség a korábbi közlésekkel szemben kedd éjjel nem tudta elkezdeni a szaúdi főkonzul isztambuli rezidenciájának átvizsgálását, mivel a török-szaúdi nyomozócsoportból a szaúdi fél közölte, hogy nem tud csatlakozni a művelethez.

Ennek némileg ellentmond Cavusoglu beszámolója, amely szerint a főkonzul családjának jelenléte miatt nem volt házkutatás.

A hatóságok hétfő éjszaka a főkonzulátus épületét, ahol Hasogdzsinak nyoma veszett, már átvizsgálták. Az NTV török hírtelevízió kedden arról számolt be, hogy a vizsgálat során bizonyító erejű anyagminták is előkerültek, így majd a külképviseletet is átvizsgálják még.

Csak ma kezdhetik meg átvizsgálni az isztambuli szaúdi főkonzul rezidenciáját – Hasogdzsi két hete tűnt el, miután bement a konzulátusra

Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán nyomoz egy török rendőr 2018. október 15-én. Szaúdi és török szakértők átvizsgálják a főkonzulátust, mert Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró sorsa azóta ismeretlen, hogy október 2-án bement a külképviseletre. (MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

A szaúdi főkonzul néhány órával a rezidencia tervezett átkutatása előtt, kedd délután egy menetrend szerinti járattal elhagyta Isztambult, és hazarepült Rijádba.

Nagehan Alci, a Habertürk tekintélyes török hírportál publicistája szerdán azt írta, hogy a főkonzulnak csütörtökre szóló retúrjegye van, de fennáll a lehetőség, hogy nem tér vissza Isztambulba.

Az amerikai külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök felkérésére kedden még Rijádban tanácskozott az ügyben a 82 éves szaúdi uralkodóval és fiával, Mohamed bin Szalmán trónörökössel, a szaúdi politika tényleges irányítójával.

Pompeo szerdán újságíróknak tett nyilatkozatában azt mondta: biztosította a szaúd-arábiai vezetés, hogy az ország isztambuli konzulátusán eltűnt Hasogdzsi ügyében "teljes körű és átfogó" vizsgálatot végez, amely alól senki nem lesz kivétel.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement a konzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze.

Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni.

Török források szerint minden bizonnyal meggyilkolták, szaúdi részről ezt egyelőre nem ismerték be.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.