Az Egyesült Államok csökkenti a Hondurasnak, Salvadornak és Guatemalának szánt támogatások mennyiségét – jelentette be Donald Trump amerikai elnök hétfőn egy Twitter-bejegyzésben.

Az elnök azzal indokolta döntését, hogy az említett közép-amerikai országok

nem tudták megakadályozni állampolgáraikat abban, hogy elhagyják országukat és "illegálisan az Egyesült Államokba menjenek". "Elkezdjük megnyesni vagy jelentősen csökkenteni a hatalmas (...) támogatást, amelyet rendszeresen nyújtunk nekik"

- írta Trump.

Az amerikai elnök nehezményezte azt is, hogy szerinte a mexikói rendőrség és hadsereg képtelen volt megállítani az Egyesült Államok déli határa irányába haladó migránskaravánt, amelybe

"bűnözők és ismeretlen közel-keletiek" vegyültek.

Trump közölte azt is, hogy riasztotta az amerikai határőrséget és a hadsereget a karaván miatt, miközben a demokratákat okolta azért, hogy nem tudnak változtatni az amerikai bevándorlási törvényeken.

Az elnök a múlt héten kilátásba helyezte, hogy

lezárja az Egyesült Államok déli határát, és a határhoz vezényli a katonaságot, ha Mexikó nem állítja meg a guatemalai, hondurasi és salvadori migránsokat.

Az észak-hondurasi San Pedro Sula városból több mint egy hete elindult, mintegy 3000 emberből álló csoport egy része pénteken behatolt mexikói területére.

Mexikó később megnyitotta Guatemalával közös határát a migránskaravánban lévő nők és gyerekek előtt, és lehetőséget biztosított az országba történő legális belépésre. Vasárnapra virradóra tovább vonult az észak-amerikai ország területén a jelentések szerint immár 5000 fősre duzzadt menet.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

troppauerhumer
Jó fej ez a Trampli,csökkenti a támogatást ami az adott országok fejlődését,vagy csak fennmaradását szolgálja ,tehát nagyobb lesz a szegénység,a nyomor ,és ettől kevesebb lesz a kivándorló...aha,ja nem,...jó nagy feje van..,de tök üres...säggfej...
rokker33
@troppauerhumer: Egyik országnak vagy államnak sem kötelező adományozni pénzt idegen országnak!! Az USA régóta támogatja ezeket a primitív embereket csak a pénzt nem arra fordították gondolom amire szánták nekik! Az emberek 100 ezrei hagyják ott a jobb élet reményébe ami Trumpnak ugye nem tetszik.de érthető is hisz azért küldenek pénzt meg támogatást a többi országnak,hogy az emberek maradjanak ott!
Eriksson
Reszkess Amerika. Ha nem nyitod ki a bukszát, még többen kelnek útra.
troppauerhumer
@rokker33:Ez hülyeség! Imádom, amikor az USA beszél a bevándorlókról. Az egész nemzet bevándorlókból áll. :D
A nyomort kellene valahogy kezelni, kihozni az embereket a nyomorból...Tény, hogy a lakosság támogatása szükséges, például mexikóban sikereket értek el azok a civilek, akik megunták az állam tehetetlenségét és miliciába szerveződtek. Egyszerre léptek fel a bűnözők és a korrupt vezetők ellen. Vagy megérthetnék, hogy a nyomort nem fogják tudni kerítésekkel a határon kívül tartani.
A gazdag országoknak ténylegesen tenniük kell a nyomor ellen, különben nem 4000 ember, hanem 100 milió ember indul el a határok felé, és azt senki sem állítja meg!
Vhogy úgy mint az EU:
www.eca.europa.eu/Lists/ECADocuments/SR16_30/SR_HONDURAS_HU.pdf
Érdekes, mennyire egyforma egyes vezetők gondolkodása.
Migránsok, soros, terror. Megerőszakolják, elveszik.
Meg kellene az IQ-jukat mérni, talán egy bizonyos szint sajátossága ez.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.