A nők egyházi szerepének kiterjesztését, a melegek egyházi életbe való bevonását és a szexuális visszaélésekkel szembeni erélyesebb fellépést szorgalmazó zárójelentéssel ért véget szombat este a fiatalokról szóló püspöki szinódus a Vatikánban, háromheti tanácskozást követően.

Vatikáni szinódus: a melegeket is bevonnák az egyházi életbe

A szombat este közzétett, 167 fejezetet tartalmazó dokumentum a modern társadalmakat érintő számos kérdéssel foglalkozik a migrációtól kezdve a virtuális valóság veszélyén át, és olyan kényes témákat is érint, mint a melegek helyzete, vagy az egyházat megrázó pedofilbotrányok.

A dokumentum a nők egyházi szerepéről szólva úgy fogalmaz, hogy jobban be kell vonni őket a vezetői szinten történő közreműködésbe, hiszen az egyház e tekintetben "elkerülhetetlen változás" elébe néz. Mindazonáltal nem arról van szó, hogy a katolikus egyház megnyitná a nők előtt a pappá válás lehetőségét. A szöveg inkább úgy fogalmaz, hogy

a női hang hiánya szegényesebbé teszi a vitát és az egyház útját.

Ennél a fejezetnél tucatnyi ellenszavazat volt szinódusban, amelynek soraiba mindössze hét apácát hívtak meg, őket is szavazati jog nélkül.

A püspökök állást foglaltak amellett arról is, hogy a homoszexuális embereket nem szabad hátrányosan megkülönböztetni szexualitásuk miatt, hanem hitükben kísérni kell őket. "Isten minden embert szeret, s így tesz az egyház is" – olvasható az irat talán legtöbb vitát keltett fejezetében, amelyet 178 szavazattal fogadtak el 65 ellenében.

Az iratban emellett a püspökök leszögezték, hogy szigorú intézkedésekkel kell elejét venni a papok által elkövetett szexuális visszaéléseknek. A szöveg szerint nincs az a bűnbánat, ami ellenszerül szolgálna az áldozatok életét végigkísérő szenvedéseknek.

A zárójelentés felveti a "felelősség és átláthatóság" hiányát is a szexuális visszaélések eseteinek a feldolgozásával összefüggésben. A dpa német hírügynökség szerint ugyanakkor az iratból hiányzik a felelősség világos elismerése az évtizedeken át eltussolt, papok által elkövetett szexuális visszaéléseknél.

Bár a chilei, az amerikai, és németországi szexbotrányok nagy megpróbáltatás elé állították az egyházat, a szavazáson 208 támogató ellenében a szinódus 30 résztvevője voksolt nemmel a dokumentum "Igazságot keresni és bocsánatot kérni" címet viselő fejezete ellen.

Ferenc pápa a szinódus eredményeit összegző iratról tartott végszavazást követően az egyház egyfajta "üldöztetéséről beszélt". "Hevesen vádolnak minket" – jelentette ki anélkül, hogy a szexuális visszaéléseket említette volna. Mint mondta, az egyház nehéz időszakot él meg, "folytonos vádaskodásokkal" akarják bemocskolni. Az egyházfő ezért felszólította a püspököket, hogy védjék meg az egyházat az ilyen "üldöztetéstől".

A hírügynökségek szerint Ferenc pápa kijelentésével vélhetőleg Carlo Maria Vigano érsekre utalhatott, aki a papi pedofília eltussolásával vádolta az egyházfőt. Az egyházon belül azóta vita zajlik a követendő irányról a pápa konzervatív ellenfelei és az úgynevezett modernizálók között.

A Vatikánba 267 szinódusi atya érkezett a világ egyházmegyéiből az október 3-án kezdődött tanácskozásra. Az üléseken nyelvi csoportokban, a szinódust témáit tartalmazó munkadokumentum (Instrumentum laboris) pontjait dolgozták fel. Az eredményt magába foglaló zárójelentésről (Relatio synodi) a szinódus utolsó napján szavaztak. A találkozón 23 szakértő és 36 fiatal is részt vett, nekik azonban nincs szavazati joguk.

Ez volt a Ferenc pápa által vezetett harmadik szinódus.

A szinódus intézményét VI. Pál pápa vezette be: a pápa által összehívott püspöki gyűlés az egyház számára fontos és aktuális, a világban való tevékenységével kapcsolatos kérdéseket vitatja meg. Nem döntéshozó szervezet, de a szinódus zárójelentése alapul szolgál a pápa számára.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Tíz évig tipródott a Vatikán, hogy engedélyezzék az " Ifjú pápa" című szenzációs sorozatot..döbbenetes lehetett elolvasni az erre illetékes egyházi méltóságoknak a benyújtott forgatókönyvet..

Nos aki kíváncsi rá, mi is folyik ott, az vasárnap esténként követheti a Filmbox Extrán 21 órakor. Két részt mutatnak egy alkalommal. Asszem a mostani pápára is ráférne hogy ezt a sorozatot végignézze. Megtudná, hogy mi is történik a szűk környezetében(is)

Ebben a sorozatban nem szaroztak a készítők, nem tisztelték a méltóságok érzékenységét..
Clavigo
@Shikari: Szóval ,az ilyen tölcsérseggű szopóautómatákra is szüksége van a Zegyháznak,,mint amilyen te is vagy. Számodra ez egy nagy előrelépés..lehetőség,Gyagyás. Kicsit elhasználódtál már " köpöcsészeként " ,,a Lendvay utcában...
Klubtag
"...a női hang hiánya szegényesebbé teszi a vitát és az egyház útját..." és ennek felismeréséhez több, mint 2000 év kellett, nem kapkodták el...
Grafix69
Ugyan már hiszen ez év ezredek óta így megy. Amúgy meg a pedofilokat is bevehetik , vagy azzal még várnak kicsit?
Rockxy
Úgykell biza!
Bevonni hideget-meleget, aztán szép fokozatosan a prostikat és majd a rablógyilkosokat is.
nezelodo
Miért, nincs olyan keresztény kormány Európában amelyik megelőzte már a vatikáni elképzeléseket? A jövő az, hogy az alkotmánytervezetet is ilyen emberre bízzák. A jövő már elkezdődött!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.