Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolására a parancs a szaúdi kormányzat legmagasabb köreiből érkezett – írta Recep Tayyip Erdogan török államfő a The Washington Post című lap internetes oldalán pénteken megjelent véleménycikkében.

Erdogan cikket írt a The Washington Post-ba a szaúdi újságíró megölésével kapcsolatban
Fotó: Kovács Tamás/MTI

A Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös fényképével illusztrált cikkében a török államfő ugyanakkor felmentette az uralkodót, Szalmán bin Abdel-Azíz királyt a felelősség alól.

"Egyetlen másodpercig sem hiszem, hogy Szalmán király, a szent mecsetek őre rendelte el a Hasogdzsi elleni gyilkosságot"

- szögezte le a török államfő. Fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy "Törökország és Szaúd-Arábia kapcsolatai barátiak".

Összefoglalva mindazt, amit a Hasogdzsi-ügyről eddig tudni lehet, Recep Tayyip Erdogan kiemelte: Törökország mindent elkövetett, hogy az ügy valamennyi vonatkozására fény derüljön.

"A mi erőfeszítéseink eredményeként tudta meg a világ, hogy Hasogdzsit egy halálosztag hidegvérrel kivégezte, és az is megállapítást nyert, hogy a gyilkosságot előre megfontolt szándékkal követték el"

- írta az államfő. Hangsúlyozta: az események megértéséhez "más, nem kevésbé fontos kérdések" megválaszolására is szükség van.

"Hol van Hasogdzsi holtteste? Ki volt az a +helyi segítő+, akiről szaúdi tisztségviselők azt állítják, hogy neki adták át Hasogdzsi földi maradványait? Ki adott parancsot e kedves lélek meggyilkolására?"

- sorolta a megválaszolandó kérdéseket Erdogan. Hozzátette: sajnos, a szaúdi hatóságok visszautasították a válaszokat. Az elnök megjegyezte: tudnivaló, hogy a gyilkosság elkövetői a Szaúd-Arábiában letartóztatott 18 gyanúsított között vannak, mint ahogyan az is tudnivaló, hogy parancsra cselekedtek.

Erdogan mindazonáltal nem nevezte meg, hogy konkrétan kire gyanakszik. Fontosnak tartotta viszont megjegyezni, hogy bár a gyilkosság szerinte nem tükrözi Szaúd-Arábia hivatalos politikáját, de a Rijádhoz fűződő baráti viszony nem jelenti azt, hogy Ankara szemet hunyna az előre megfontolt gyilkosság felett. Elképesztőnek és elszomorítónak minősítette, hogy egyes szaúdi tisztségviselők megpróbálják takargatni az igazságot.

"A Hasogdzsi-gyilkosság egyértelmű és égbekiáltó megsértése volt a konzuli kapcsolatokról szóló Bécsi Konvenciónak. Az elkövetők megbüntetésének elmulasztása veszélyes precedens lenne"

- hangoztatta véleménycikkében Recep Tayyip Erdogan török államfő.

A szaúdi monarchiát élesen bíráló 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg, azután, hogy bement országa isztambuli konzulátusára, hogy a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
Ez egy korrekt cikk?
"A Hasogdzsi-gyilkosság egyértelmű és égbekiáltó megsértése volt a konzuli kapcsolatokról szóló Bécsi Konvenciónak. Az elkövetők megbüntetésének elmulasztása veszélyes precedens lenne"
anima
Ő már csak tudja, hogy kell kicsinálni embereket, akik nem értenek vele egyet.
A nagyobbik baj, hogy a The Washington Post ezt le is közölte.
Nem csak Magyarországnak, hanem az egész világnak annyi!
Tért nyert a nácizmus- újra.
Mióta nem vagyok gyerek, azóta sosem bírtam, amikor arról beszéltek az emberek, hogy "Tanulni a múltból."
Az emberek semmit nem tanulnak a múltból - legföljebb annyit, hogy újra visszahozzák a nyakunkra a múlt gyalázatát - újra és újra.
Hatalombitorlás a neve.
És ezért képesek minden ocsmányságra.
Mindig, örökké!
anima
Szépen, viccesen (?) akartam befejezni az ittlétem, de az undor erősebb.
Undorodom tőletek, ti mocskok.
Meg sem akarom érteni, ami motivál titeket, ti uralomra törők - embereket gyilkolva, főleg akik a saját népüket irtják.
És itt a válasz, hogy az oroszok miért nem támadnak másokat.
Pedig ez hülye felvetés volt, mert az oroszok évtizedekig tartottak rabigában más nemzeteket, és most is ezt teszik (Krím), de ők szeretik a saját népüket pusztítani, mint Orbán, a jó tanuló.

Ugye nem baj, ha most elmegyek hányni a sok álszent mocsok láttán?
Populisták?
Primitív getszik, akik nem a problémát oldják meg, hanem a meglévő problémából nyernek támogatókat - sőt, maguk generálják a problémát, hogy fennmaradhassanak, hogy erősödhessenek, hogy egyre több embert megőrjítsenek a maguk hasznára.

Gyűlölet?
Bennem is van már..
Gyűlölöm a gyűlölőket, a gyűlöletet szítókat!

@Commenter: Mi a cél?
Bolondot próbálsz csinálni belőlem?
Szíved joga,
De, ha nincs mögötte értelem, akkor mi végre?
Nem értem, hogy ezt miért kezdted el.

Azt ugye érzékeled, ha elkezdenénk vitatkozni, kicsit alulmaradnál?
Te szajkóznád amit gondolsz rosszul, én meg leírnám, ami van.
Mit szeretnél?
És újra: Mi a cél?

@Commenter: Te beteg vagy?
Vagy a rendszer kuszált össze-vissza mindent?
Én megvárom a válaszod.
De nem sokáig, mert pont ezzel van tele tököm - az idióta rendszerrel!
Commenter
@anima: Bolondot próbálsz csinálni belőlem?
Szíved joga,
De, ha nincs mögötte értelem, akkor mi végre?
Nem értem, hogy ezt miért kezdted el.

Azt ugye érzékeled, ha elkezdenénk vitatkozni, kicsit alulmaradnál?
Te szajkóznád amit gondolsz rosszul, én meg leírnám, ami van.
Mit szeretnél?
És újra: Mi a cél?
Klassz.

@anima: @Commenter: Gyűlölet?
Bennem is van már..
Gyűlölöm a gyűlölőket, a gyűlöletet szítókat!
@Commenter: Mi a cél?
Bolondot próbálsz csinálni belőlem?
Szíved joga,
De, ha nincs mögötte értelem, akkor mi végre?
Nem értem, hogy ezt miért kezdted el.

Azt ugye érzékeled, ha elkezdenénk vitatkozni, kicsit alulmaradnál?
Te szajkóznád amit gondolsz rosszul, én meg leírnám, ami van.
Mit szeretnél?
És újra: Mi a cél?
Bolondot próbálsz csinálni belőlem?
Szíved joga,
De, ha nincs mögötte értelem, akkor mi végre?
Nem értem, hogy ezt miért kezdted el.

Azt ugye érzékeled, ha elkezdenénk vitatkozni, kicsit alulmaradnál?
Te szajkóznád amit gondolsz rosszul, én meg leírnám, ami van.
Mit szeretnél?
anima
Te az én nevemben?
Hogy mered?

Franz Kafka

Na most zárt be a bazár!
Elegem van az összes beteg pöttyősegű buta magyarkodásból.
A magyarok azért vannak még mindig, mert gecik.
A csótányok is túlélik az atomtámadást.
Arra hivatkozni, hogy 1000 éve vagyunk, az nem pozitív.
A ,magyar mindent elvesztett, amit el lehet veszteni, és most is ez lesz - el fog veszteni mindent (ne azt nézd, hogy mit vesztett el, hanem azt nézd, mi lehetett volna, ha ez egy normális nemzet lenne)
Az ónbeteljesítő sírós-rívós bullshit béna gyászzene himnusza miatt.
Mindig utáltam, soha nem álltam fel.
Már gyerekként is érzékeltem, hogy itt valami nem stimmel, de felnőttként meg főleg nem vagyok kíváncsi rá.

Balsors?
Tépjen szét titeket, együgyű balfaszok!
anima
@Commenter: Beteg állat.

Nem szívesen írom ezt, de kezd itt elszabadulni valami.
Kezd elszabadulni valami?
anima
Oké. Legyen így. A nyakamba szabadult egy fideszes geci.
Én tudok beszélni rólad.
Szépen, meg nem szépen is.

Tehát ott tarunk, hogy önálló gondolatod nincs, mert egy fideszes geci vagy, és ezért ismételsz másokat.
Elhiszed, hogy eljutunk ennek a történetnek a végére?
Elemzésnek, profilozásnak hívják.
Nemsokára kiderül, hogy mi vagy, ki vagy.
anima
Miután írtam ennek a geci fideszesnek, megszűnt az internetkapcsolatom.
Meg vagyok figyelve.
Szét tudják kapcsolni az internetemet távolról.
Meg a jó kurva anyád!
Engem nem tudsz megfogni, mert egy becsületes kiscsávó vagyok,
De tudok berserker üzemmódba kapcsolni, ha úgy adódik.
Ha úgy adódik berserker üzemmódba kapcsolok - vágod, köcsög!?
Anyádnak kapcsold szét az internetét távolról, te hulladék fidesznyikes megfigyelő!
anima
Az IP címem?
Kend a hajadra!
De ha idejössz, én kenem a hajadra - csúnyán.
Ti mégis mi faszt képzeltek magatokról, gecik!?
Te azt hiszed tudsz mindent?
Én is azt hiszem, hogy tudok mindent.

A mindentudás egyeteme.
anima
Nekem nincs fegyverem.
Mindig a másét veszem el.
Aztán a fegyverhordozótól függ, a hogyan tovább.
Mert olyan vagyok?
Nem.
Mert olyanná tesznek a körülmények.
anima
Bakker, én démonokkal táncoló vagyok, nem gondolod komolyan, hogy egy szar-, hugy-, hányás-, ondószagú kretén idejön, és majd jól elbeszélgetünk az élet értelméről?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.