Jövő nyártól a világ hetedik legnagyobb légitársasága, a China Eastern várhatóan heti négy alkalommal közvetlen repülőjáratot indít Sanghaj és Budapest között – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sanghaji megbeszélései után a közmédiának adott nyilatkozatában.

Budapest-Sanghaj közvetlen járat indul jövőre

A tárcavezető kifejtette: Kína a világ legnagyobb turistaküldő országává vált, az ötéves előrejelzések szerint pedig az Európába irányuló kínai turizmus 70 százalékkal fog bővülni, ráadásul a kínaiak a legtöbbet költő turisták.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a turisztikai fejlesztéseknél elsődleges kérdés a közvetlen légi összeköttetés. Kínából Magyarországra azonban jelenleg csak egy városból, Pekingből lehet közvetlenül repülni.

A Magyarországra irányuló kínai turistaforgalom így is jelentős mértékben, az idei első nyolc hónapban 14 százalékkal nőtt, és az év végéig szóló előrejelzések szerint 250 ezernél is több turista jön majd Kínából Magyarországra – közölte a miniszter.

Rámutatott ugyanakkor, hogy Csehország esetében ez a szám meghaladja a félmilliót, a különbség oka pedig az, hogy míg Prágába három, addig Budapestre csak egy kínai városból lehet közvetlenül repülni.

Ez a helyzet azonban jelentősen javulni fog a China Eastern Sanghaj-Budapest járatával, az ugyanis nagy mértékben növeli majd a kínai turistaforgalmat Magyarország irányába, és lehetőséget ad – újabb áruszállítási kapacitásokkal – arra, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom tovább nőjön – mondta Szijjártó Péter.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Ahhoz képest, hogy Közép-Európa képviseletében zsibiznek Szlovákia SOROS elnök helyett, magad uram, ha szolgád nincsen-t játszadoznak, jelen esetben a családi TURISTAFORGALOM előmozdítása céljbúl!
desiro
Remélem az orbáncos és pereputtya rajta lesz az első gépen és eltűnik a Dél-Kínai tengeren...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.