Nyugállományba helyezik a német alkotmányvédelmi hivatal vezetőjét  a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal elnökét. Hans-Georg Maassen egy lapinterjúban mondottak miatt meneszti a belügyminiszter.

A szavak ereje: kijelentései miatt küldik el a német kémvezért

Fotó: AFP

Horst Seehofer elmondta: a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat számára emberileg is csalódást okozó vezetőjét arra az időre is felmentik feladatai alól, amíg lezárul a nyugállományba helyezési eljárás, mert nincs meg a bizalom az együttműködés folytatásához.

Kifejtette: Hans-Georg Maassen kifejezte sajnálatát egy lapinterjú miatt, amelyben kétségbe vonta, hogy külföldiek elleni hajtóvadászat történt augusztusban Chemnitzben egy német állampolgár halálához vezető késelés után, egy minapi beszédében viszont megismételte az üggyel kapcsolatos állításait, ami elfogadhatatlan.

Elfogadhatatlan módon az is állította beszédében, hogy radikális baloldali erők tevékenykednek a Német Szociáldemokrata Pártban, és naivnak nevezte a kormány biztonság-, és bevándorlási politikáját, amivel ugyancsak "átlépett egy határt" – mondta Horst Seehofer.

A Chemnitzben augusztus 26-n történt késeléssel az országba menedékkérőként érkezett embereket gyanúsítanak. Az eset demonstrációk sorozatához vezetett. Az emberölés napján tartott első, nem bejelentett tüntetésen és egy nappal később egy bejelentett demonstráción számos erőszakos bűncselekmény történt, amelyeket a német nyilvánosságban az elkövetők idegenellenességének és szélsőjobboldali, jobboldali radikális nézeteinek tulajdonítanak.

Hans-Georg Maassen a Bild című lapnak nyilatkozva kétségbe vonta egy videofelvétel eredetiségét, amelynek alapján számos német politikus, köztük Angela Merkel kancellár hajtóvadászatként jellemezte a Chemnitzben történteket.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.