A magyar vállalatoknak lesz helyük Kínában – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) felállított magyar országpavilont megnyitó beszédében.

Orbán Sanghajban: magyar cégek megtalálhatják számításaikat Kínában

Kínai látogatása zárónapján a kormányfő a kíséretében lévő tárcavezetők – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter – jelenlétében nyitotta meg az expó egyik díszvendégeként kiállító Magyarország pavilonját, ahol az érdeklődők például magyar élelmiszerekkel ismerkedhetnek.

Orbán Viktor szerint büszkeségre ad okot, hogy sikerült áthidalni a Magyarország és Kína közötti hatalmas távolságot, ennek eredményeként ugyanis magyar vállalatok megtalálhatják a számításaikat Kínában.

Felidézte hétfői tárgyalását Hszi Csin-ping kínai államfővel, akivel abban maradtak – mondta –, hogy

közösen fogjuk építeni azt a jövőt, amelyben a magyar cégeknek is lesz helyük majd Kínában.

Orbán Viktor azt is megjegyezte, hogy "a legmagyarabb kínai város" címet Sanghaj érdemli ki, a besztercebányai születésű Hudec László építész ugyanis számos nevezetes épületet tervezett a kínai városban. Sanghaj kulturális lenyomatán rajta kívül más magyarok munkájának az eredménye is ott van – tette hozzá.

A sanghaji expót több mint 130 ország és térség, köztük Magyarország részvételével rendezik meg, a november 10-éig tartó eseményen mintegy 2800 cég állít ki. A külföldi díszvendégek Magyarország mellett: Brazília, Kanada, Egyiptom, Németország, Indonézia, Mexikó, Pakisztán, Oroszország, Dél-Afrika, Vietnam és Nagy-Britannia.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Tehát a kommunista ország nekünk baráti ország.
Hogy is van ez? Itthon ellenségnek számít, akit lekomcsiznak, kint meg barátnak?
Jó a gyomrotok, fidesz-fanok!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kookas
húgy is van már nem a szú a befutó?
Jozefina
A magyar cégeknek itthon kellene olyan környezetet teremteni, hogy biztonságban legyenek és munkahelyeket teremtsenek, lehetőleg nem minimálbérre kényszerítve!!!
Eladott Ország
Az EU keleti blokkjában Magyarország 2010-ben még az 5. helyen állt gazdasági fejlettsége alapján, azóta viszont – minthogy Észtország és Litvánia is megelőzte az egy főre vetített GDP szerint – lecsúszott a 7. helyre. Értem én, hogy a politikai kozmetika nevű iparágnak nincs manapság nagyobb reklámarca, mint ez az ember, aki még soha nem hazudott, de amit művel, egyszerűen köpedelem. A V4-es tagországok között Magyarország az örök negyedik, vagyis igen sok területen a V4-ek seregeit hajtja. Orbán faéket megyszégyenítő gőzmozdony érvelésével szemben a gazdasági növekedés éves üteme alapján Magyarország tavaly mindössze a 9. helyen végzett az EU 28 tagállama között. Az iparág azonban dübörög tovább: az euroszkeptikus kormánypropaganda új fokozatra kapcsol, amennyiben országjárásba kezd az állampárt (Nógrádi már bőven elkezdte) annak érdekében, hogy az elhajlított valóságból egy pillanatra se zuhanjon ki a populáció.
volvós
Na végre egy alacsonyabb és soványabb Államfő !!!
papa.49
Na idefigyelj te cigány geci, a kínaiak akkor állnak velünk szóba ha valamiből legalább egy konténer hajónyit veszünk, a mi cégeink BE SE TUDNAK JUTNI KÍNÁBA, MIÉRT, MERT 3X 5 X drágábban termelünk, mint ők, ILYEN EGYSZERŰ !!!
Mondok egy igaz történetet, történt 2007. ben a kft. vezetője kint járt Kínában az egyik targoncagyárban, hogy szerződést kössön velük... A kínai feltétel az volt hogy évi 10 ezer darabot értékesítsünk az árujukból, ehhez tudni kell abban az évben kb. 2-3 ezer darab új gép talált gazdára a teljes magyar gazdaságban, és ebben benne voltak az igen fejlett német, svéd, amerikai gépek is, éa a mennyiségből már akkor 50 % százalékos részesedéssel, az üzlet természetszerűen NEM JÖTT LÉTRE !!!
A város ahol ez az üzem van 10 millió lakosú ,,kis kínai település,, !!!
Hát ennyit a nagy hatású KIRÁNDULÁSRÓL, szemmel látható már gyógyult a mosónő képesfele a Sargentini jelentés után kapott ,,szemrehányásból,, !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.