Megválasztotta a bajor tartományi gyűlés (Landtag) kedden tartományi miniszterelnöknek Markus Södert, a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát.

Megválasztották bajor miniszterelnöknek Markus Södert

Markus Söder, a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa, miután megválasztotta őt a bajor tartományi gyűlés (Landtag) tartományi miniszterelnöknek a bajor parlamentben, Münchenben 2018. november 6-án. Fotó: MTI/AP/Matthias Schrader

A CSU és koalíciós társa, a Szabad Választók (FW) pártja együtt 112 mandátummal rendelkezik a 205 fős Landtagban, és 111 képviselőjük vett részt az ülésen. Markus Södert 110 szavazattal választották meg kormányfőnek a titkos választáson, vagyis egy kormánypárti képviselő nemmel szavazott vagy tartózkodott.

A miniszterelnök első beszédében összefogásra szólított fel, kiemelte, hogy politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek Bajorországért kell dolgoznia. A kemény választási kampány után "új stílusra" és a kölcsönös tiszteleten alapuló munkára van szükség. A parlamentarizmust nem egymás szidalmazása erősíti, hanem a közösség előtt álló feladatok legjobb megoldásáért folytatott vita – mondta Markus Söder.

Hangsúlyozta, hogy a választópolgárokkal is együtt kell működni, és nem "felülről diktálni nekik, hogy mit csináljanak és hogyan viselkedjenek".

A CSU az október közepén tartott Landtag-választáson az első helyen végzett, a szavazatok 37,2 százalékát szerezte meg, de támogatottsága 10,4 százalékponttal gyengült az előző, 2013-as választáson szerzett 47,6 százalékhoz képest, és a leggyengébb eredményt érte el az 1950-es 27,4 százalék óta. A párt így elveszítette abszolút többségét a müncheni tartományi gyűlésben, és koalícióra kényszerült.

Az új kormány miniszterei november 12-én teszik le esküjüket a Landtagban. A kormány pontos összetétele még nem ismert, de az tudható, hogy a hétfőn aláírt koalíciós szerződés alapján az FW három minisztériumot kap – a gazdasági, energiaügyi és területfejlesztési, a környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi, valamint a kulturális tárcát –, és megalakítanak egy új minisztériumot, amely a digitalizációval kapcsolatos feladatokkal foglalkozik majd. Markus Söder ez után ismerteti majd kormányának programját.

Markus Söder idén március óta miniszterelnök Bajorországban, Horst Seehofert váltotta, aki belügyminiszter lett az akkor megalakult szövetségi kormányban, de CSU-elnöki tisztségét megtartotta.

A Bajorországot rendszerint egyedül kormányzó CSU-ban kudarcként értékelt választási győzelem óta egyre többen bírálják a pártelnököt. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a pártelnöki tisztséget.

Horst Seehofer közölte, hogy az új tartományi kormány november 12-i hivatalba lépése után nyilatkozik arról, hogy miként kívánja folytatni pályafutását.

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
libellle
ès legjobban utált politikusnak seehoferrel együtt. Ez egy öntelt, seehoffer pedig elmebeteg
kokopelli
@libellle: ..passzolna a Fidesz-hez! (;-)
desiro
@durbincs: na akkor gyorsan vedd meg a sírhelyed!!!
kokopelli
@libellle: (19:28)
Az általa pártolt "Alkotmányvédelmi Hivatalvezetőt" is lapátra kellett neki tennie,
mivel nem volt tiszta a jelentése! Sajnos sok lóvéba kerül,mert mint "hivatalnok"
jár neki a lóvé,addig ameddig ő akarja,ami nála nem nyugdíj ,hanem "állami-
pension"!
libellle
@kokopelli: Na der hülye seehofernek menestenie kelett maaßent mer az is egy hülye jobbradikalis. A seehofen csak nyögött amikor kérdezték tölle, vegül is mi az álláspontja arról ,hogy lenyugdijjazta a verfassungsschutz föbolondját.
desiro
@durbincs: Neked meg nincs agyad, mert a féreg is éhen halt a koponyádban!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.