Erősödik az ellenállás a Német Kereszténydemokrata Unióban (CDU) az ENSZ globális migrációs csomagjával szemben, ezúttal a párt parlamenti (Bundestag-) képviselőinek egy csoportja bírálja a tervezett megállapodást – írta kedden a Die Welt című német lap.

Németországnak nem szabad csatlakoznia a megállapodáshoz, mert a jelenlegi formájában sok kérdést nyitva hagy, és nem választja szét egymástól a menekültügyi migrációt és a gazdasági bevándorlást

- mondta a Die Weltnek a csoport vezetője, Marian Wendt.

Hangsúlyozta, hogy tárgyilagos vitát kell folytatni a csomagról, mert csak így lehet megakadályozni, hogy továbbra is "valótlanságokat állító jobboldali populisták legyenek a hangadók" – tette hozzá a CDU politikusa.

A megállapodásról a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös frakciójának keddi ülésén tárgyalnak. Az ügyet a frakció új vezetője, Ralph Brinkhaus emelte napirendre, miután többen kifogásolták a csomagot és a kormány magatartását.

Fenntartásait hangoztatta mások mellett a CDU egyik elnökjelöltje, Jens Spahn, aki egy hét végi interjúban sürgette, hogy ne csak a kormány foglalkozzék az üggyel, hanem a CDU/CSU Bundestag-frakciója is. A Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte: csak olyan megállapodásról lehet szó, amelynek révén "Németország megőrzi szuverenitását a migráció irányításában és korlátozásában".

Michael Kretschmer, Szászország tartomány CDU-s miniszterelnöke ugyancsak a napokban egy lapinterjúban felelőtlennek nevezte a kormány hozzáállását. Mint mondta, "populisták tiltakozási hullámot tudtak elindítani hamis állításokkal, mert nincs nyilvános vita erről a nemzetközi megállapodásról".

"Hogyan lehet ennyire technokrata módon eljárni egy ilyen érzékeny ügyben?" – fogalmazott a tartományi kormányfő a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban közölt interjúban.

Hozzátette:

a szövetségi kormánynak éppen azt kellene megtanulnia a 2015-ös menekültválságból, hogy a migráció ügyében "a lehető legnagyobb átláthatóságra, információra és vitára van szükség a parlamentben és a nyilvánosságban".

A megállapodást a Bundestag pártjai közül csak a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) utasítja el egységesen. A szövetségi kormány menekült-, és bevándorlási politikájának bírálatára összpontosító ellenzéki párt társelnöke, Jörg Meuthen szerint ENSZ globális migrációs csomagja "áttelepítési program a szegénység elől menekülő gazdasági bevándorlók számára", ezért Németországnak nem szabad csatlakoznia.

A Bundestag csütörtökön az AfD kezdeményezésére vitát tart a csomagról.

A kormány álláspontja szerint a megállapodás Németország érdekében áll, mert legfőbb célja az illegális migráció visszaszorítása. A kormány részéről azt is hangsúlyozzák, hogy a csomag csupán egy politikai szándéknyilatkozat és nem nemzetközi szerződés. Ezért nem is teremt jogi kötelezettségeket és nem érinti a csatlakozó országok nemzeti szuverenitását.

Az egyezményt – hivatalos nevén Globális megállapodás a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról – decemberben fogadják el az ENSZ marokkói csúcstalálkozóján.

Az elfogadás folyamatából kilépett az Egyesült Államok, Ausztrália, Magyarország és Ausztria, és a távozást mérlegeli a többi között Lengyelország.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.