Lengyelországban kétszeresére emelik a legalacsonyabb nyugdíjakat és a rokkantak ellátását. Így már százezer forintnak megfelelő összegnél többet hoz nekik a pénzes postás. A lengyel kormány 2019-ben egyszeri emeléssel növelni akarja a legalacsonyabb nyugdíjakat és a rokkantak járandóságát - idézte a Business Insider Polska az hivatalos tájékoztatást. Az indoklás szerint dacára az elmúlt években végrehajtott kedvező változtatásoknak, a jelenlegi összegek nem elegendőek az érintettek létfenntartási költségeinek fedezésére

Forrás: napi.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
@RonaGyuri: Pl. Lengyelországban a nők elmehetnek hatvanévesen nyugdíjba mindnyájan, nemcsak a kivételezettek. A fizetések is magasabbak mint nálunk. Mikor a kint élő magyar ismerősünk élettársa meghalt, segélyt kapott a lengyel államtól. Itthon a kórházban éjszaka elhunyt hozzátartozónk után már másnap délelőtt ott álltunk a pénztárnál és fizettünk a hűtésért és az öltöztetésért...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Másik, nagyon másik világ! Nem csak Putyin seggéről más a hozzáállásuk! =))
Eriksson
Kérdés, hogy miért lett alacsony a nyugdíjuk? Azért mert kevés volt a jövedelmük, vagy mert nem fizettek hozzájárulást? És mi lesz azokkal, akik tisztes munkával, tisztes befizetés mellett érték el a százezer forintnak megfelelő összeget? Azoknak is lesz emelés?
emerencia
@RonaGyuri: Pl. Lengyelországban a nők elmehetnek hatvanévesen nyugdíjba mindnyájan, nemcsak a kivételezettek. A fizetések is magasabbak mint nálunk. Mikor a kint élő magyar ismerősünk élettársa meghalt, segélyt kapott a lengyel államtól. Itthon a kórházban éjszaka elhunyt hozzátartozónk után már másnap délelőtt ott álltunk a pénztárnál és fizettünk a hűtésért és az öltöztetésért...
Eriksson
@emerencia: Úgy tudom, hogy itthon már 58 évesen is elmehetnek nyugdíjba a hölgyek. Sőt, vannak akik még korábban, ha meg van a negyven ledolgozott évük.
emerencia
@Eriksson: Sőt, 54 éves hölggyel is találkoztam már aki elment nyugdíjba. Abba a bizonyos női 40 évbe nem számít bele a nappali iskola és a regisztrált munkanélküliség sem. (A férfiak/nők öregségi nyugdíjába igen.) Aki a rendszerváltást megszenvedte (másfél millióan voltunk az utcán a rendszerváltás után a zárt munkapiacon NEM a saját hibánkból!!!) az öregen is szenvedhet. A tanulást is büntetik. Az orbáni illib ugyanis nem ismeri el, hogy az exszocialista országokban némileg keményebb volt az életünk a jóléti állam polgárainál. Más országokban van rugalmas nyugdíjbamenetel vagy alacsonyabb korhatár. (A német munkavállalók fele pl. 62 éves korában elmegy nyugdíjba úgy, hogy nem kell az öregkori nyomorúsággal számolnia.) Nálunk senkit nem zavar, hogy a munkavállaló férfiak és nők jelentős többsége akkor is munkára van kötelezve 62 éven felüli életkorban, ha már nem bírja. Orbán világában nem létezik a biológia.
Eriksson
@emerencia: Aki tanul és amíg tanul, nem végez konkrét munkát, nem fizet nyugdíjjárulékot, azért nem számít bele a szolgálati időbe.
A rendszerváltáskor sokan örültek, hogy munkanélküliek lettek, mert két évig kapták a segély úgy, hogy nem volt elvárás a munkahelykeresés. Nagyon sokan ki is használták ezt a lehetőséget.
Jössz a szokásos orbáni gonoszsággal, holott ha utánanézel akkor láthatod, hogy a keleti, nyugati, északi és déli államokban mindenhol emelkedett a nyugdíjkorhatár, mert nőtt az átlagéletkor. És nincs olyan, hogy a hölgyek negyven év után nyugdíjba mehetnek, ez csak Magyarországon van, az "orbáni illib" -nek köszönhetően.
Feltételezem, hogy aki nem bír dolgozni, annak meg van a lehetősége, hogy egészségi állapotától függően idő előtt nyugdíjazzák.
kokopelli
@emerencia: minden országnak meg van a saját nyugdíjtörvénye,amit időnként
megváltoztathat! Izgalmasan olvastam az itteni szakértők csalhatatlan véleményét,
ismereteit a külföldről!Sokan nem ismerték a dolgokat,de állították! Ennyi! ;-))
görbetükör
@Eriksson: "Feltételezem, hogy aki nem bír dolgozni, annak meg van a lehetősége, hogy egészségi állapotától függően idő előtt nyugdíjazzák."
No, ennek azért nézz utána picit. Most zajlik a rokkantak járulékának törvénytelen elvétele, ami az "orbáni gonoszság" miatt jött létre.
A rendszerváltozás után sokan nem örültek a munkanélküli segélynek, mert sok munkahely szűnt meg és sokat rúgtak ki. És az idősek már nehezen találtak munkát.
Szóval a munkakerülés a politikusokra jellemző, nem az átlagemberre. Picit azért cizelláld a mondanivalódat!
emerencia
Az öregségi nyugdíjba beleszámít az iskola, csak a női negyvenbe nem. Milyen alapon rágalmazol meg azzal sokakat, hogy örültek anno, hogy munkanélküliek lehettek? Ez szerinted jogalapot képez arra, hogy most öregeket dolgoztassanak??? (Nekem pl. itt keleten életem legszörnyűbb időszaka volt, nem szórakozásból voltam munkanélküli, ráadásul még a lakásunk is veszélybe került a kamatadó miatt és még a végén az tb. ellátásomat is elvették.) Elvárás volt a munkahelykeresés, de NEM VOLT munkahely!!! Rendszeresen jelentkezni kellett a munkaügyi központban de ők sem tudtak segíteni mert még egyszer leírom, hogy mindenki értse: NEM VOLT MUNKAHELY. Élete teljében az embert kitaszították a társadalomból, és most öregen dolgoztatják.

Értsd már meg végre, hogy más országokban nem azt jelenti a nyugdíjkorhatár mint nálunk.

A románoknál pl. mostanában hoztak törvényt arról, hogy a 61 éves nők eldönthetik, hogy nyugdíjba mennek vagy dolgoznak tovább. (Nyilván akinek jó állása van az dolgozik tovább, aki pedig szenved valami miatt az el fog menni nyugdíjba.) Nemcsak a román kormány által meghatározott nők egy önkényesen meghatározott része mint nálunk, hanem minden nő. Az átlagéletkor Magyarországon nem nő, hanem csökken. Erre én nem hivatkoznék, hiszen a rossz életviszonyok és egészségügy miatt sokan meghalnak olyanok akiknek még nem kellett volna. :-((( Szebben látod a magyar rögvalóságot mint amilyen. Pl.Vajon hány rokkant halt már meg 2001 óta az orbáni illib embertelen politikája miatt? Aki pedig dolgozik, öregen, betegen is fogja be a száját akkor is, ha egészségesen is strapás a munkája mert egyszerűen be sem jut a szakorvoshoz hónapokig. Senkit nem érdekel, hogy addig él-e hal-e, milyen fájdalmakkal húzza az igát. Rehabilitáció nincs. Orbánéknál üdvös az idősebbek halála, hiszen meg lehet vele spórolni az egyre távolodó nyomornyugdíjakat.
görbetükör
@kokopelli: Pontosítok: Most zajlik a rokkantak járulékának törvénytelen elvétele miatti vizsgálat...
görbetükör
@Eriksson: @kokopelli: bocsi, az igazítást Erikssonnak szántam!
Eriksson
@emerencia: @görbetükör: A tapasztalataimat írtam le.

A törvények nem személyre szabottak. Az átlagtól eltérő esetek külön elbírálás alá esnek.
emerencia
@Shikari: A fasisztoid jellegű autokráciákban a társadalom egy kis részét felemelik, a többit eltapossák. Aki éppen nincsen jókor jó helyen, az így járt és kész.
emerencia
@Shikari: Bocsánat, az előbbi hozzászólásomat @Eriksson: -nak szántam.
Ábel
@Eriksson:A rendszerváltáskor 1,5millió munkanélkülivel tetőzött a létszám. Semmilyen munka nem volt általában, és ezt értsd is úgy. Gyárak, cégek százat számolták fel, a miénket a szemem előtt lopták szét, csak azért mert nekem kellett egy csomó mindent leadminisztrálni. Emberek tömegeinek esett ki évekre a szolgálati idejük. Ne haragudj de aljas dolog, még feltételezni is hogy orvosi ellátás és munka nélkül boldogok lettek volna. Csak az elején kapták két évre a munkanélküli segélyt, aztán jöttek a módosítások, hogy a végkielégítés összegének elfogyásáig, be sem lehetett jelentkezni a munkaügyi központba. Nekem hatalmas szerencsémre, az apám régi munkahelyére két hét múlva felvettek a műsorszolgatatásba. Az egész környék hitetlenkedett. A másik hozzászólásodra, valóban, öregségi nyugdíj előtt egészségi okokból abbahagyhatja, de NINCS már rokkant nyugdíj, fővezérünk megszüntette, rehabilitációs járadék van, szerencsés esetben talán 30000 forintot is kaphatsz, aztán élj meg belőle. Éppen most olvastam, hogy a letépett karu tésztagyári dolgozónak most szüntették meg ezt is, mert a gerince nem károsodott. Hogy a fél keze már nincs, kit érdekel. Ott van a másik...
emerencia
@Shikari: Határozott válaszom: NEM, semmiképpen nem szabad a fasizmust újraéleszteni!
A lumpen, trükköző rétegeket én sem szeretem és úgy gondolom, hogy egy emberszabásúbb társadalomban jelentősen csökkenthető lenne a létszámuk.
kokopelli
@görbetükör: No problem!Nekem az a tapasztalatom,hogy a nyugdíjhoz közeledő
"dolgozók" még a saját hazájukra vonatkozó nyugdíjtörvényt ill. annak furfangjait
sem ismerik eléggé!A családom sokszor hallott vitájából következtettem erre!A só-
sgornőm,az öccse a nejével,a bratyóm és a "többi csatolt részek" ölre mentek a nagy
vitában!Itt meg olvasom a külföldi országok nyugdíjazási "szokásait"! Mindig azt mond-
tam,hogy nem azt az embert kerülöm aki mindent tud,hanem azt aki mindent JOBBAN tud! ;-)
Eriksson
@Ábel: Kollegáim között volt olyan is, aki félmillió forint végkielégítést kapott. Egyik a lánya lagzijára, a másik lakásfelújításra költötte. Volt, aki vállalkozásba kezdett, volt aki maga se tudja mire költötte. Én nem kaptam semmit, mert az új tulaj úgy döntött, hogy racionalizál ugyan, de továbbra is alkalmazni akar. Akkor még kissé irígykedtem is, de azt gondoltam, hosszú távon talán én járok jobban. Most újragondolva semmiképpen, kizárólag nyugdíj szempontjából.
emerencia
@Shikari: Az nem úgy van ám egy civilizált társadalomban, hogy aki szerencsétlen élethelyzetbe kerül valami miatt azt hagyják nyomorogni, idő előtt elpusztulni. Emberek vagyunk! Most ez a helyzet nagyon sok esetben Magyarországon, akár hibás az illető, akár nem. Ezért fasisztoid jellegű ez a társadalom gyakorlatilag. Ennek kellene véget vetni mert a következmények azokat is előbb-utóbb elérik, akik azt hiszik, hogy helyes dolog szenvedő embertársainkat magára hagyni.
RonaGyuri
@Eriksson: az én ismeretségi körömben sokan, nagyon sokan voltak, akiktől az imádott félistened vette el a végkielégítést, szabadságmegváltást és a felmentési időre jár pénzüket!!! =))
emerencia
@Eriksson: Mi viszont több évtizednyi szolgálat után kerültünk végkielégítés nélkül az utcára a seregből '91-ben. Ez volt a közpénzlenyúlás egyik akkori formája. A kutya nem ugatott értünk. Ha akkoriban létezett volna az un. szolidaritás, talán most lenne aki érdemben tudna szólni azokért akiket mostanában rúgnak ki a köz szolgálatából.
emerencia
@Shikari: Ők megkapják azt amit megérdemelnek vagyis a sitten való ellátást. Ennél többet én sem kívánok nekik.
papa.49
Kontár elkurmány LEHET UTÁNOZNI A LENGYELEKET !!!
Eriksson
@emerencia: Én erről nem tehetek. Miért rajtam kéred számon?
tulipan
@Shikari: Hülye Takony!! Látszik, hoy semmit nem tanultál! Te agyatlan narancsos szajkó!!
tulipan
@Eriksson: Istenkém, de szép is lenne, ha valakinek leírok valamt, az rögtön SZÁMONKÉRÉS lenne...!
Eriksson
@tulipan: ??? Emerenciának írtam, nem neked. Ne bántsuk egymást, nincs miért.
Aki Én
@Shikari a beteg: te ennyi ésszel hogy találsz haza?
...ja, tudom. Bentlakásos intézményben laksz.
emerencia
@Eriksson: 12:38-ra Nem kérem számon rajtad, csak fel szerettelek volna világosítani arról, hogy nem mindenkinek fenékig tejfel az élete a rendszerváltás óta sem. (Azelőtt minden hibája mellett emberségesebb volt.)
emerencia
@Shikari: 12:55 Akkoriban nagyon sokan nem tehettek arról, hogy kevesebbet tettek be azokban az években a közösbe. Azért kellett másfél millió embernek az életét tönkretenni, hogy a magyar gazdaságot lenyúlók szabadon gazdagodhassanak. Nos, tőlük kérd számon, hogy hová lettek a rablóprivatizáció alatt lenyúlt pénzek, ne azoktól akik akkoriban és most is idősb korukban azért szenvednek, hogy a rajtuk élősködök még jobban gazdagodhassanak.
tulipan
@Eriksson: Ezzel bántottalak? Hiszen csak sóhajtottam! :)
Eriksson
@emerencia: Én is így gondolom. Kevés ember van aki szerencsésnek mondhatja magát. Főleg a mi korosztályunkból, akik átélték a rendszerváltozást. Kezdve a privatizálással, a Bokros csomaggal...
csipetke
Nem a mai kisnyugdíjas tehet arról,hogy a munkája sosem volt megfizetve,azaz,rusztikusan:-szaré-húgyé dolgoztunk,és nyilván nem tehetünk arról sem,mennyi nyugdíjjárulékot vontak le.Aki ledolgozta a negyvenegynéhány évét,és bőven 100 ezer alatt van a nyugdíja,annak igenis kompenzálni kellene.De nálunk az nem fog előfordulni,mint a lengyeleknél,mert orbán úgy viszonyul a közpénzhez,mintha a sajátja lenne
papa.49
@csipetke: Jól látod, itt csak a bértollnokok nem értik a lényeget !!!
Különben nem a más nyugdíja a sok nekem, hanem az enyém kevés !!!
emerencia
@Shikari: tegnap 12:55 Jut eszembe, idegenország (Ukrajna) gyakorta még magyarul sem tudó polgárai akik SEMMIT nem tettek be a magyar költségvetésbe milyen alapon kapnak Magyarországtól busás nyugdíjat? Ők is lumpenek? (A szerződés amire hivatkoznak a SZU megszűnésével már nem érvényes.) Ezért szenved a határon belüli magyar, dolgozik kényszermunkán öregen, betegen vagy nyomorog, ha már nem tud dolgozni akkor is, ha sok évtized tisztességes adó és járulékfizetői múlt áll mögötte.
emerencia
@Shikari: tegnap 15:18 Azért keverem bele a privatizációt mert a legtöbben amiatt vesztették el az állásukat mert privatizáció címén le lett nyúlva a munkahelyük és NEM volt másik. Ráadásul akkoriban még nem volt nyitva a nyugati munkapiac. Az a baj, hogy nagyon sok tisztességes embert hoztak olyan helyzetbe, amit te most lumpeneknek nevezel. Aki akkor szívott önhibáján kívül, az öreg korában sem érdemel kegyelmet a fasisztoid illiberális rendszer szerint.
Ábel
@Shikari: Akkor vegyük sorra:
Művésznyugdíj havi 127000
Ukrán nyugdíj: havi 150-300000
Nemzet művésze nyugdíj: havi 700000
Smidt Palibácsi elnöki nyugdíja élete végéig, miközben le kellett mondania?
Nők40 nyugdíj: évi 200milliárd a közpénzből
Ezek a korábbi TB befizetésből nem fedezett nyugdíjak, bizonyára még van több is.
emerencia
@Ábel: Ezeknek a pénzeknek és amit még nem írtál le, kellene fedeznie az emberhez méltó magyar nyugdíjakat, valamint a szociális, egészségügyi és oktatási rendszert. Mivel orbániában már nem nyugdíjjárulékot, hanem adót fizetünk, arra költik amire akarják. (PL. amiket felsoroltál és ezen kívül is sok haszontalanságra.)
emerencia
@Shikari: tegnap 08:28 Még mindig azt képzeled, hogy egy társadalmi csoport kollektív degradálása fogja felvirágoztatni az országot? Megsúgom, nem fogja. Az ilyen érvek csak egyre inkább gyorsítják a félistened és híveinek csúfos végégének eljövetelét.
emerencia
@Shikari: tegnap 9:00 Olvass! Ott a gugli előtted, kellemes böngészést kívánok.
tulipan
@Eriksson: Rosszul tudod, 4 0 év munkaidő- 3- gyerek!= 8 áv!
tulipan
@durbincs: Mi van, Te narancsos seggnyaló haflfarok Sügér? Mia hézeg ott a Ploesti bányakecóban? Már megint kevés a napi nyakalnivaló. bányalóvizeletpáleszed, vagy az ivőhaver, a Shikari hiányzik???
@Durbincs: Te csak @csak húgy...: vagy tán, kula-szat is ?
emerencia
@Shikari: Addig jár a statuáló kormány a kútra míg meg nem törik. A tisztességes, törvénytisztelő embereket törvényszegőkké, normákat felrúgó társadalmi csoportokká degradálva csak ideig óráig lehet statuálni, keménykedni, odavágni, félelemben tartani, nyomorba kényszeríteni. Egyszer minden fasisztoid mentalitású hatalomnak vége lesz és akkor fordulhat ám az unortodox, illiberális, konzervatív megélhetési keresztény kocka...
tulipan
@Shikari: Hja, a TE IMÁDOTTAD átlal vezetett Orbanisztán, már csak ilyen, imádjattal MŰVELI a populista, "illiberális'"demagiát!! Miért vagy meglepve???
Eriksson
@tulipan: 06:50 Nem értem kristálytisztán, hogy mit akarsz mondani.
relatív
Így beleavatkozni egy nyugdíj-értelmezésbe nagyon nem törvényes. A nyugdíj mértéke egyenlőnek kell lennie mindenkire nézve, az egyes - bármennyire IS nehezen élők - személyek egymáshoz viszonyított kiemelése a rendszer összeomlását jelenti. A szociális támogatást más lehetőség révén kell biztosítania egy államnak, amennyiben legálisan, törvényszerűen működik!

Az ilyen ' beavatkozás ' a munkában foglalkoztattak egyenlőségét - egyenlő elbírálását -kérdőjelezi meg érdemtelenül, gondoljunk csak bele !!!
Eriksson
@Shikari: 08:28 Kiegészítésül a hsz-odhoz: A kádári redszerben mindenkinek joga és kötelessége volt dolgozni. Ennek a trörvénynek megfelelően rengeteg olyan munkahely volt, ahol töltelék emberek voltak alkalmazva olyan feladatokra, melyekre semmi szükség nem volt. Hogy ez ráfizetéses volt az államnak? Nem annyira, mert a valós hasznot hozó dolgozók kitermelték az ők bérüket is.
A rendszerváltozáskori privatizációknal ezeket az embereket eltávolították, s csak azok maradhattak meg, akik valósan termelékenyek, vagy hasznosak voltak az új tulajdonosoknak. Innentől nem számított, hogy ki hogyan él meg. Szedje össze magát és próbáljon hasznos lenni máshol. Na de máshol is ugyanez volt a helyzet. Ezért volt annyi munkanélküli.
A nyugati államok azért nem nyitották meg azonnal a munkaerőpiacaikat, hogy ezek az állásukat vesztett, számukra semmihez sem értő emberek ne zúduljanak rájuk százezresével., terhelve a saját szociális rendszerüket.
A piacgazdaságot vajmi kevéssé érdekelte, hogy ki miből él meg, legyen ez ki-ki saját problémája.
emerencia
@relatív: Nem tudjuk a lengyel részleteket, vagyis, hogy hogyan oldották meg ezt a problémát. Csak annyit tudunk, hogy nem hagyják a polgáraikat idősen szenvedni. Szolidáris társadalomban üdvözlendő az ilyen intézkedés. A magyar hatalom viszont következetesen kiáll a szegények és gazdaságilag az ellehetetlenülés vagy annak közelében élő bármely korú lakosság életének további nehezítése mellett. )-:
Eriksson
@Shikari: Tökéletesen egyetértek. Azért volt olyan hosszú a munkanélküli segély, hogy lehetőség legyen valamely szakma elsajátítására. Ott voltak a munkaügyi központok, akik segítettek ebben.
relatív
@emerencia: A nyugdíj minden országban a munkában eltöltött idő, és egy meghatározott ( ez országonként eltérő, de az adott országban azonos mindenki részére ) időben befizetett nyugdíj járulék által meghatározott jövedelem alapján képződik.

Így mindenki ennek alapján részesül nyugdíjban mindenki, de a fentiek szerinti tényezők szerint. Aki nem-, vagy igen alacsony kereset alapján fizetett járulékot az nem, vagy alacsony nyugdíjban részesül. Így egy érvényesül az igazság a nyugdíj mértékében, de egymáshoz viszonyítva csak a két tényező alapján !
H egy személy, vagy kör esetében ettől eltérünk, akkor ez az igazságosság - a személy hozzájárulása az alapok képzéséhez nem lesz egyenlő mértékű ami tükröződik a nyugdíj mértékében - csorbul, mégpedig a mások kárára !

Van az a bizonyos szociális támogatási kötelezettsége egy államnak az állampolgáraival szemben, a megélhetés biztosítása érdekében, de az független a nyugdíjtól, és azzal semmiféleképpen össze nem keverhető !
emerencia
@Eriksson: "A rendszerváltozáskori privatizációknal ezeket az embereket eltávolították, s csak azok maradhattak meg, akik valósan termelékenyek, vagy hasznosak voltak az új tulajdonosoknak."

A teljesen lerombolt és magánzsebekbe lenyúlt cégeknél mindenki utcára került akár "hasznos" volt azelőtt akár nem. Megnyugtatlak, több élő példa van arra is, hogy ott, ahol csak szűkítették anno az állományt nagyon sokszor éppen a profitot hozókat tették lapátra és maradtak az urambátyám haverok vagy az adott területen képzetlenek akik bármely disznóságra rávehetők némi baksisért... Nagyon sok szakember került az utcára annak idején, akik megpróbáltak munkahely híján túlélni a zárt munkapiacon. Harmadszor pedig arra is szeretném felhívni a figyelmedet, hogy manapság is van bőven olyan munkavállaló, aki az un. kapcsolatai (Így hívják manapság a protekciót) révén pöffeszkedik alacsony kvalitásokkal jó állásokban, az adott területhez való minimális hozzáértés nélkül kényelmes munkakörülmények között. Éppen ezért nagy botorság kategorikus kijelentéseket tenni valamely társadalmi csoport hasznosságát illetően. Akkor is, ma is volt ilyen is, olyan is. Sőt a mai annyival tragikusabb, hogy mindez gyakorta a valamely szintű döntéshozók esetében jellemző, ami miatt nagyon sok cég vagy közszférás munkahely nem tud ötről a hatra jutni mert valahol a butaság miatt kiszivárog az a pénz amely a versenyképesség jobbításához kellene.
Eriksson
@emerencia: Már megint bűnbaknak tekintesz, holott én csak tényeket írtam le.
Valóban volt olyan, hogy azért vettek meg különböző érdekcsoportok ágazatokat, hogy aztán bezárják. Hogy megszűnjön a konkurencia, és mert kellett a piac a saját cégeiknek.

Ha egy cég magántulajdonba kerül, a tulajdonos szabad akaratából eldöntheti, hogy kit akar alkalmazni. Szabadon választhat a hozzáértők, a hozzá nem értők és a hozzá lojálisak között. Ettől másabb a piacgazdaság, mint az állami szektor. Bár az okoskodókat, folyton hőbörgőket ott sem szeretik.
emerencia
@relatív: Magyarország egyik rákfenéje, hogy az évtizedek folyamán elkövetett lakosság elleni gazdasági, szociális keménykedések következtében olyanok is padlóra kerültek, akik egy normális, liberális rendszerben simán megélhettek volna. Ezt a csorbát kellene kiküszöbölni valahogy. Enyhítene a problémán, ha azokat próbálná a hatalom helyzetbe hozni, akik eddig csak az eltaposandó vagy magára hagyandó kategóriába tartoztak. Talán a legjobb és legigazságosabb megoldás a feltétel nélküli alapjövedelem lenne mely mellé komoly, igazságos feltételekkel lehetne +-ban keresni. Így legalább nem kellene az EU szégyenének lenni a lakosság tömegeinek életviszonyait tekintve és azok, akik éppen a boldogulós korszakukat élik nem stresszelnék szét magukat azon, hogy mi lesz velük, ha akaratuk ellenére rosszabbra fordul a sorsuk és már az alapvető életfeltételeket sem tudják megteremteni maguknak és szeretteiknek.
emerencia
@Eriksson: Beszélgetünk, bár nem mindenben értünk egyet. Kérlek, ne legyenek komplexusaid emiatt. Nem tekintelek bűnbaknak csak kicsit másként látom a folyamatokat.
Eriksson
@emerencia: Olyan dolgokról beszélgetünk, melyek több, mint huszonöt évvel ezelőtti folyamatok. Nincs ezen mit vitatkozni, hiszen amit leírtam, azok megváltoztathatatlan tények, bárhogy is látod a magad szemüvegén keresztül. Ezzel kapcsolatban csak neked vannak komplexusaid, melyeket el kellene engedned, hiszen változtatni egyikünk se tud a történteken.
Eladott Ország
Ilyenkor nem tart békemenetet a CÖF a lengyelekkel? Vagy az a lényeg hogy félmilliárdos közpénz támogatást kaptak és nem tudhatjuk meg, hogy mire kúrták el!
1magyar
A lengyelek jobban megbecsülik azokat akik felnevelték és taníttatták őket ingyen, mármint a vezetők.
emerencia
@Eriksson: A bármelyikünk szemüvegén keresztül nézett történteken valóban nem lehet már változtatni. A hazánkra és ezzel együtt a határokon belül élő tömegek személyes életére ható negatív következményeken viszont kötelességük lenne mindazoknak, akik a hatalmat gyakorolják ill. ellenzékben politizálnak.
tulipan
@durbincs: Te IDIÓTA, szerencsétlen, narancsos seggnyaló, döglött halfarok Sügér Egy, igazán sajnálatra méltóan, agyatlan, süket és VAK narancsos BIRKA VAGY! Szóra sem méltó!!! Miért nem baszod már meg azt a bányalovadat? Ennyire kell tőle, az a vizeletpálesz??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.