Elfogadhatatlan rakéták használata és mindenfajta, a polgári lakosság ellen irányuló katonai akció a Gázai övezetben – hangsúlyozta az EU külügyi szolgálata (EEAS) hétfőn.

A nyilatkozat szerint komoly aggodalomra adnak okot a Gázai övezetben kirobban súlyos zavargások, ezért az Európai Unió arra szólította fel a szembenálló feleket, hogy hagyjanak fel a további fegyveres akcióktól a helyzet elmérgesedésének megakadályozása érdekében. A kiújuló harcok ugyanis a civil lakosság életét veszélyeztetik és hátráltatják a béke megteremtését célzó intézkedések eredményességét – tették hozzá.

Hétfő délután egy óra leforgása alatt mintegy száz rakétát lőttek ki a Gázai övezetből a környező dél-izraeli településekre az izraeli média szerint, az izraeli hadsereg harci repülői pedig válaszul légicsapásokat hajtottak végre a palesztinok lakta területen az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet erődítményei ellen.

A fellángolt konfliktus közvetlen előzménye, hogy előző éjjel izraeli kommandósok civil ruhában és járművel behatoltak a Gázai övezetbe, hogy ott titkos küldetést hajtsanak végre. Az akció kudarcba fulladt, tűzharc tört ki, amelyben hét palesztin életét vesztette, köztük a Hamász katonai szárnyának egyik parancsnoka, izraeli oldalon pedig egy alezredes. Az izraeli katonák kimenekítésekor az izraeli légierő számos rakétát lőtt ki gázai célpontokra.

(MTI)

Videó: Fox News

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lamberitta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.