A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász és Izrael között megállapodás született a tűzszünetről – jelentette az izraeli katonai rádió kedd este.

A rádió szerint a Hamász bejelentette a tűzszünetet, amit Izrael hallgatólagosan tudomásul vett.

Megállapodott a tűzszünetben a Hamász és Izrael

Füst száll a magasba az izraeli légierő egyik rakétájának becsapódása után Gázában 2018. november 12-én. Fél nap alatt közel háromszázhetven rakétát indítottak a palesztin Gázai övezetből izraeli településekre, Izrael ugyanakkor mintegy százötven csapást mért a Gázai övezetet irányító Hamász radikális iszlamista szervezet célpontjaira.

Fotó, címlapi kép: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Az izraeli hatóságok azt közölték, hogy amennyiben az övezetből nem érkezik több lövedék, akkor szintén abbahagyják a gázai célpontok elleni csapásokat, és ezzel elismerték az egyezség tényét.

A hétfő délután fellángolt konfliktus közvetlen előzménye, hogy előző éjjel izraeli kommandósok civil ruhában behatoltak a Gázai övezetbe, hogy titkos küldetést hajtsanak végre, az akció azonban kudarcba fulladt, tűzharc bontakozott ki, amelyben hét palesztin életét vesztette, köztük a Hamász katonai szárnyának egyik parancsnoka, izraeli oldalon pedig egy alezredes.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lamberitta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
KisGenyo2
Pedig most kellene nyomulni.. Megoldhatnák már. Aki békében akar élni, már rég eljött onnan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.