Meg­erő­sza­kol­tak egy nőt a kölni kar­ne­vá­lon! Rög­tön az első napon már 14 sze­xu­á­lis tá­ma­dás volt, az erő­sza­kot a dóm mel­lett kö­vet­ték el. A kar­ne­vál kez­dete óta száz ki­sebb bűn­cse­lek­mény is tör­tént. A kölni karnevál a világ egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepélye. Ezen rangra és korra való tekintet nélkül maskarába bújnak a konszolidált idős párok és a fiatalok is; még a csöppnyi gyerekeket is beöltöztetik. Az Express úgy értesült, hogy egy 35 éves férfi egy a helyszínen elhelyezett mobil WC-ben erőszakolta meg az asszonyt. A lap úgy tudja, hogy az ujjaival követte el az erőszakot, majd menekülni próbált, de elkapták és letartóztatták. Bár később szabadon engedték, az ügy a bíróságon folytatódik. Ezen kívül már száz /!!/ kisebb bűncselekmény is történt: főként testi sértések és zsebtolvajlások.

(Forrás: ripost.hu, durbincs által)

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
durbincs
@csak húgy...: mondhatni jó látni magát ?_ de nem ?
desiro
Csaak a címet olvastam és tudtam, hogy kitől és ki hozta ide ezt baromságot.
Lehet, hogy durbincs megerőszakolta shikari anyját vagy fordítva???
Sámannus
@desiro: Ez lehetséges, mert időnként egymást is szopatják.
durbincs
@Sámannus: tegnap este jó a födbe bujt, gili ? esett hogy megint előmerészkedett ?
Sámannus
@durbincs: Fagyisat vagy a csokisat szereted?
durbincs
@Sámannus: persze természetesen csak úgy mint magácska ? 50IQ-s
miután ezt jól elmondta, ide ? majd le is mászhat a lila hokedlikáról , is Gender ?
mert még leszédül róla, az otthoni, liberális tengeri szörfözés gyakorlása közben ?
azt lesz itt még +egy jelzős ütődött ? egy Ploesti bányakecos ?
az itt dekkoló ,rettenet sok, idecsinált - becsinált mellé ?
@Sámannus:

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél