Tizennégy évi fegyházbüntetésre ítélte Szerpuhov város bírósága csütörtökön Dmitrij Gracsovot, aki féltékenységből baltával lecsapta feleségének mindkét kézfejét.

Az elítéltre az ügyész 17 évet kért, végtag elvesztésével járó szándékos súlyos egészségkárosítás, emberrablás és halállal való fenyegetés címén.

Gracsov, aki korábban szerelemféltésből többször is megverte gyermekei anyját, sőt egyszer a közeli Moszkvába is elvitte egy hazugságdetektoros vizsgálatra, 2017. december 11-én összekötözte az asszonyt, gépkocsival egy közeli erdőbe vitte, ahol életveszélyesen megfenyegette, majd megcsonkította.

A férj a kézfejek levágása előtt kötéssel elszorította az asszony karját, majd a támadás után kórházba vitte, és a rendőrségen feladta magát.

Erre hivatkozva Gracsov az első fokú ítélet enyhítését kérte az Oroszországban nagy médiaérdeklődést keltő ügyben. A feleség ügyvédje súlyosbításért fellebbezett.

A nő bal kezét az orvosoknak sikerült megmenteniük, a jobb kézfejét azonban protézissel kellett pótolni. Az illetékes körzeti megbízott ellen eljárás indult, mert nem reagált az asszonynak a férj agresszivitására vonatkozó panaszaira.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél