A nyomozás és a halálbüntetést kérő vádemelések a meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi újságíró ügyében "a jó irányba tett első (szaúdi) lépések" – fogalmazott csütörtökön az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Heather Nauert.

Hasogdzsi-ügy – Amerikai külügyminisztérium: a halálbüntetést kérő szaúdi vádemelések "az első jó lépések"

Az amerikai külügyminisztérium szerint fontos, hogy a szaúdi nyomozás mindaddig folytatódjék, amíg a gyilkosságban érintett valamennyi személyt felelősségre nem vonják. Heather Nauert közölte: a külügyminisztérium továbbra is iparkodik "feltárni és elemezni a tényeket", valamint igyekszik levonni a szükséges konzekvenciákat.

A szaúdi ügyészség csütörtökön jelentette be, hogy halálbüntetést kért öt vádlottra a Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolásának ügyében folyó rijádi büntetőperben. A vádirat szerint az öt férfi Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán méreginjekcióval meggyilkolta, majd feldarabolta a The Washington Post című amerikai lap szaúdi újságíróját, akinek testrészeit kivitték az épületből. A perben további tíz ember ül a vádlottak padján, viszont teljesen tisztára mosták az ügyben a sivatagi királyság nagyhatalmú trónörökösét, Mohammed bin Szalmánt.

Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma a gyilkosság miatt csütörtökön szankciókkal sújtott tizenhét szaúdi állampolgárt: a Hasogdzsi meggyilkolásával vádolt 15 fős csoport tagjait, Szaúd al-Kahtanit, a trónörökös volt tanácsadóját, valamint Mohamed al-Otaibit, Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulját.

Cselekedeteikért felelősségre kell vonni ezeket az embereket, akik megtámadták és brutálisan meggyilkolták az Egyesült Államokban élő és dolgozó újságírót

- állt Steven Mnuchin pénzügyminiszter közleményében. A tárcavezető azt is hangsúlyozta: "a szaúd-arábiai kormánynak megfelelő intézkedésekkel elejét kell vennie a másként gondolkodókkal és újságírókkal szembeni bárminemű támadásnak".

Heather Nauert külügyi szóvivő leszögezte: sem a külügyi állásfoglalást, sem a szankciók bejelentését nem egyeztették Rijáddal. A szóvivő egyúttal nem zárta ki újabb büntető intézkedések lehetőségét sem, attól függően, hogy a továbbiakban milyen tényekre derül fény.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Ali Haider

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sulinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok