Vélhetően egy közlekedési kamera készítette a felvételt, amelyen Gruevszki látszik a volán mögött.

Az elítélt macedón exkormányfő vezette a magyar diplomáciai autót, amivel Magyarországra szökött

Az albán rendőrség is megerősítette, hogy a Magyarországon menedékjogot kérő volt macedón kormányfőt, Nikola Gruevszkit egy tiranai magyar diplomáciai autó hozhatta Magyarországra. Az albán Korrieri című lap pedig egy fényképet is közölt, amelyen a korrupció miatt elítélt volt miniszterelnök látható egy autó volánja mögött, amit vélhetően egy közlekedési kamera rögzített.

Azt csütörtök este közölte az albániai rendőrség, hogy Gruevszki november 11-én este 7 óra 11 perckor lépte át az Albánia-Montenegró határállomást. A volt macedón kormányfő egy magyar diplomata autóban ült, illetve a saját személyi igazolványát használta, mielőtt az Interpol november 13-án nemzetközi körözést adott ki ellene. Azt a rendőrség nem közölte, hogy ki vezette a járművet.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Egyre szebb lesz ez az ügy!!!Merje még valaki azt mondani hogy a geci homo felcsutikusznak és a zselés kakadunak valamint a ragyás sintér sanyónak nincs benne a mocskos tolvaj keze!!!Ezek alábbvalók az utolsó maffia tagnál is!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Mondjátok fiúk, van olyan változata a mesének, ami kedvező számotokra ?
Van olyan változata a történetnek, amiben nincs benne a mocskos kezetek ?
Nyilvánosságra került akár egy verziója is a történetnem, amiben ti igazat mondtatok ?
Van olyan idióta akciótok, amit ti módszeresen el nem ba@tok ?
A válaszok: nincs, nincs, nincs, nincs.
Igaza volt Eltolcsynak. Amit ti napról napra pofáztok, az csak blöff, blöff, blöff.
lugas
Rendszám? Kocsi típus? A felvételen, csak egy alak látszik a volán mögött!
lusta
Biztos volt magyar jogsija, a követségen lévőknek meg éppen lejárt. Valakinek mégis kelett vezetni.
Madácsi Pali
Igy van ha valaki tele pénzes erszénnyel 'menekül", akár a törvény elől, akkor Viktor Viktorivics Gecikov segít. Még az sem számit, hogy jön vagy megy. Ezt csak a földhozragadottak vélik szöktetésnek! A törvények felett létezők ezt kéz kezet mos alapon rendezik egymásközt.
staro2
Innentől módosítani kell a híreket.
Ez az ember nem Magyarországra szökött , hanem a magyar kormány szöktette.
Nem mindegy.
dr. prédikátor
Egyre szebb lesz ez az ügy!!!Merje még valaki azt mondani hogy a geci homo felcsutikusznak és a zselés kakadunak valamint a ragyás sintér sanyónak nincs benne a mocskos tolvaj keze!!!Ezek alábbvalók az utolsó maffia tagnál is!!!
csipetke
Ezért orbán is megérdemli,hogy elítéljék.A gond az,hogy van egy rakás kesztyűsbábja,akik minden szarból kimosdatják.
Klubtag
Ez a mocsodék még autótolvaj is(?) - már ha állítólag nincs magyar közreműködője a "leány"szöktetésnek. .
colibri
@Klubtag: Ugyan már! Minden perce meg volt szervezve ennek a szöktetésnek.
nezelodo
Vajon a cinege utcai kamerák is felvették ezt a derék embert? Lehet, hogy nem véletlenül nézelődtek ott a gyorsan elzavart macedón tv-ek?!
Klubtag
@colibri: ...gyanítom, hogy igazad van, de kicsinyét játszom az álnaívat. Ezt az ügyet egyébként józan ésszel és tisztes erkölcsiséggel magyarázni vagy letagadni nem lehet.
dr. prédikátor
@Shikari: Kussolj már mert kibélelem a pofádat egy fasszal!!!
kulabombaafityiszre
@Shikari: Mit ugatsz itt román kotonszökevény.
Már geciként is selejt voltál,azóta meg
rimlott az állapotod.
verőce21
Ebben az ügyben már annyi találgatás és verzió született, hogy csak röhögni lehet az üldözőkön.
Az a fénykép lehetett egy tréfás fotomontázs is, ha nem tudják ki vezetett. Újságírók habzsolják az ilyen híreket.
dr. prédikátor
@Shikari: A szádat bélelem ki meg a retkes román cigánykurva anyádat te geci!!! Húzzál már el te köcsög pakulár!!!
desiro
@dr. prédikátor: Ne foglalkozzatok ezzel a degenerált shikarifrásszal, gyógyíthatatlan mint a gazdája.
desiro
@dr. prédikátor: Nem lát tovább gorbán seggénél.
kokopelli
@kulabombaafityiszre: ő kosovó-albán migráncs,ha kérhetném ? (;-))
Eladott Ország
Mivel a macedón belügy szerint Gruevszkinek nem volt érvényes úti okmánya, így csak illegálisan léphetett be Magyarország területére. Így viszont a hatályos magyar idegenrendészeti jogszabályok szerint elvileg Gruevszkit le kellene tartóztatni és a magyar törvények által „biztonságosnak” minősített, schengeni övezeten kívüli határországba átkísérni.
Nem csoda, hogy a külügy eddig sem megerősíteni sem cáfolni nem tudta a híreket, és nyilatkozatstopot rendeltek el a Gruevszki ügyben.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 09:31
Nem tetszik,hogy itt vagyok szopószáju román-kosovo-albán cigány migráncs.
Szokd meg ,mert minden ostobaságodhoz füzök egy-két kedves mondatot.
csipetke
@Eladott Ország: 11:47 Lehet,hogy majd értejönnek a macedónok tankoknak látszó járgányokkal.Asszem orbánnak választania kell,hogy a macedónokkal tart jó kapcsolatot fenn,vagy kiadja a bűnöző kebelbarátját.Itt csak bűnözői összetartásról van szó...Kiváncsi vagyok,hogy jön ki ebből orbán
CsipkeRózsa
A diplomáciai autókat ki fogják kölcsönözni, most készül róla a törvény, visszamenőlegesen. Mindenki jól jár.
namihami
@CsipkeRózsa: De csak a meghatározott, diktátori személyek vehetik bérbe. Persze ingyen.
És a Cinege utcai garázsban kell leadni a kocsit. Ott lesz/van az új pártgarázs, a Kárpát utcai elvtársi folyomány után. Ez, egy esetleges menekülés esetén közelebb van.
Sulinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 11:59
Először mindig az ilyen nagypofáju cigány patkányok szopták meg a történelem során.
Amilyen te vagy.Készitsd a lágerbe a priccset nyugodtan.
Magadnak készíted.Ott aztán majd szophatsz reggeltől estig.
Bár neked a szopás nyalás élvezet lesz.
mekkelek
Tökmindegy ki vezette az autót, a magyar adófizetôk "szponzorálták" az elítélt bûnözô szökését... és atttól tartok lesz ez még lejjebb.
Lepényleső
Á dehogy,cselből angol autóval szöktették,vezetni hogy tud,a többiek hagy higgyék?
Jozefina
"saját személyi igazolványát használta," Ez nem egyenlő az útlevéllel. Neki csak érvényes útlevél birtokában lehetett volna EU ország területére lépni!!!?? Ez szerintem ember csempészés orbán módra!!??
kisrigó
Más fórumon olvastam, hogy nem testvéri szamaritánusként segíti a magyar kormány az elítélt korrupt volt miniszterelnököt, hanem kérdés, hogy mit tudhat és kiről?!
creativehun
@Shikari: Olvasva több hozzászólásodat..koncentrációs táborokkal,bezárással meg hasonlókkal fenyegetsz itt embereket. Még is...ki a fasznak képzeled Te magadat??? Attól,hogy orbán faszát szopod fényesre még egy degenerált senki vagy aki agyi defektje miatt hajlamos a realitást másképp érzékelni mint ahogy az valójában történik.Először tegyél rendet a fejedben mielőtt intelligens emberek társaságába keveredsz és butaságokat irogatsz...és örülj,hogy megtűrnek maguk között...mert egy ideig még csak-csak elnézzük neked a hülyeségeidet...mint ahogy a hülye gyereket is békén hagyja egy ideig az ember.. de amikor már idegesítővé kezd válni akkor kibasszák mint a macskát szarni. No..pontosan ez történik veled is...ha nem fejezed be az idióta faszságaidat.
terlasz
Mikor esik le a tantusz az embereknél, hogy Magyarország feje a bűnözői körökben érzi jól magát?
Desischado
@terlasz: Nekem már rég leesett, hidd el. Remélem, hogy végre ebből az ügyből nem fogja tudni magát kivakarni, ez a tetves, bűnöző parazita. Ideje már, hogy valamibe belebukjon a bandájával együtt!
herczeg0210
Hiába a maffiózók összetartanak a családban! Ezt már régen lezsírozta a Diktorral!!!
qxy
Vagyis, meg tervezett akármi ami ugye benne van a BTK ba is Polt Péter? és tettes társ ként kérem az önök őrizetbe vételét alapos gyanú?? nem. azon már túl vagyunk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.