Az nem volt kérdés, hogy a gyermeket váró Meghan Markle és férje, Harry herceg kinőtték jelenlegi, 2 háloszobás luxus otthonukat, ami a Kensington palotában található, az viszont annál inkább, hogy ezek után hova fognak költözni. Nos, Katalinék mellé semmiképpen sem: Meghan ugyanis hallani sem akar erről az opcióról.

Meghan Markle nem akar Katalinék mellé költözni

Fotó: PHIL WALTER / POOL / AFP

Mostani otthonuk, Nottingham Cottage után a pár nem szeretne a továbbiakban a királyi kastélyban élni, pedig lenne lehetőségük rá- Vilmosék mellett ugyanis egy 21 szobás lakórészleg várná őket, de ez többek közt azért sem fog soha megvalósulni, mert az egykori szinésznő és sógórnője teljesen különböző stílusban élnek, ami kisebb nézeteltérések forrása már most is, nem is beszélve arról, ha esetleg szomszédok is lennének. Egyes információk szerint már azt is fontolóra vette a pár, hogy egy önerőből vásárolt, Londonon kívüli házat vesznek maguknak, így aztán végleg el tudnának szeparálódni a királyi élet kötelességeitől és szigorú szabályaitól.

(Blikk.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Ők is saját lábukra akarnak állni. Miért baj ez?
Nem ülhetnek a trón mellett, hogy a sorukra várjanak az utódlásban.
fekete
ez a retye fe'l nigro me'g valogatt,mikor senki sem volt ezelott!
Sandralita
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
tulipan
@durbincs: Mi a szösz? Há' nem bírsz magaddal, narancsködös hülyegyerek?? Aha, te narancsos seGGnyaló félfaroknyi Sügét! Legalább kiderült, hogy TE vagy ennek a a HIRDETŐS SEX -nek a feladója? vagy ?@csak húgy...+@kula-szar is ? aki Ploestiben a bányakecódban, miközben hektószámra vedeled a bányalóvizeletpáleszedet, bámulod a faladon levó meztelen Shakirát ábrázoló pószteredet? simogatod? élvezkedel?
Tünj el mielőbb innen, mert nagyon uncsi vagy, a pokolban, Te undorító, iszákos, kiherélt, szörnyeteg idióta, a degenerált gumbó +kula, az akuális narancsos haverjaid mellé?
Ott aztán gyárhatjátok szakmányba, az ocsmány hirdetéseiteket!!!
tulipan
@durbincs: Mi a hézag nálad, Te narancsos seggnyaló, félfarok Sügér? Aha, egyszóval, Te szórakoztatsz ezzel a HIRDETŐS SEX-el? az abnormal,pisi-kaka sexel?:látni téged, te málé, rettenet csipázod eme súlyos aberráciot, a Ploesti bányakecódban. az üveges asztalodon? azt hova ferdülnál má ,azzal a repedt kis bornyi agyaddal ? talán a papir alapú Kincses Kalendáriumokat-Lexikonokat ,kéne olvasgatnod?s ne a magad elé tápolt orbáni narancsos menüt ollózgasd ide ? s nem gondoljuk hogy,mostantól olyan nagyon falnád a könyveket ? de -néha -néha egyegy szótárt megprobálhatnád? ha már a sors haverod,ilyen nívótlan,sex tivornyás? mán. meg reáizzadtál csak 102 éves Shakirára? nyálilag ,futószemölcsileg ?... a jó bányalóvizeletpálesz kortyolgatása közben? @Durbincs: most már aztán hordj el magad, Te degenera gumbo? uncsi sötét fasz? egészen a Pokol 9. bugyrába, a többi narancsos sexhaver mellé, ahol aztán szakmányban irogathatjátok a mocskos sexhirdetéseiteket?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.