Januártól 1150 koronával 13 350 koronára (168 210 forint) emelkedik a minimálbér Csehországban.

Jana Malácová szociáldemokrata munkaügyi és népjóléti miniszter a Twitteren továbbá közölte: a cél az, hogy a jelenlegi koalíciós kormány mandátumának végéig,

tehát 2021-ig, a minimálbér megközelítse a 16 ezer koronát (201 600 forint). Hasonlóan nyilatkozott a hét végén Andrej Babis miniszterelnök is, aki az ANO mozgalom elnöke.

Alena Schillerová pénzügyminiszter (ANO) még a kormányülés előtt felhívta a figyelmet arra, hogy a minimálbér emelése újabb terheket ró a munkaadókra, ezért ő a kormányülésen a szavazáskor tartózkodni fog. A munkaadók alacsonyabb minimálbér emelést (800 koronát), míg a szakszervezetek nagyobb arányút (1500 koronát) szorgalmaztak.

A minimálbérrel együtt emelkedik az úgynevezett garantált bér is, amely bizonyos szakkképzettségnél és a munka nehézségi fokánál fizetett legalacsonyabb bér.

Ez a bér eddig 12 200 és 24 400 korona között volt meghatározva, januártól pedig 13 350 és 26 700 korona között fog mozogni.

Minimálbérért a kimutatások szerint a csehországi alkalmazottak mintegy négy százaléka, azaz mintegy 150 ezer ember dolgozik.

Jó nekik: Csehországban megemelik a minimálbért

A minimálbér legutóbb idén

januárban emelkedett 1200 koronával 12 200 koronára. Jana Malácová szerint az újabb minimálbér emelés nyomást fog gyakorolni az általános béremelésekre is.

A minimálbér emelés mértéke januártól 9,4 százalék. A szaktárca elemzése szerint jövőre a bérek általános 6,5 százalékos növekedése valószínűsíthető.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.